Reformátusok Lapja, 1958 (58. évfolyam, 1-22. szám)

1958-01-15 / 2. szám

EVANGELICAL AND REFORMED CHURCH

Volume LVIII., Number 2. EGYHÁZI ÉS VALLÁSOS NÉPLAP Lancaster, Pa., Jan. 15, 1958.

AZ EGYHÁZAK ORSZÁGOS TANÁCSÁNAK SZÓZATA

Krisztus Egyházainak Országos Tanácsa, St. Louisban, Mo., tartott negyedik egyetemes gyűléséből üdvözletét küldi egyházaink és nemzetünk népének.

Egységünk Krisztusban. Rendületlenül mindig teljesebb megismerésére jutunk annak az egységnek, ami a miénk lett Jézus Krisztusban. Ott találjuk ezt Tanácsunk szervezeti és együttműködési formái alatt. Ezt az egységet nem mi hoztuk létre, hanem Isten. Az Ő akaratából és kegyelmével történt, hogy az emberiséget elválasztó korlátokon rést üthettünk és diadalmaskodhattunk. Háládatosan állítjuk, hogy az Egyházban Isten mindig biztosabban és mélyebben húz minket egymáshoz közelebb.,

Minthogy azonban az ökumenikus közösség eddig főként az egyházak vezetői között való- súlt meg, az a meggyőződésünk, hogy most már sokkal szélesebb rétegekben: minden gyülekezet tagjai között is meg lehet és meg kell azt tapasztalnunk. Tanácsunknak egyik legfontosabb célkitűzése az, hogy a Krisztusban való alapvető egységnek minden megnyilatkozását támogassa és erősítse, valahol csak az O hívei együtt munkálkodnak vagy imádkoznak, működnek vagy szolgálnak az Ő nevében.

Széjjeltört világunk. Ámde mennél jobban növekedünk ebben a Krisztussal való lényeges együttérzésben, annál nagyobb az elégedetlenségünk amiatt, hogy milyen tökéletlen még ez a mi egységünk és hogy milyen szétszakadozott ez a mi világunk, amelyben élünk. Szét- szakadozottságát még élesebben megvilágítja az a félelmes versengés, amivel az ember a külső világtérbe próbál behatolni. A tényleges valóság az, hogy a mi világunk végzetesen széjjeltört. E széttöredezettség megfertőzi az Egyház életét és munkáját is. Most már nemcsak az Egyház van benne a világban, hanem a világ is benne van az Egyházban. Következésképpen minket keresztyéneket éppen az hálózott be, ami fölött legjobban sopánkodunk.

Nem könnyű dolog egész embernek lenni a mai széttöredezett világban. Hűségére számító különböző érdekek szorongatják, izgatják, húzzák erre vagy arra, különböző szerepei és tevékenységei szinte darabokra tépik, azonfelül pedig állandóan háború fenyegeti — nem csoda, ha korunk embere néha még az emberinél is kevesebbnek látszik. Ezeket a kockázatokat még fokozza társadalmunk, melyben a puszta nagyság, a gyors változás és az ellenőrzés elvesztése éppen azon ellenőrzési eszközök fölött, a- miket a tudomány leleményessége hozott létre, valóságos erkölcsi kétértelműségbe és lelki kétségbeesésbe hajszolja az embert.

Van keresztyéni intésünk és ígéretünk az ilyen ember számára, aki “gazdag a dolgokban, de szegény lélekben” — és mindnyájunkban lakik ilyen ember. Ki kell űznünk minden kétértelműséget és túlzott önmagunkkal-gondo- lást. Urunk még mindig azt mondja: “Ne aggodalmaskodjatok. Hanem keressétek először az Isten Országát.” Ami azt jelenti, hogy bízzunk Istenben és Neki engedelmeskedjünk minden dolgunkban és vállalkozásunkban. Az élet egész egységét csak a célkitűzés egysége biztasíthatja, és ebben részesülnek mindazok, akik napról- napra Isten megbocsátásából élnek és akik minden elhatározásukat az O végső akaratának világánál hozzák meg. Csak így találhatja meg az ember igazán önmagát és azt a végső biztonságot, ami a mi Urunk Jézus Krisztusban van.

Bővölködésünk és ürességünk. Közéletünk a bővölködésnek és mégis ürességnek olyan ellentétét mutatja, ami meglepő és veszedelmes. — Hálával észleljük országunkban a vallásos érdeklődés ébredésének külső jeleit. Az evange- lizálás különböző formái sok embert elértek. Különösen biztató a világiak részvételének és felelősségérzetének növekedése. Kifej ezetebbé és alkotóbbá kezd válni a keresztyén felsőb nevelés. Tanácsunkban ma már harminchét mii-