Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-01-01 / 1. szám
a munka? Az arra rászorúlókkal megéreztetni, hogy az Úr Isten ne hagyta el őket, velük van; kinyújtani feléjük segítő kezünket, elküldeni hozzájuk az Úr vigasztaló igéjét. Semmi sem fájt úgy az ő most már megpihent szívének, mint az, amikor nem volt elég tehetsége ahoz, hogy segítsen. “Isten kegyelméből elég jól vagyok” — irta november derekán — “csak nagyon sok a gondom, mert tengeren túlról mindig több segítséget kérő levél érkezik és úgy fáj, hogy nem tudok segíteni. Most küldünk annak az öreg papnénak ruhaneműt, a- hová a férfiak számára N. ígért férfi ruhákat. Két gyógyszer-előírás is várja, hogy történik velük valami; most fogom megrendelni azokat.” Ez a mindig másoknak élő Kováts Margit nincs többé itt köztünk és mi, akik ismertük őt, akik olvastuk felemelő írásait, akik hallottuk lelkeinket Istenhez vezető előadásait, igaz szívfájdalommal érezzük, hogy igen-igen hiányozni fog nekünk. Az Úr útai nem a mi útaink. Ha fáj is a szívünk, mégis találjunk vigasztalást abban a tudatban, hogy a test halála mennyei születésnap annak számára, aki lelki tisztaságban, az Úr Jézus iránt való véghetetlen szeretetben élte átmeneti életét itt a földön. Kováts Margit nővérünk egész életét az Úr szolgálatára ajánlotta fel, az Ő áldozatos lelkű szolgálója volt mindig és így a boldog viszontlátás reményében búcsúzunk tőle. Az Úr adjon beteg, sokat törődött testének csendes pihenést, lelkének pedig örökéletet Ura mellett! Horváth Mártonné. Kováts Margit: KERESZT ALATT (1949. márc. 18.) Újra itt vagyok, Fent, a Golgothán. Szelíd két szemed Áldva néz reám. Nincsen semmi zaj, Nem bánt semmi baj, Elmaradt mögöttem Minden földi jaj. Égi fény ölel . . . A menny oly közel! Kereszt tövében Van a legjobb hely! Mi a földön van, Most nem érdekel, Lelkem Lelkeddel Oh hadd. teljen el! Látatlan úton Oh, Te szent Csoda, Vonulj be most is S zívh aj lékomba! Hála-énekem Legyen a pálma, Hulljon szüntelen Tégedet áldva! Hozsánnát bennem Hangtalan zengjen Minden kis parány, Minden csepp vérem! Legyen a testem Lelked temploma, Szivem dobogja: Ámen! Glória! Egész életem Hirdessen Téged, Minden percében Istentisztelet! S állok előtted Oh, én Királyom, Várom, hogy Lelked Lelkembe szálljon! A szivem ujjong: Más semmi nem kell! — Kereszt tövében Ott a legjobb hely! .“NÉKEM AZ ÉLET A KRISZTUS ÉS A MEGHALÁS NYERESÉG” Félszáz esztendő lelkészi szolgálatában bizony sokszor idéztem vagy hallottam másoknak az idézésében Pálnak ez örökszépségű bizonyságtételét. De igazságuk még sohasem tett reám oly közvetlenül megfogó hatást, mint amikor Hartó András lelkészünk vette fel e textust ott a south-norwalki templomban, Kováts Margit missziós-nővérünk búcsúztatásához. Úgy hatottak e szavak, mintha igazságot öntenének hallható harangszóba. Visszhangjuk ott kongott a lelkemben. Mert e szavak mögött egy teljes életnek a bizonyságtétele állott. Istennek egy mélyen hívő és mindenben engedelmes szolgálóleányáé, aki REFORMÁTUSOK LAPJA a nagy Magyar Alföld csöndes mezővárosából kiindúlva Molnár Máriával egyszerre adja oda életét a Krisztus nagy küldetésének, missziójának szolgálatára. Molnár Mária elmegy az ausztráliai pogányokhoz, hogy vigye hozzájuk Krisztust — Kováts Margit meg visszamegy szülőföldjére, hogy annak népét vigye közelebb Krisztushoz. Most már mind a ketten visszatértek küldő Urukhoz és beszámoltak Neki: “Uram, még az ördögök is engedtek nekünk a Te neved által.” Az Úr pedig szelíden ismételte nekik is: “Ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem azon örüljetek, hogy neveitek fel vannak írva a 9
