Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-04-01 / 7. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 9 jutunk, amikor bajokat keresünk és találunk, amikor “nagyra törünk” és nem vállaljuk alázatos szívvel az egy-talentumos munka örömét. Dicsérjük az Urat! Bevándorló öregek, fiák, leányok, unokák — nehézségek, lelki vergődések, kereső bizonytalanságok között, megáldott, érdemünkön felül megsegített bennünket az Úr! Dicsérjük hát az Urat és áldjuk az Ő szent nevét! BURKOLT KERESZTYÉNEK Irta: Dr. Benkő István lelkész Jézus Krisztus életében többen voltak olyanok, akik látták az Ő csodáit, megértették isteni küldetését és hittek benne, de különböző okok miatt nem mertek nyilvánosan is követői közé állni. Hogy milyen nagy lehetett az ily burkolt keresztyének száma, arról fogalmat alkothatunk magunknak, ha a virágvasárnapi bevo- núlás történetére gondolunk: az írás szerint tömegek álltak az út szélén, amerre Jézus ment és mind éljenezték az uj “királyt”. A bámé- szok, az érdeklődők száma mindig nagy volt, akárhol is jelent meg Jézus, de ezekről nem érdemes beszélni, mert ezek csak vásári csudára váró nép voltak, akik Jézus működésének lényegéből semmit sem értettek meg. Én azokról beszélek, akik tudták azt, hogy Isten Megváltót fog küldeni a világra, s akik ezt a Megváltót, a próféciák beteljesülését felismerték Jézus Krisztus személyében. Ilyen emberek többen voltak, mint ahogy az az evangéliumokból kitűnik, mert a Jézusban hívők nagyobbik része nem mert hitének nyilvános kifejezést adni, legfeljebb csak olyan alkalmakkor, mint pl. a jeruzsálemi bevonúlás, amikor a nyilvános tüntetés Jézus mellett nem volt túlságosan feltűnő. Ezek az emberek szivükben keresztyének voltak, de e meggyőződésüknek külsőleg kifejezést nem adtak s mindennapi életüket úgy élték, mintha a názáreti ácsmester fiával szemben teljesen közömbösek lennének. Az ilyesmi nem ritka dolog; ma is vannak sokan, akik bizonyos mozgalmakkal, pártokkal szimpátizál- nak, de érzéseiket elrejtik, nehogy miattuk kellemetlenségeik legyenek. Ha aztán a mozgalom vagy a párt uralomra jut, akkor a titkos szimpátizálók is gomblyukukba tűzik a pártjelvényt, amit addig a zsebükben tartottak. Az Uj testamentum legjobban ismert “burkolt keresztyén” alakja Nikodémus. Érdekes, hogy sem Máté, sem Márk, sem Lukács nem emlékeznek meg róla, csak János apostol, de ő három alkalommal is. János apostol szerint Nikodémus a zsidók elitjéhez, a farizeusokhoz tartozott, s azok között is mint előkelő személy, “főember” szerepelt, aki a legfelsőbb bíróságnak, a sanhedrinnek, a tagja volt. Ennél többet nem tudunk meg Nikodémus életkörülményeiről, hanem csak azt, hogy egyszer az éjszaka sötétjének leple alatt elment Jézus szállására (Nikodémus Jeruzsálemben lakott s Jézus akkor éppen ott tartózkodott) és hosszabb beszélgetést folytatott vele. “Mester” — kezdette Nikodémus — “tudjuk, hogy Istentől jöttél tanitóúl; mert senki sem teheti e jeleket, amelyeket Te teszel, hanem ha az Isten van vele.” (János 3:2.) Mi más ez, mint hitvallás, elismerése Jézus isteni küldetésének? Kezdjük rögtön ott, hogy Nikodémus, az előkelő főember, nem kéreti magához, vagy éppenséggel nem parancsolja magához Jézust, hanem ő megy hozzá, s alázatosan “Mester”- nek, “Rabbi”-nak szólitja, ami pedig igen megtisztelő, csak papoknak és prófétáknak kijáró cím volt. Úgy látszik, hogy Nikodémus hitt Jézusban, mint Istentől jött tanitóban, prófétában. Hitt pedig a jelek alapján, amelyeket Jézus tett, s ez a tény őt is természetesen besorolja Jézus követői közé, csakúgy mint Náthánáelt vagy Zákeust, és mind a többieket, akik látták a jeleket s ezeket megértve elhitték, hogy Jézus a Messiás. Ez volt Jézus működésének a célja, ezzel a tervvel küldte Őt Isten a világba, hogy ilyen úton és ilyen sorrendben a jelekből hit szülessék; Nikodémus vallástétele arra mutat, hogy ez az isteni terv őbenne megvalósúlt. Van azonban néhány olyan körülmény ebben a történetben, amely ezt a látszólag tiszta képet megzavarja. Először is, ha Nikodémus valóban hitt, miért kellett neki éjszaka, titokban, lopakodva jönnie Jézushoz? Ez a tény nem mutatja azt, hogy Nikodémus meg volt győződve arról, hogy Jézus a Messiás — pedig miféle hit az olyan, amelyikben nincsen meggyőződés? Ez egyáltalán nem hit, hanem csak sejtelem, vagy észszerű megfontolás, esetleg reménység, vagy talán éppenséggel kétely. Hogy mi volt valóban Nikodémus szivében, azt nehéz kielemezni. Biztosan volt benne kétely, és ezért nem mert nappal, az egész város szemeláttára jönni. Talán arra gondolt, hogy ki tudja, talán nem is ez a Jézus a Messiás és ha én most nyilvánosan mellé állok, könnyen nevetségessé válhatok. Már pedig egy főember, a legfelsőbb bíróság tagja, nem engedheti meg magának azt, hogy a köznép kinevesse. Éppen ezért Nikodémus óvatos volt. Amit a nép főemberei, vezetői tesznek, az példaadás, s ha most mások észreveszik, hogy ő jön Jézushoz, ez nagy propaganda lehet a Názáreti számára. Ez a propaganda nem volna baj, ha biztos lenne az, hogy Jézus a Messiás. De ebben Nikodémus egyáltalán nem volt biztos és ha belegondolunk
