Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-11-15 / 20. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 9 figyelmeztette őket, hogy semmit ne tegyenek elsietve, hanem jól gondolják meg a dolgot, mielőtt cselekvéshez fognak. A következő napon odajöttek az igazgatóhoz a gyülekezet presbiterei és közölték vele, hogy ez idő szerint senkinek sincsen pénze, de a következő “fizetési napon” akarják beadni az ő hálaáldozatukat. Az igazgató azt gondolta, hogy körűlbelől 40 vagy 50 rúpiát várhat tőlük — de mekkora volt az elcsodálkozása, amikor a gyűjtés 496 rúpiát, vagyis amerikai pénzen 178 dollár 76 centet eredményezett! A készpénz között sok volt a lyukas pénz, mit bizonyára az “éhség-övről” vettek le — az oly sokszor tapasztalt éhinség idejére tartogatták az ilyen pénzdarabokat. A pénzen kivűl rizskását is hoztak sokat, és annak az értékét súlya és az akkori piaci ár szerint számították be a fenti összegbe. Amiben nem volt semmi missziói célra való adakozás. A pénz legnagyobb részét abból a havi két rúpia illetményből vették ki, amit arra kaptak, hogy tüzelőt vásárolhassanak, amivel a rizskásájukat megfőzik, vagy fűszert, zöldséget és néha-napján — talán két hónapban egyszer — egy kicsi darab húst is vehessenek. Mindezeket jól tudva, az igazgató hirtelenében azt sem tudta, hogy mit tegyen. Szerette volna megdorgálni őket, és megmagyarázni nekik, hogy így maguknak sem lesz mit enniök abban a hónapban; másfelől azonban jól tudta, hogy ezek a szegény emberek a boldog hálaadásukat akarták kifejezni azért a nagy segítségért, amiben részesültek! Nem volt a poklosok közt egy sem, aki havi illetményének a felénél kevesebbet adott volna. Ezért volt olyan nehéz ezt a roppant áldozatot elfogadni. A visszautasítás azonban nagyon mélyen megbántotta volna őket. Amikor emlékeztette őket, hogy nekik maguknak is szükségük van erre a pénzre, a poklosok olyan feleletek adtak, amiből kiérzett, hogy egyenesen a szívük mélyéből jön az: “Ha a mi Egyházunk és barátaink szenvednek, mi is \elük akarunk szenvedni. És ha ezt az összeget odaadjuk, az a mi számunkra csak egy hónapi szenvedést fog jelenteni!” — Itt Amerikában, a bőség földjén, akkor a szegények szenvedtek és ez oly mélyen meghatotta azoknak a nálunk sokkal szegényebb és sokkal többet szenvedő embereknek a szívét, hogy még azt is odaadták nagylelkű ön- feláldozással, amire maguknak még sokkal nagyobb szükségük volt! Odaadták, mert a hála indította őket — ez volt az igazi HÁLAÁLDOZAT! Külmissziói Tanácsunk pénztára továbbította ezt az összeget az Egyház pénztárosához és abból a pénzből három belmissziói állomásunkon kaptak levest és kenyeret éhező amerikaiak. Ez a történet is meggyőzhet bennünket arról — ha ugyan szükség van ily meggyőzésre — hogy a missziói munka valóban megérdemli a mi teljes szívünkkel odaadó támogatásunkat. Jön Hálaadás Napja. Vájjon adományunk csakugyan HÁLA-ÁLDOZAT lesz azért a sok áldásért, amit Istennek szeretete árasztott reánk? Hajlandók leszünk ÁLDOZATOT hozni azért, hogy enyhítsük valaki másnak a szükségét? ★ ★ ★ Mrs. Lang maga is ott szolgált Csandkuriban, mint misszionáriusnő, férje pedig mint orvos. A fenti történettel nagyon meghatotta őszi konferenciáink gyülekezeteit. Keleti egyházmegyénk vezetői mindjárt fel is kérték, hogy jöjjön el majd virágvasárnapi konferenciánkra is és gazdagítsa annak népét csodálatosan szép lelkének hasonló kincseivel. Magyar ügyeinknek mindig meleg szívű pártfogója egyházi gyűléseinken; bizony megérdemli, hogy Hálaadásunk Napján az ő r.evét is imádságunkba foglaljuk, mint hűséges barátunkét. TŰZKERESZTSÉG Irta: Csia Kálmán Neki tornyosultak a hegyek az égnek, mintha be akarnák törni annak aranykapuját, jeléül az anyag eget ostromló erejének. A tetőn a sziklák a felhőkkel csókolóztak s a hatalmas fenyők törpe bozóttá váltan, szédülve kapaszkodtak bele a gránit ormokba. Magasból nézve, messze látott a szem s a rettentő távlatok a világ képét megkicsinyitetten vetítették a hegyekre. Óriási erdők tenyérnyi zöld foltokká zsugorodottan mutatkoztak s az Ukrajna felé hulló völgy alsó részénél a hatalmas nyirfa- erdő olyan volt, mint hullámzó, ringó ezüstös folyam. A nagy térségekben egy-egy harci egység mozdulata úgy látszott, mint hangyák óriási vásznon. A természetnek ezt a csodálatos festményét ágyukkal és gránátokkal akarták széttépni az emberek. Ahová az ágyuk belőttek, ott szétszakadt a szép festmény s helyén óriási tátongó sebek keletkeztek. Az ezüstös nyírfa erdőben egy nagyobb honvéd-egység küzdötte előre magát. Halk vezényszavak pattogtak, amint a honvédek rohanva, aztán a földhöz lapulva, mind előbbre húztak a nagy ezüstfolyam, a nyirfás széle felé.
