Reformátusok Lapja, 1958 (58. évfolyam, 1-22. szám)

1958-02-15 / 4. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA

7

Biitösi János

AZ ISTEN FRIGYE

Jer. 3:1-14, 31:31-37

Élt egyszer egy kegyetlen szívű házaspár. Vad természetű, pogány fajú emberek lehettek, mert bár az Úr Isten megáldotta őket egy kis leánygyermekkel, ők megútálták a csecsemőt születése napján. Sőt mi több: el akarták pusztítani. Meg se mosták, be se pólyálták, hanem kivitték a nyilt mezőre, ott letették a csupasz földre s magára hagyták élelem és ruha nélkül.

Biztosan el is pusztúlt volna a kis szerencsétlen — felfalták volna vadállatok még éhhalála előtt — ha nem történik vele valami. De az történt, hogy arrafelé ment egy hatalmas Úr, aki észrevette a csecsemőt, megállt mellette, megszánta és gondjaiba fogadta. így nőtt fel a kis leány és eladó hajadon lett belőle. Igaz, hogy még mindig otthontalan, mezítelen és egyedűlvaló volt, de nem sokáig. Mert amikor a férjhezmenés kora elérkezett, nem más, mint élete megmentője kérte meg a kezét. Nosza lett boldogság! A megútált, elhagyott, halálra ítélt leány hímes ruhákba öltözött, borjúfóka bőrből készült sarut húzott a lábára és felékesítette magát azokkal az ékszerekkel, a- melyeket vőlegénye hozott neki. Volt ott aranylánc, ezüst karperec, gyémánt fülbevaló, sőt még egy gyönyörűséges szép korona is a fejére, mert akkor derűit csak ki, hogy jóltevője és vőlegénye nem más, mint maga a király! Megtartották a lakodalmat és így az elhagyott kisleányból királyné lett! Étele-itala a föld ínyencségeiből került ki, ruháinak és ékességeinek nem volt se szeri, se száma és szépségének híre járt messze vidékre.

És ekkor történt valami a fiatal királyné életében. Valami, amit nem könnyű megérteni. Ahelyett, hogy hálás és hűséges lett volna férje iránt, akinek nemcsak jólétét, de magát az életét is köszönhette, elbizakodott szépségében és megcsalta az urát. Szeretőket tartott és a királyság kincseiből azoknak kedveskedett. Fajtalankodásaiban odáig ment, hogy a gyermekeket, akik férjétől születtek, szintén szeretői kezére bízta. Egyszóval: teljesen elfeledkezett arról, hogy ki volt a férje és hogy mit tette érte a férje.

Annyira felháborító volt ez a szemtelen hűtlenség, hogy rövidesen szeretői is megbot- ránkoztak rajta. Megútálták és elhagyták a parázna királynét. — S azt gondoljátok, hogy ez észretérítette a hűtlen asszonyt? Dehogy! Sőt arra vetemedett, hogy ő fizetett bért az uj szeretőknek, csakhogy vele legyenek és szórakoztassák. Persze mindig akadnak férfiak, akik ráállanak az ilyesmire, ha nem is sokáig. Rövid idő múlva úgy megcsömörlöttek az undorító fajtalanságtól, hogy lerombolták a parázna asszony házát, megölték gyermekeit és elhurcolták minden vagyonát, még ruháit is.

Ott ült a megalázott, meggyalázott, kifosztott és árva asszony palotájának üszkös romjain. Siratta gyermekeit, siratta múltját, siratta önmagát. Es ekkor lépéseket hallott a háta mögött. Tudjátok, ki közeledett feléje? Igen! A király! A becsapott férj! Az ő hűtlenül, hálátlanúl elhagyott ura! ... És itt következett be a történet legmeglepőbb fordúlata. így szólt a király: “Te megvetetted az esküt, megtörted a frigyet; én nem! Én még most is feleségemnek tartalak és kész vagyok megerősíteni házassági fogadalmunkat.” — így fogadta vissza magához a király hűtlen feleségét és elhalmozta még gazdagabb ajándékokkal. Mert szerette csodálatos szeretettel . . .

— Testvéreim, nem mese ez a történet. Még csak nem is Hollywoodban történt meg az eset. Az egész a Bibliából való! Maga az Úr Isten mondotta el ezt a történetet Ezékiel prófétának, és ha akarod, elolvashatod az az Ezékiel könyve 16.-ik részében. Természetesen nemcsak itt, hanem másutt is hasonlítja az Ige házassághoz az Isten és Izráel között volt viszonyt. Hózseás próféta életében nem is csak példázatként szerepel ez a hasonlat, hanem egyenesen személyes tapasztalatként, amelyen keresztül kellett mennie a prófétának, hogy megrázó üzenete még világosabban álljon a nép előtt.

Mi ez az üzenet? Röviden ez:

Mielőtt az Úr kiválasztotta volna az Ő népét, Izráel népe olyan volt, mint az a szegény, mezőre kitett leányka, pogány ősök elhagyott ivadéka, pusztúlásra ítélt kis csónak a népek hatalmas tengerében. Mint a kis egér az oroszlán -szájában ... De az Úr megkönyö- rűlt rajta, megtartotta a pusztában, felnevelte a sivatagban. Aztán — óh mily érthetetlen csoda! — magáénak választotta, szövetségre lépett vele és elhalmozta testi-lelki ajándékainak mérhetetlen gazdagságával. Csak gondoljatok az Egyiptomból való szabadúlásra, a törvényre, Kánaánra, a próféták és királyok hosszú sorára. Mózes méltán kiáltott fel: “Boldog vagy Izráel! Kicsoda olyan mint te? Nép, akit az Úr véd, a te segítségednek pajzsa, és aki a te dicsőségednek fegyvere. Hízelegnek majd néked a te ellenségeid és te azoknak magaslatait taposod!” (V. Mózes 33:29.)

És aztán mégis bekövetkezett a hihetetlen: Izráel hűtlenné lett az Úr iránt. Megútálták a kősziklát, aki hordozta őket; idegen istenek után futottak és az Úr ajándékait azokra költötték. A gyermeknevelésben is nem az Úr parancsait követték, hanem pogány szokásokat. El egészen addig, hogy a Moloch tüzes torkába dobták a gyermekeket, akik az Úr örökségei voltak! Egy szóval: Izráel is elfeledkezett arról, hogy ki volt és mit tett értük az Úr?!