Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)

1957-04-15 / 8. szám

8

REFORMÁTUSOK LAPJA

Igaz, járása még a bizonytalan lélek lépése. Szivében még ott van, mint aggodalom, a Ni- kodémus kérdése: “Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vájjon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor és születhetik-é?” De lelkében, mint visszhang felcsendül Jézus: “Bizony, mondom néked: ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az . . . .” “Mimódon lehetnek ezek?” — tűnődik a nikodémusi szív. De cseng a lélekben Jézus: “A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy; így van mindenki, aki Lélektől született.”

Igen, a szél fú, zúgását halljuk, de nem tudjuk honnan jő és hová megy; csak érezzük, hogy meghozta a tavaszt, az újjászületést, a feltámadást. A lelki újjászületés éppen úgy tavaszt jelent az ember életében, mint a Természetben jelent a Kikelet megérkezése feltámadást. Ahogy a tavasz balzsamos lehellete újjá- szűli a Természetet, úgy szüli újjá a mennyei Lélek az ember lelkét. Az újjászületés világossága beragyogja a lélek templomát, mint csillárok a királyi palotát. Nem látod honnan jő, csak érzed körülölelő áldott melegét. Lelkünk újjászületése által kihajt szívünkben a szeretet fája. Táplálója az örökéletet buzgó víznek Kútfeje. Virágai az örvendezőkkel örülő öröm s a sírókkal könnyező fájdalom. Az újjászületett lélek világossága átszövi egész életünket, mint virágot fakasztó, gyümölcsöt nemző tavaszt a napsugár. Olyan gazdagnak érzi magát fénye alatt a lélek, mint megtermékenyült anyaföld a tavasz ölelése alatt. S imádkozása úgy szárnyal újjáteremtője elé, mint a .tavaszt' köszöntő dalos madarak hálaadó éneke. És érzed, amint Mestered lelkedbe vési újjászületésed pecsétjét, mint eljegyzést az örökéletre: “Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz bennem, ha meghal is él. (János 11:25.)

Szívedből ajkadra tör és zeng az ének: “Hála az Istennek, aki a diadalmat adja né- künk a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ki a mi bűneinkért halálra adatott és feltámasztatott a mi megigazúlásunkért.”

Igen, a szív akaratán, a lélek vágyán s az Ige erején keresztül megigazúlni s akkor “a feltámadás fenséges, a legegyszerűbb a világon. Nem csodálatosabb kétszer születni, mint egyszer.” (Voltaire.)

Husvét transífíáwráló ereje

Irta: Dr. Takaró Géza

Minden idők legnagyobb tragédiaírójának, Aeschylusnak felfogása szerint a hősre a csapás saját jellemének valami hibája miatt következik be. A görög tragédiákat követi Shakespeare is, például Othellóban, akinek egyik gyengesége — féltékenysége — okozza romlását, egész élete tragikus összeomlását.

A legnagyobb drámában, amely nem költészet, de az egész emberi történelem csúcseseménye, ez a felfogás csődöt mond. Mikor az egyedül tökéletes, makulátlan jellemet, melyről a római helytartó is azt állapította meg — “Én nem találok benne bűnt” (pedig ha talált volna, ez őt kihúzta volna kínos helyzetéből) — mikor ezt a hibátlan életet a legtragikusabb katasztrófa éri, a rövidlátó nép akkor is az említett megszokott vonalon haladt Ítéletében. Ott állott előttük a “fájdalmak férfiá”-nak képe, melyet már félezerévvel előbb megfestett a messze- és mélyrelátó próféta: “Azt hittük, hogy Istentől kínoztatik, ezért a bűnösök közé számiáltatott és a gonoszok között adtak sírt neki. Kortársainál ki gondolt volna arra, hogy a nép bűnéért lön rajta vereség?”

Sokan hiszik ma is, hogy valami tévedést csinált Jézus. Nem számolt a reális élettel, az emberi természettel. Álmodozó volt, nem elég gyakorlatias, nem ismerte a lehetőségeket. — Pedig nem Ő tévedett, hanem mi. Akkor is, most is. “Mindnyájan, mint juhok, eltévelyed- tünk, ki-ki az ő útára tértünk.” Ezért — “megöletett a mi vétkeinkért, kínoztatott, mint bárány, mely mészárszékre vitetik és amely meg- némúl, nem nyitotta meg száját.” De Ő tudta, “hogy ha önlelkét áldozatúl adja, szenvedése folytán látni fogja, hogy sokakat megigazít, mivelhogy életét halálra adta.” (Ézsaiás.)

A görög tragédia hőse elbukik, szereplése véget ér, a függöny lehull. Vége az előadásnak. A hős szemei örökre lezáródnak. De a bibliai dráma hőse “látni fog”, utolsó jelenete nem Nagypéntek, hanem Husvét. Látni fog, és Őt is látni fogják. Látta Magdaléna, látták a tanítványok, nemcsak a tizenegy (Júdás felakasztotta magát), de még hetvenen. És mindig többen látták, követték, meghaltak érte. Saul, ki mint véreb üldözte egyideig, találkozott vele a damaszkuszi úton s attól fogva ugyanolyan szenvedéllyel követte. Milliók, százmilliók tettek s ma is tesznek életükkel bizonyságot arról, hogy búcsúzásakor tett ígéretét beváltotta: “Ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

A görög tragédiákban, mikor még tenyérnyi felhő se látszik az égen, már is hallani véljük