Reformátusok Lapja, 1958 (58. évfolyam, 1-22. szám)
1958-03-01 / 5. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 nélkül” — ige szerint való böjt. Mert ettől függ az uralkodás igazi értelme, hogy a bűn uralkodjék vagy a jó, áldás vagy átok? A teremtés alkalmával nyert parancsolat szerint ez a böjt lényege: Uralkodjunk magunkon, hogy munkánkon a jó, rajtunk pedig az áldás uralkodjék. “Uram, Te megvizsgálsz engem!” Bütösi János lelkészi jelentésének bevezetése a mckeesporti első egyház évi közgyűlésén Jók ezek a közgyűlési beszámolók. A pillanatok börtönében élve ugyanis hajlamosak vagyunk csak a rosszat látni és megkeseredni. Amikor azonban a gyülekezeti beszámolók alkalmat adnak arra, hogy egy kis távlatban lássuk a letűnt perceket, egyszerre megbátorodik a szivünk, mert rájövünk arra, hogy szent történések között élünk: előttünk jár és követ bennünket a Kegyelem Istene. Talán a bölcs Prédikátor is a visszatekintésnek erre az áldására gondolt, amikor azt írta, hogy “jobb akármi dolognak a vége annak kezdetinél.” (Préd. 7:8.) Természetesen veszedelmei is vannak a közgyűlési beszámolóknak. Az egyik veszedelme az, hogy ilyenkor nemcsak becsüljük a múltat, hanem túl is becsüljük azt; csak visszafelé tekintünk, s elfeledkezünk arról hogy ez tette só-bálvánnyá Lót feleségét. Mert helyzetünk teljes felméréséhez nemcsak hátrafelé kell néznünk, hanem előre is, sőt befelé és felfelé is! Egy másik veszedelem ilyenkor az, hogy gyülekezeti beszámolóink nagyon könnyen szűk- látókörűvé és elfogúlttá tehetnek bennünket. A legtöbb beszámoló ugyanis természetszerűleg kötve van az adott gyülekezethez, s nagy a kísértés, hogy ne mérjünk többet, mint az adott gyülekezet előrehaladását a megelőző évihez viszonyítva. Ez viszont nagyon megtévesztő kiértékelés, mert egy keresztyén gyülekezet nem mérheti magát önmagához vagy más gyülekezetekhez, hanem egyedül csak Istennek az Ő Igéjében kijelentett akaratához . . . Ha aztán mindéhez hozzávesszük még azt, hogy igen gyakran még a helyi viszonylatban is csaljuk önmagunkat, akkor egy harmadik veszedelem tárúl elénk. Mert valljuk meg őszintén: a közgyűlési beszámolók nem mernek objektív képet adni egy gyülekezetről. Mivel a “siker” bűvöletében remegnek gyülekezeteink és vezetőik közűi igen sokan, ilyenkor csak a dicsérendő dolgokat “illik” emlegetni, s a bajok és hibák feltárására sem szavunk, sem fülünk nincs . . . Itt vagyunk tehát a súlyos kérdésnél: egyfelől érezzük azt, hogy aki a múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli; másfelől viszont azt is látjuk, hogy emberileg szinte lehetetlenség helyes képet adni egy gyülekezetről. Mit cselekedjünk hát? Van-e egyáltalán értelme ezeknek a gyülekezeti beszámolóknak? Én úgy érzem, hogy erre a kérdésre csak az alázat talaján lehet választ adni. Halálos komolyan el kell ugyanis fogadnunk azt, hogy ezek a beszámolók nem gyakorolhatják azt a jogot, amit Istennek tetszett a maga számára fenntartani, s amit Ő teljes egészében csak az idők végén tesz nyilvánvalóvá. Ez a tény természetesen nem ment fel bennünket Isten kijelentett akaratának hűséges teljesítése alól, de megbátorít bennünket, hogy így szóljunk: Mivel az igazi gyülekezeti beszámolót csak az utolsó ítéletkor fogjuk meghallani a mi Urunk szájából, azért alázattal megvalljuk, hogy az időben minden gyülekezeti beszámoló — még ha meg is szabadúlnánk a fentebb említett veszedelmektől — téves, véges, bűnös és megtévesztő. Nem igazolja ez öncsalásainkat, szándékos engedetlenségeinket és vétkes vakságunkat, de vígasztalóan eligazít: Ne vessük végső bizodal- munkat ezekbe a beszámolókba; lehet, hogy amiket itt nagy győzelmeknek könyveltünk el, ott csúfos vereségeknek fogunk majd látni; de az is lehet, hogy amiket senki sem dicsért meg ezen a világon, azokért ott majd hervadhatatlan koszorúval jutalmaz az Egyház Ura. Míg a gyülekezeti beszámolókat hallgatjuk itt e földön, erre ügyeljünk, ezt ne felejtsük el! Sőt álljunk meg az Úr előtt ilyen indúlattal: “Uram, Te most megvizsgálsz engem; látod nemcsak azt, hogy mit tettem, hanem azt is, hogy miért és hogyan tettem a Te egyházadban. Te, aki a dicsőséget másnak nem adod, taníts hálával elfelejteni azokat, amelyek hátam megett vannak, az előttem levőknek pedig segíts engedelmesen nekik dőlni, hogy célegyenest előre igyekezzem elhívásom hűséges betöltésére a Krisztus Jézusban!” íme, így válhatnak a gyülekezeti beszámolók istentiszteleti alkalmakká, amikor egy bűneit ismerő, hálás gyülekezet találkozik az ítéletes és kegyelmes Istennel. MI NEM FÉLHETÜNK A mi felerészben még mindig pogány világunkban — amerikai életünket értjük alatta —- nagy szenzációt keltett a sputnyik. Némelyek életében valóságos pánikot is. Akkora napjainkban a halálfélelem, hogy az ilyen “még-eddig- soha-nem-történt” esemény méltán rettegésbe hozta a hitetleneket. Mert erre jó volt a sputnyik: megmutatta a különbséget a hívő meg a hitetlen között.
