Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-04-01 / 7. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 15 tagjaik ott élnek, Isten Országát tehát elsősorban ott a városukban kell szolgálniok és nem a “sokszor vágyálomszerű Magyar Amerikában.” — Nagyon logikus a megállapítás, hogy “loraini közösségi kapcsolatok nélkül sohasem tudtunk volna száz magyar menekültet idetelepíteni, otthonhoz, munkához és uj élethez juttatni. Nem tudtuk volna a helyi és környékbeli közösségeket és egyházakat a magyar segítőmunkába ennyire beállítani s nem tudtuk volna helyi keretek között mozgó életünket sem kiteljesíteni.” A lelkész más ottani hivatalos személyekkel maga hozott 82 menekültet a kilmeri táborból, akiknek ma már mindegyiknek munkája és saját lakása van. E számnak a fele református, akiknek túlnyomó része hűségesen jár a templomba. Az egyház saját és testületéi pénztárából 2,000 dollárt szavazott meg segítésükre, tagjain keresztül további ezreket adományozott. A menekültirodát Lázár Józsefné vezette nagyszerű eredményességgel, a város polgármestere, képviselője, a munkaügyi hivatal vezetője, a római egyház plébánosa és a többi helyi kapcsolatok is mind segítettek benne. Az egyház így jótékonyságra 3,400 dollárt áldozott. Missziói járúlékai- nak befizetésében hátraesett az eddigi száz százalékos befizetésektől, mint sok más egyházunk a múlt évben; világszolgálati befizetése azonban száz százalékos volt. Ha már számokat emlegetünk, nézzük meg Alex Ravis pénztárnok jelentését. Hatalmas bevételről ad számot: 32,930 dolláról, és ebben több mint húszezer dollár a tagok önkéntes adakozása az egyház fenntartására és szükségleteire, valamint jótékonysági tevékenységére. — Ha ehez hozzávesszük az egyházi testületek szép adományait is: több mint huszonötezer dollár volt a tagok önkéntes hozzájárúlása az egyház életének költségeihez. Bazárból, piknikből, vacsorákból még ötezer dolláron fölüli összeg jött be, terembérekből is majdnem kétezer dollár. A kiadások összege még nagyobb volt: 33,408 dollár — de itt ám nagy öröm a legnagyobb tétel: a törlesztésre és kamatra fizetett 6,125 dollár, mert ezzel az egyházközségnek utolsó tartozását is kifizették és most már nincsen semmi adósságuk. Alig hat év alatt csaknem százezer dolláros építkezést végzett ez a gyülekezet — és e rövid idő alatt már mind ki is fizette annak árát! Pedig a múlt évben is adtak hozzá jelentős átalakításokat: uj konyhát építettek, amit egészen modern berendezéssel láttak el; nagyon szép női társalgó szobát rendeztek és bútoroztak be, az énekkar számára is adtak külön szobát, az irodába is szereztek uj bútordarabokat és számos más javítást végeztek az épületeken és portájukon. A vasárnapi iskolába 145 tanúló járt; három csoportban 10 osztályban tanította őket a lelkész és 11 tanító. Az iskola felügyelője Nagy Sándorné, aki az orgonista munkáját is végzi, valamint az egyházi hivatalnak is vezetője. Az ifjúsági énekkarban 25, a felnőttekében 45 tag működött a múlt évben. Az utóbbi, Mrs. Violet Smith nagyszerű vezetése alatt, minden fellépésével újabb sikereket ér el; kétség nélkül a legelső sorban áll egyházaink énekkarai között. Nagyon szép munkát végeztek a női szervezetek is. A több mint száz taggal működő Nőegyletnek Megyesy Miklósné volt az elnöke; 2,673 dollár bevételükből 1,775 dollárt egyházuk pénztárába adtak, 500 dollárt a magyar menekülteknek, stb. A Serény Márthák köre, Kish Sándorné elnöklése alatt, négy különböző bizottságban működött; a Missziói Körnek Pirigyi La- josné, a Stop 7-i Körnek Berki Já- nosné volt az elnöke; valamennyien olyan működést fejtettek ki, hogy lapunk egész száma sem volna elég az ismertetésére. Jelentős eseménye volt a múlt évnek a Férfiszövetség megszervezése, mit áprilisban alakítottak meg 60 taggal; Horvatich János az elnökük. Az egyházközség ez év junius havában, az első vasárnapon, készül megünnepelni 55 éves jubileumát, aminek alkalmára újra kifestik templomukat, hangszórókkal látják el összes helyiségeiket, és jubileumi könyvet adnak ki, hirdetések nélkül. (Amit azért említünk külön, mert követésre méltó példaadásnak tartjuk.) Kérjük Isten további kegyelmét a jubiláló gyülekezetre és annak minden munkájára! LANCASTER, PA. Itt ugyan nincsen magyar egyház- községünk, de azért mégis rajta vagyunk Magyar-Amerika térképén. Kis számmal 40-50 év óta is lakik itt egy pár magyar; számukat megnövelték az 1922-36 alatt itt működött magyar tanszék itt letelepedett volt tanítványai. Később a világháborúk vetettek ide “elkésett zarándokokat” (D. P.: Delayed Pilgrims), most pedig az őszi forradalom menekültjei jöttek közénk. Idestova egész kis magyar kolónia leszünk. Tegnap este pedig, amikor a Y. W. C. A. nagytermében az első nyilvános március 15.-iki ünneplésre összejöttünk: senki sem akart hinni a szemének, annyian voltunk. Egész megtelt a szép nagyterem. Igaz, hogy a legközelebbi magyar egyházunkból a coatesvillei magyar református testvérek egész autóbusszal jöttek negyvenen, Readingből pedig az oda menekült magyarokat hozta el öt derék amerikai lelkész a maga kocsiján, vagy húszat — és a lan- casteri uj-amerikásokkal is velük jött az első szállásadó gazdájuk — de mégis csak magyar ünnepély volt az, ahol az amerikai mellett magyar szó is zengett, a pódiumon pedig az amerikai zászló mellett ott lengett az a gyönyörű szép magyar zászló is, amit a philadelphiai magyar reformátusoktól kértünk és kaptunk kölcsön addig is, míg magunknak is lenne ilyen zászlónk. Drága asszonyaink nemzetiszínű magyar kokárdákról is gondoskodtak. Az ünnepélyen, mit az amerikai meg a magyar himnuszok közös éneklése kezdett és fejezett be, egy kedves kis ifjúsági énekkar énekelt amerikai hazafias dalokat, Dr. Brá- zay Lászlóné és Kaczur Ferencné pedig magyar dalokat, az utóbbiakat Kerékgyártó Lajosné zongorakíséretével; Ványi László és Rőczey Barna leendő theológusok Petőfi-verseket szavaltak; Dr. Tóth Béla tanár és Dr. Deák Imre volt miskolci bíró, előadásokat tartottak angol és magyar nyelven, míg lapunk szerkesztője rövid beszéddel zárta be az ünnepélyt. A helybeli és a coatesvillei magyar asszonyok egy óriási asztalt teleraktak pompás süteményeikkel, kávét és teát szolgáltak fel, úgy hogy mindenki olyan jól érezte magát, mintha csak mindig együtt lettünk volna. Ki is fejezték sokan azt a reménységüket, hogy máskor is tudunk ilyen összejövetelt tartani, amit mi is nagyon szeretnénk. Ha számunk nem is olyan nagy, belső értékben annál nagyobb a súlya ennek a kis kolóniának: lelkészek, tanárok, tanítók, orvosok, vegyészek, mérnökök, mesteremberek és kitűnő gyári munkások vannak közöttünk, gyermekek is szép számmal. Mily kár, hogy nem most működik itt a kollégium fentebb említett magyar tanszéke; milyen más volna most itt a magyar diákok sorsa és élete! De így is hálát adunk Istennek: az innen kikerült 14 magyar lelkész 14 magyar gyülekezetben tartott márciusi ünnepélyt és így az elvetett mag gazdag aratást hozott. Dicsőség érte Istennek! r%~) rV) 'ey *3 'ey 1V_) 'ey
