Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)

1957-01-01 / 1. szám

ELMHURST COLLEGE LIBRARY EVANGELICAL AND REFORMED CHURCH Volume LVII., Number 1. EGYHÁZI ÉS VALLÁSOS NÉPLAP Lancaster, Pa., Jan. 1, 1957. 1 ÚJÉVRE MARADJ IGAZ! “Mikor az alapok is el vannak rontva: mit tehet az igaz?” (Zsoltár 11:3.) A világháborúnak aligha volt szörnyűbb részlete, mint a föld legnagyobb városának, Londonnak, a bombázása. Csaknem egy év­tizeddel később így beszélt róla egyik new- yorki lelkészünknek az ottani Szent András egyház öreg gondnoka, aki az egyik legbor­zalmasabb éjszakán végignézte, hogyan ég az egész belváros: “Úgy látszott, hogy minden elveszett: a háború, Anglia, a civilizáció minden értéke. Amíg néztem, hogyan égnek a kikötő nagy raktárai és az egész belső város, sírtam mint a gyermek. De aztán a szélnek egy fordúlása kis időre elfújta a füstöt és akkor megláttam, hogy Krisztus arany keresztje még mindig ott állott a Szent Pál székesegyház kupolájának tetején. Egyszerre megállóit a sírásom, mert az a kereszt emlékeztetett arra, hogy van ám hatalmasabb erő is, mint a horogkereszt — olyan erő, ami átvisz minket a viharon és él örökké!” Az elkövetkezett uj esztendőben az emberek milliói siratják az alapok romlását: elvesztették otthonukat, hazájukat, az élet fenntartásának legelemibb biztosítékait, és óh mily sokan még azokat is, akiket legjobban szerettek a föld minden lakosa közül. Mi maradt számukra az ui évben? Hát lehet az életet akkor is újrakezdeni, amikor a már élt életnek minden reménysége összeomlott? Még aki igazságban élt is — mit tehet, amikor az alapok is el­romlottak?! Ha a rommá lőtt London népe átengedte volna magát a csüggedésnek és elkeseredésnek: hol volna most az országuk, a városuk, a né­pük, a kultúrájuk?! Ha Negyedik Béla királyunk csak az üsz­kös romokat nézte volna, amiket a tatárok pusztítása hagyott: megért volna Magyarország ezer esztendőt?! Ha a törökdúlás után, a foly­tonos háborúkban egy millióra leapadt magyar faj csak az alapok romlásán kesergett volna, merte volna-e a legnagyobb magyar valaha is kiadni azt a merész jelszót, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz?! Vagy mi élteti ma is azt a sok ezer drága magyar asszonyt, férjüket sirató özvegyeket és fiaikért gyászoló anyákat, a Zrínyi Ilonák méltó utódait, amikor a széj­jellőtt Budapest tátongó romjai között napon­ként szembemennek a testi halállal, mint akik semmibe sem veszik azt?! Van — hát hol van — és miben van a biztosítékuk arra nézve, hogy “megvirrad még valaha”?! Még nincsen száz éve, hogy ezt az országot is dúlta véres háború. Egyetlen csatájában többen haltak meg, mint most a budapesti harcokban — és a küzdelem négy évig tartott és virágzó városoknak egész sora égett hamuvá. Sokan elveszítették a fejüket és az alig száz éves országot a polgárháború szétbomlással és megsemmisüléssel fenyegette. De volt egyetlen igaz ember, aki nemcsak olvasni tanúit meg — pedig iskolába alig járt — hanem megtanúlt gondolkozni, értékelni, szemlélődni, és ami a legfontosabb: Istenre hallgatni az Ő hozzánk küldött beszédében. Nem ijedt meg a nehéz feladatoktól, sőt ke­reste a felelősséget. Csak egy ember volt —• de nélküle az emberiség e legnemesebb kísér­lete: az amerikai vállalkozás megsemmisült volna. Megmentésére elég volt egymaga, Lin­coln Ábrahám. Miért? “Mikor az alapok is el vannak rontva: mit tehet az igaz?” Azt teheti, hogy IGAZ marad. Ha soha máskor: ilyen időben ő ke­rül az élre, mert ott és akkor csak az igaz áll meg. Szent Pál székesegyháza körül romokba dőlt minden épület; egész környékét le kellett bontani. De az evangéliumi hit hirdetésének e

Next

/
Thumbnails
Contents