Reformátusok Lapja, 1958 (58. évfolyam, 1-22. szám)
1958-02-15 / 4. szám
2 REFORMÁTUSOK LAPJA A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HÍREIBŐL Péter János püspök lemondási beszéde. — Mint előző számunkban már jelentettük, a tiszántúli egyházkerületnek december 19.-én, a kollégium dísztermében tartott közgyűlésén Péter János püspök bejelentette, hogy fenntartja lemondását és a közgyűlés kérésével szemben sem vállalja vissza püspöki állását. Ez a beszéde most érkezett ki hozzánk, a budapesti Reformátusok Lapja gyorsírói feljegyzések után közölte. Terjedelme akkora, hogy a mi egész lapunk nem volna elég a leközlé- sére. Természetesen sok minden van benne olyan, mit mi másképpen értünk és ezért gondoljuk, hogy olvasóinkat érdekelni fogja annak meg- tudása, hogy a mai szomorú időknek ez a méltán gáncsolt alakja miképpen látja a körülötte lefolyó eseményeket. Sajnos, térszűke miatt csak innen-onnan kikapott rövid idézeteket közölhetünk. “Ami Magyarországon az ellen- forradalom alatt az egyházban történt, akkor sem igazolódnék, ha győzött volna az ellenforradalom. Mert ami a magyar református egyházban nemcsak egyes ígehirdetőkben, hanem még inkább a gyülekezetek érvényes hitében is elkezdődött és érlelődött a mi közös szolgálatunk nyomán, az akkor is helytálló lenne, ha győzött volna az ellenforradalom. — Nehéz volt ez az út. Mindegyikő- tök közt én tudom legjobban, hogy milyen nehéz volt ez az út. Korszakot szülni nem majális. Uj korszakot szülni csak vajúdások között lehet. Sokat vajúdott az egész nép, sokat vajúdtunk benne mi is. De megérte. — Sokat dadogtunk. Egyik nagy hibám példáúl az volt, hogy az Egyházak Világtanácsa központi bizottságát meghívtam Magyarországba. Isten és ember előtt elsősorban én vagyok a felelős azért, hogy a bizottság Magyarországon gyűlésezett. (1952 telén Indiában mondta el a meghívást.) — Az ellenforradalmat az ellenforradalmárok tették ellenforradalommá. Ha valaki a Szabad Európa rádiót hallgatta azokban a napokban — őszintén megvallom, hogy én rendkívül szorgalmas hallgatója voltam azokban a napokban a Szabad Európa rádiónak — annak a számára nem kell egyéb bizonyíték annak igazolására, hogy azokat az eseményeket a nemzetközi reakció szállta meg, vette kézbe, akarta irányítani a maga szándékai szerint. A Szabad Európa rádió úgy beszélt, mint egy katonai főhadiszállás hírközpontja. Még arra is utasításokat adott Bell ezredes úr szavaiban, hogy ki, hol, milyen földrajzi viszonyok között és milyen fegyverekkel harcoljon. Azokban az eseményekben nemcsak egyszerűen egy politikai struktúra volt kockán Magyarországon. Az egész nép léte forgott kockán. Mert egy mindent átfogó polgárháború lehetőségének a küszöbén voltunk és egy közvetlenül fenyegető közép-európai háborúnak a küszöbén. Azok a férfiak, akik október végével, november elejével felismerték, hogy Nagy Imréék tevékenysége végső katasztrófába viszi a nemzetet és döntöttek, hogy radikálisan megállítják a szörnyű katasztrófa közeledését, azok a férfiak, akik ehez az akcióhoz a szovjetunió segítségét kérték, tudták, hogy milyen súlyos döntést hoznak. De azt is tudták, hogy vagy ez, vagy a végső megsemmisülés. — Mi az, ami az egyházban úgy hasonlít az ellenforradalomhoz és ami lényegében az ellenforradalom malmára hajtja a vizet? A fellázadás a kapott evangélium ellen. Nézzétek: hogy Visser’t Hooft, hogy Pap László, hogy Ravasz László politikai tekintetben olyan nézeteket vall, a- melyeket az általános szóhasználat szerint lehet reakciónak nevezni, ez önmagában az egyházra nézve még nem veszélyes. Hol vált az egész magatartásuk veszéllyé az egyház számára? Ott, ahol azokat a tüneteket, amelyekről beszéltem, különféle megígézéssel meghódították a maguk számára és abból, ami lényegében jó, lényegében rosszat csináltak. Ezek az emberek két-három órás lidércnyomásos politikai rendszernek, egy tiszavirágszerű, szörnyű, tragikus politikai kalandnak az áldozatává dobták oda az egyházat. Én nem akarom a vidéki szatócsok tisztes foglalkozását megsérteni azzal, hogy ezeket az embereket hozzájuk hasonlítom, mert nem is hasonlítom. De egy vidéki szatócs nagyobb politikai hozzáértéssel tud közéleti kérdésekhez hozzászólni, mint Visser’t Hooft, Pap László, Ravasz László a magyar nép történetéhez, a világpolitikához és az egyház politikai helyzetéhez. — Mi a Ravasz László lemondásának története?? Ez a hiteles története, hogy ő belátásból mondott le. 1948- ban beszéltem vele arról, hogy legteljesebb meggyőződésem szerint helyes lenne, ha lemondana. Ő nyitott szívvel fogadta ezt, és igazat adott. De november 1.-én Pesten olyan jelzőkkel aposztrofálta a nevemet — nem tudom minek nevezett gyűlésen — amely jelzőkért azokon a napokon Budapesten az ellenforradalmár csoportok részéről felkonco- lás járt. Ha én azon a napon Budapesten vagyok, akkor ma talán csak s- étszórt csontjaim lennének meg valahol. Ravasz László szavai következtében jutottam volna erre a sorsra. — Az egész szolgálatom, családom élete, az egész konventi és tiszántúli szolgálatom ideje alatt a magyar református egyháznak egyetlen fillérjébe sem került. Egyetlen fillérjébe sem. Ezt tudatosan rendeztem így. Egyedül én, teljesen én, kizárólag én, személyes javaslatommal, hónapokig tartó küzdelemmel értem el, hogy három millió forint rendkívüli segélyt kapott a református egyház a templomok tatarozására. Minden évben biztosítottam az egyezményben biztosított államsegélyen felül lényegesen, sokszorosan nagyobb összeget, mint amennyi az én püspöki illetményem volt. Soha semmiféle vendéglátást a kerületnek fel nem számítottam. Ösz- szes illetményem — amióta képviselő vagyok, beleszámítva a képviselői tiszteletdíjat is — annak ellenére, hogy négy nagy lánynak a gondja volt rajtam, mindig alacsonyabb volt, mint a magyar protestáns egyházak bármely püspökének illetménye.” És így tovább. Elmondja azt is, hogy uj hivatalába beállíttatása óta mit tett és helyesebben, hogy merre járt. Ezt még idézzük. “Januárban Csehszlovákiában voltam az összes ottani egyházi vezetőkkel való megbeszélés céljából. Februárban újra ott jártam, akkor már azért, hogy Csehszlovákia és Magyarország kulturális munkatervét erre az évre kidolgozzuk és aláírjuk. De ezzel párhúzamosan tárgyaltam az ottani egyházi vezetőkkel. Az elmúlt tizenkét hónap alatt jártam a Szovjet-unióban az idei kulturális kapcsolatok munkatervének a letárgyalására. November közepén, közvetlenül az ellenforradalom után, voltam Helsinkiben, a Béke-Világtanács irodájának gyűlésén. Azóta Egyiptomban, a Magyar Népköztársaság képviseletében aláírtam a kulturális egyzeményt Egyiptom és Magyarország között; tárgyalásokat folytattam Indiában, Ceylonban, Burmában, Indonéziában, Szíriában, Egyiptomban, Szudánban, (Folytatás a 14.-ik oldalon)
