Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-02-01 / 3. szám
12 REFORMÁTUSOK LAPJA “KICSODA SZAKÍTHAT EL MINKET . . ?” Beszélgetés Vassady Szerénával, az 1957 évi világimanapi Istentisztelet írójával Ezelőtt kilenc esztendővel érkezett közénk Dr. Vassady Béláné Nagy Szeréna. Felkerestük lancasteri otthonában s megkértük, mondjon el lapunk olvasói számára egyetmást önmagáról és az 1957 évi világimanap központi gondolatáról. Első kérdésünk az óhazával volt kapcsolatban. Mit csinált ott, mielőtt kijött volna? — Szemei valósággal felragyogtak, amikor a második világháború utáni magyar református ébredésről kezdett beszélni. “A náci megszállás, majd pedig az oroszkommunista elnyomás a világháború végén csaknem mindenünktől megfosztott. De csakhamar megtanultuk, hogy ahol legnagyobb az emberi szükség, ott a legkézenfekvőbb az isteni segítség. Fizikai életbenma- radásunkat nyomon követte a lelki megújhodás. A Magyar Református Nőszövetség is, a- mely azelőtt csupán egy társadalmi, jótékonykodó egyesület volt, szinte máról-holnapra evangéli- záló asszonyok hatalmas seregévé alakult. Az ország minden részében életeleven bibliakörök szerveződtek. Egykori nagybirtokosok és föld- túró parasztok, volt politikai vezetők és nehéz testi munkások ott szorongtak egymás mellett a fűtetlen helyiségekben, hogy az ige áldásaiban részesülhessenek. Hogy ez evangélizációs munkában én is résztvehettem, nemcsak mint a Tiszántúli Református Nőszövetség egyik al- elnöke, hanem sokkal inkább mint előadó, lelki vezető, evangélista és bibliakörszervező, ezt tekintem óhazai életem legnagyobb ajándékának. S tulajdonképen ettől számítom igazi életem kezdetét” — fejezte be szinte lélekzetvétel nélküli, lelkes válaszát Vassady Szeréna. Most Amerika felől kezdtünk érdeklődni. Mit csinált itt kijövetele óta? “Először is hozzáfogtam az angol nyelv elsajátításához. Sokat olvastam. De már kiérkezésem után pár hét múlva előadás tartására kértek fel. S azóta Amerika minden részében beszélhettem. Különösen az utóbbi évek alatt mind több meghívást kaptam. 1955 és 1956 években csaknem kétszázszor kellett beszélnem. “Nagyon kedves emlékeim közé tartoznak az 1955 évi nyári konferenciák az Evangéliumi és Református Egyház asszonyai körében, Hood College-ban és Cedar Crest College-ban, valamint a Grove City-ben tartott presbiteriánus vezetőképző konferencia. Valamennyin az u. n. ‘vesper talks’ (esti áhitatok) tartásának feladata várt reám. 1955 novemberében a presbiteriánus egyház női munkáját vezető titkárok országos konferenciáján kellett a ‘Mi Atyánk’-ról hat előadást tartanom. 1956 májusában pedig a presbiteriánus egyházkerületi nőszövetségi elnökök Buck Hill Falls-i országos gyűlésén beszélhettem három alkalommal is a lelki megújhodás feltételeiről és forrásairól.” — Előadói minőségében mégis mi a legkedvesebb emléke? — szakítottuk meg ezen a ponton Vassady Bélánét összefogó, sűrített beszámolójában. “Az 1956 évi nyári presbiteriánus konferenciák” — hangzott válasza. “Még pedig azért, mert ezeken a férjemmel együtt mint ‘husband and wife team’ szolgálhattunk. Ő tartotta a reggeli biblia órákat, én pedig minden este keresztyén hitünk alapigazságairól beszéltem. “Az első hetet Massanetta Springs-en, Virginiában, a- Déli Presbiteriánus Egyház női konferenciáján töltöttük. A második héten Illinois Államban, Lake Forest College-ban voltunk, az Északi Presbiteriánus Egyház asszonyai körében. A harmadik hetet viszont Fort Collins, Coloradóban töltöttük, ugyancsak az Északi Presbiteriánus Egyház vezetőképző tanfolyamán.” — Volt-e alkalma írni is? — tettük most fel a kérdést, tudván, hogy Magyarországon verseskötete is jelent meg. “Készülök asszonyok számára kiadni egy könyvet keresztyén hitünk alaptételeiről. 1948-ban, a Presbiteriánus Egyház Missziói Tanácsának felkérésére ‘Under God’s Mighty Hand’ (‘Isten hatalmas keze alatt ) címmel hálaadási Istentiszteletet Írtam, mely több százezer példányban látott napvilágot. “A Presbyterian Life 1956 évi karácsonyi száma közölte a magyarországi reformátusok megsegítése ügyében a Presbiteriánus Egyház Missziói Tanácsához küldött üzenetemet. Úgy tudom, hogy ez üzenet ép akkor jutott el hozzájuk, amikor a Tanács ülésben volt. Sokszorosítva mindjárt kézről-kézre járt, külön áhitati témává tették meg s nemcsak hogy a ‘Presbyterian Life’-ban közölték, de nagyon sok egyház szószékéről is felolvasták.” — Felekezetközi egyházi lapokba szokott-e írni? — kérdeztük. “Igen”, válaszolta. “Élénk kapcsolatban vagyok Amerika felekezetközi asszonyszövetségével, a ‘Department of United Church Women’-nel, amely országos intézőtanácsának tagjai sorába is beválasztott. E szövetség hivatalos lapja, a Church Woman 1955 februárjában ‘My Most Unforgettable World Day of Prayer’ cím alatt közölte Budapest 1945 évi ostroma után tartott első imanapunkról szóló leírásomat. S ugyanez a lap ezévi januári számában hozza önéletrajzomat. Mind többen és mind többet akarnak tudni rólam és Magyarországról, részben az októberi forradalom kitörése következtében, részben pedig azért, mert az általam irt világimanapi Istentisztelet a vasfüggöny mögött élő keresztyének lelki helyzetének megszólaltatója.” — Kérem, ismertesse nehány szóban ez Istentisztelet központi témáját és gondolatmenetét. “Az Istentisztelet szövegét Róma 8:31-39 versei alapján Írtam. Pál apostol arról tesz ott bizonyságot, hogy a Krisztus szerelmétől senki és semmi el nem szakíthat bennünket. Nos, ugyanerről tanúskodnak a
