Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-05-01 / 9. szám
mm] COLLEGE LIBRARY Volume LVIL, Number 9. EGYHÁZI ÉS VALLÁSOS NÉPLAP Lancaster, Pa., May 1, 1957. AZ OTTHON HETE Régebben az Anyák Napját tekintettük május kedves kezdésének ünnepnapjáúl. Meg is maradt világszerte a reájuk gondolás, a szeretet és kegyelet e páratlan ünnepén. Szüksége is volt embervilágunknak erre az újításra: erősebbé tette a halványúló anya-szeretetet. De aztán sok minden változott. Az emberi önzés ebből a szentségből is kereskedelmi cikket csinált és pedig elszomorító mértékben. Voltak azonban még fájóbb tapasztalások is. Hasonlóan önző kereskedelmi érdekek a mesterségesen feldagasztott anya-kultusszal szemben félelmetesen aláásták az apa értékét és helyét a családi otthonban. Még riasztóbb lett az a folyton csökkenő lehetőség, mit korunk hagy a család otthoni élete számára. Ezek és hasonló meggondolások bírták arra egyházainkat, hogy lassan átformálják az anyák napjának egyoldalú megünneplését az Otthon Hetének megtartásává. Ám kezdjük az anyák napjával — hiszen velük kezdődik az egész élet is; de ez egy nap helyett tartsunk egész hetet és ennek napjait és közös figyelmét fordítsuk oda a minden emberi — egyházi, állami, társadalmi, nemzeti, egyetemes emberiségi — élet alapjára: az otthon életére. Az idén e hét alapeszméjéül ezt a nekünk oly különösen drága igét választották: “Az Isten a mi Reménységünk.” Most az egyszer szerencsésebb az angol nyelv a miénknél: benne a REMÉNYSÉG meg az OTTHON szavai csaknem ugyanazonosak: HOPE és HOME. Négy betű közűi három ugyanaz. Avagy az otthonnak is nem a reménység az igazi alapja legalább háromnegyed részben?! Az emberi szív legmélyebb és legállandóbb reménységeinek teljesülését az otthon családi körében találja meg és éli ki. Legnemesebb reménységeinek megvalósulását a keresztyén család egyes egyedül Istentől remélheti. Ezért valóban az Isten a család reménysége. Senki más, csak Isten adhat növekedést és előmenetelt. És senki más, csak Isten biztosíthatja családi szeretet-kötelékeinknek fennmaradását még a síron túl is. Jézus Krisztus feltámadása a családi kötelékek feltörhetetlen kincstárává lett. Azokkal a komoly veszedelmekkel szemben, mik családi otthonunk életét fenyegetik, szintén csak Istenbe vethetjük reménységünket. És Ő az Egyházon keresztül fog szabadúlást küldeni. Ezért vesse rá minden gyülekezet és minden család teljes figyelmét e hét értékeinek megtalálására és kihasználására. Sok otthon hajója tört szét a sziklákon. Mentsük meg a magunkét, amíg még nem késő! “Fogjon hát ez az egész gyülekezet egymással atyafiságosan kezet” ezen a héten az otthon és a családi élet megmentése érdekében! Reánk nézve az idén különös jelentősége, sőt feladata is van a keresztyén otthonra való igen komoly rágondolásunknak. Ne ejtsük ki eszünkből azokat, akik elveszítették az otthonukat és itt köztünk próbálnak uj otthont alapítani. Mekkora lehet a fájdalmuk, mikor arra az elveszítettre rágondolnak — és van-é nap vagy óra, amikor nem gondolnak rá?! Ebben az egészen másforma és oly teljesen uj világban roppant nagy vállalkozásra kényszeríti őket sorsuk: lakást, berendezkedést, bútort, eszközöket, ruhaféléket kell beszerezniük — pedig, ha mindezt be is szerezhették: hol van még az otthon melege, édes elégedettsége és meghitt boldogsága?! Ezt bizony egyedül csak az isteni és emberi szeretet megérzése adhatja meg nekik. Az isteni hitüktől függ, mert “hol áldás: ott Isten” és “hol Isten: ott szükség nincsen.” Az emberi szeretetet azonban önmagukon kívül egyedül csak tőlünk kaphatják. Régi szeretteiket vagy elveszítették vagy nagyon messze kerültek tőlük. Őket kell hát nekünk pótolnunk. Meg kell éreztetnünk velük, hogy testvéreik vagyunk, kik otthonunkat és szívünket egyaránt meg akarjuk ő velük osztani. Otthonunk nem lesz keresztyénnek nevezhető ezen a héten sem őnélkűlük. Urunkat is csak így várhatjuk abba lakótársunkúl.
