Reformátusok Lapja, 1958 (58. évfolyam, 1-22. szám)
1958-01-15 / 2. szám
6 REFORMÁTUSOK LAPJA CSENDESEDJETEK EL Rovatvezető: Dr. Újlaki Ferenc “ISTVÁN — IMÁDKOZOTT” Édes Atyám! Az újévre indulásnál alázattal elődbe borulva kérlek: Uram, taníts engem imádkozni! Taníts engem előtted elcsendesedni, a csendességben jelenlétedet gyakorolni, veled együtt lenni. Add meg nékem azt a kegyelmet, hogy napról napra, boldogan érezhessem: Uram, oly édes nekem Te veled együtt lenni! Jézusért, Ámen. Karácsony második ünnepe Szent István, az első vértanú, napja. Istvánt, aki “hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt”, Krisztus iránt való szeretetéért, róla való bizonyságtételéért, megkövezésre ítélték. A megkövezés helye Jeruzsálemen kívül, egy domb tetején levő gödör volt. A mély szakadék szélén kövek borították a földet. A gödör fenekén véresek voltak a kövek: előbbi kivégzések bizonyságai. “Nagy harag támadt szívükben s fogukat csikorgatták”, mikor a megkövezés helyére vitték Istvánt. Ruháját letépdesték róla. Ott állott mezítelen. A megkövezők egy csomóba tett felső ruháját Saul őrizetére bízták. A ruhacsomó tetejére ült Saul és onnan nézte a kivégzést. Saul látta, hogy az első kő elrepül. István fehér testére piros vér ömlik. Repül a második, harmadik kő. Egész kőzápor zúdúl Istvánra. Kezét ég felé emeli. Térdre zuhan. Felemelkedik. Véres, fehér testét már derékig kő takarja. A lenyugvó nap utolsó sugarai erre a véres test-csonkra esnek. Ekkor István két keze, mint két ezüst szárny, a nap felé emelkedik, fehér arca az ég felé fordul, érces hangja mint csengő szava szól: “Uram, Jézus, vedd magadhoz az én telkemet!” A ruhacsomón ülő Saul bezárja szemeit. Nem bírja tovább nézni a jelenetet. De fülét nem tudta elzárni. A haldokló utolsó szava, élesen vág fülébe, szivébe: “Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” A legenda szerint idő múltával Saul újra kimegy a megkövezés helyére. Nyugtalan lelkiismerete hajtja oda. Képzeletében ott látja Istvánt, amint utoljára látta: félig kőbe temetve, véres testtel, ég felé emelt kezekkel, imádkozva. De most a kövek többé nem kövek voltak, hanem emberi arcokká változtak. A templomban imádkozó, írást olvasó, kegyes emberek arcát látta a kövek helyén. Azok arcát látta, akik hittek, reméltek, imádkoztak, akik Isten iránt való szeretetükért börtönt szenvedtek. Látta Isten üzenethozóit, a prófétákat, bizonyságtevőket, mártírokat, akiket ezen a helyen megköveztek, megöltek. És egyszerre úgy látta, hogy a bizonyságtevők, hívők, mártírok, próféták alakja mind egybeolvad Istvánban, akinek keze imára kulcsolva, arca áhítattal telve ég felé fordul, ajka imádkozik s vele együtt imádkozik minden hívő, útat nyitva az égbe, a reménység, hit kiáltását tárva Isten elé. Egyetlen imádkozó emberré olvad, formálódik minden szív, élet, és együtt kéri Isten könyörülő irgalmát, világosságát, segítő szeretetét! Az esztendő első hónapjában ez a kép elevenedik meg előttem,, mert az első hónap, a föld egész kerekségen, az egyetemes imádkozás hónapja. Január 5 és 12 között az egész világon az Egyetemes Imahét. Január 18 és 25 között a keresztyén egységért imádkozás hete. Január végén a misszióért imádkozás napja. Hallom Megváltónkat, amint imádkozik: “Szentséges Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi . . . őrizd meg őket a gonosztól .. . szenteld meg őket az igazság által . . . hogy mindnyájan egyek legyenek ... Én ő- bennük s ők énbennem: így legyenek tökéletesen egyek . . .” Látom az egész világon, különböző templomokban, összejöveteleken imádkozó gyülekezeteket, csoportokat. Látom és úgy tűnik fel előttem, ahogy egykor Saul látta: hogy az egész világon az igazán hívők serege egy emberré olvadva, ég felé fordulva, imádkozva kéri Isten segítségét, áldását, kegyelmét. Mindenki imádkozik: egységért, világosságért, hitért, kegyelemért imádkozik. Mindenki érzi, hogy egyedül Isten szabadíthat meg. Mit teszünk mi, amerikai magyar reformátusok? István imádkozott. Az egész világ imádkozik. És mi? Istenre van szükségünk egyéni, családi, egyházi, közösségi életünkben. Minden szíven van valami teher. Régi amerikások, újak, menekülésben, óhazában élők: “kezeinket össze- téve imádkozzunk szépen, hisz van aki meghallgatja: van Isten az égben!” István imájára Saul megtért, Pál apostol lett belőle. A tanítványok azzal jöttek elő a kiküldetésből: “A Te nevedben még az ördögök is engednek . . .” És mi? . . . Legyen ez az esztendő életünkben a buzgó imádkozás esztendeje. URAM ISTEN, SIESS MINKET MEGSEGÍTENI ILY NAGY SZÜKSÉGÜNKBEN
