Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-11-01 / 19. szám
16 REFORMÁTUSOK LAPJA ZENGJEN ÚJRA A RÉGI HARSONA! Irta: Dr. Takaró Géza Van egy ismerős legenda a kürtről, amely sokáig függött ősi várkastély falán, némán, mert senki nem tudta megszólaltatni. Végre jött egy ifjú, az örökös. Levette a patinás hangszert s kinn a várfokán belefújt. A völgyek lakói az utcára futottak s a kelő nap a rég’ nem hallott zengéstől boldog arcokra fénylett. A valóság gyakran szebb, mint a mese. A történet mindig becsesebb, mint a legenda. Ázsia világhatalomra éhes egyik birodalma egymásután falta fel a kisebb nemzeteket. Érthetetlen volt ez a próféta előtt, aki hitt abban, hogy e világ felett mindenható és igazságos Isten az Úr. A nép kérdő tekintete elől őrtornyába vonult vissza a próféta. Csendesen várt Isten üzenetére, amely nem késett. Földi sikerek, az értelem kiművelése elbizakodottá teszik az embert, elfordul Istentől, saját kezébe veszi élete irányítását; de “Az igaz ember hitből él.” Tudta, hogy nem fog mindenkit kielégíteni ez a felelet, de őt megragadta, és megirta a biblia egyik legszebb költeményét: “Jöhet aszály, csapás, fügefa virág nélkül, szöllő gyümölcs nélkül . . . “de én vigadok az én szabaditó Istenemben!” A vallás idők múltán hivatalos intézménnyé lett és uralkodott a nép felett, ahogy a po- gányok között szokásban volt. Ekkor az apostol vette kezébe a régi harsonát. Bátran zengett az nyugatra-keletre. Európa felé is, Ázsia felé is. Rómaiakhoz: “Meg van Írva: Az igaz ember hitből él!” Galatákhoz is: “Az igaz ember hitből él.” Akár zsidó vagy, akár pogány: az igaz ember hitből él. Az egyház megalakult, hatalmassá lett, kényelembe jutott. Mig kezdetben igen sokba került az egyházhoz tartozás, most ez kifizette magát. A hatalom árnyékában bűnök húzódtak meg. Komoly emberek aggódva, kételkedve mondogatták: Hát ez volna az egyház, melyre Jézus gondolt? Ez önmagán se tud segíteni, nem hogy a világ ezer baján. Végre megjelent a reformátor. “Hiszekegy”-et mormolok milliói felé zengte a harsona: Sola fide! Egyedül hit által! A nagy próféták nyomában járt apostol szavait hirdeti: “Kegyelemből tartattatok meg — hit által, nem cselekedetek által, hogy senki ne kérkedjék; ez nem tőletek van: Isten ajándéka.” (Eféz. lev.) A haladás hívei a reformációt vagy az evolúcióval, vagy a revolucióval tévesztik össze. Egyik szerint egy nagy lépés volt a fejlődés lassú folyamatában, másik szerint forradalom volt, amely szakított a múlttal és mindent lerombolt, ami abban volt. A reformáció se egyik, se másik, de valahogy mégis mind a kettő. Fejlődés, de csak ha már megszületett az élet. Forradalom is, de ez a lélekben megy végbe. Nagy, személyes belső harc vitte a 22 éves Luthert a szerzetesek közé, ahol békességet keresett, de nem talált. Igent mondott a vallás merev dogmáira, imádkozott, bőjtölt, sanyargatta magát, hogy kiérdemelje az Istennel való közösség békéjét, mig végre felvillant lelkében az igazság: 'Kegyelemből — hit által; nem érdemeinkből — Isten ajándéka. Nincs bennünk semmi, ami Istent arra indíthatná, hogy üdvözítsen. Közeledhetünk Hozzá igy: Jövök, hozva egy hosszú listát cselekedeteimről — templomba jártam, adakoztam, segítettem a pikniken . . . Vagy igy: Jövök, semmit nem hozva, keresztedbe fogózva . . . Melyikünket fogadja el? Egy szegény asszony beteg gyermekének egy fürt szöllőt szeretett volna vinni a király melegházi gyümölcséből. Minden pénzecskéjét vitte a kertészhez, de az visszautasította. Újra ment nagyobb, kölcsönvett összeggel. A nyers elutasítást meghallotta a királyfi. Odalépett: “Jó asszony, ne sírj; az én atyám nem kereskedő, hanem király, foglalkozása nem eladni, hanem ajándékozni.” És nagy szöllő fürtöt ejtett kötényébe, amelyet sok nap és éj munkájával se tudott volna megkeresni. A hit nem káté - ismeret, hanem Isten - ismeret. Bizalom, hogy amikor két üres kezem kinyújtom felé hittel, bűnbánó lélekkel, Ő egyik kezét fejemre teszi a bocsánat jeléül, másikkal megfogja kezem, felemel és vezetni kezd. Aki hitből él, annak vallása nem merül ki egyháziaskodásban. Nézd az édes borsót, amint lehullva elterül a kertben, kutya-macska rátaposhat virágaira. De jön a gazda, karót tűz le mellette, hozzásegíti a növényt s az mindjárt belekapaszkodik. Indával, kacs-csal van ellátva a Teremtő által. Amint mi a hit karjaival. Mellettünk az Élet fája, öleljük át, tapadjunk hozzá. Ha már senkire sem számíthatnánk is, O mellettünk van és megtart. Ma divatossá, népszerűvé kezd lenni a vallás. De a divat is, a népszerűség is könnyen változik. Vannak, akik alkalmi kísérőül tekintik a vallást fontosabb családi eseményekhez, hogy ünnepélyesebbé tegye azokat. Vannak, akik egyéni vagy nemzeti megrázkódtatások idején kapnak hozzá, mint a villanyos kocsi mennyezetéről lecsüngő fogantyúhoz egy-egy zökkenőnél. Az igaz ember azonban hit által — hitből — él!
