Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-11-01 / 19. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 Innen a távolból is minden évben gondolunk reájuk. A múlt évben 211 dollár volt adakozásunk összege. Nőegyletünk évről-évre bekapcsolódik az Evangelical and Reformed Church országos nőszövetségi munkájába. 1955-ben tagjáruléki és hálaadási adakozás cimén 120 dollárt küldött a központi pénztárba. S aki ismeri a “Women’s Guild” széleskörű munkáját, az tudja, milyen messze ér ez a segítés. A “Red Cross” közismert országos szervezet egyéni hozzájáruláson felül olykor az egyháztól is kapott, az egyik évben száz dollárt. A “Church World Service” segélyezési céljaira a gyülekezet évről-évre adakozik, 1945-ben 307 dollárt küldött be a gyülekezet. A Los Angeles-i Magyar Segélyakció javára munkában, természetbeli adományokban és adakozásban való hozzájárulást pénzben bajos lenne felmérni. Az 1945-ről szóló évi kimutatás azt jelzi, hogy a magyar segélyakcióra mintegy 3,000 dollárnyi adakozás folyt be. 1946 júniusában segélyvacsorát rendez az egyház, melynek tiszta maradványaképen 689 dollárról számol el a segélyakció pénztárnoka. -— 1947-ben csak a maga körében 790 font ruha és élelmiszer csomagot gyűjtött össze, csomagolt be és küldött el a Nőegylet. A legtöbb gyülekezetben könnyebben előkerül a szükséges összeg a gyülekezet helyi szükségeire, mint azokra a nem kevésbbé fontos célokra, amiknek érdekében az összes gyülekezetek összefognak és együtt munkálkodnak. Egyetemes egyházunk közös vállalkozásai iránt sokfelé nincs meg a kellő érdeklődés és bizalom. Los Angelesben sincs ez meg teljes mértékben, mert különösen keletről érkezett testvéreink kissé tartózkodóan, nem egy esetben ellenséges szemmel tekintenek az úgynevezett missziói adakozásra. “Magunknak még csak adunk, de másoknak nem” — hirdeti a boriték üresen maradt missziói oldala. Örvendetes előhaladást jelent, hogy egyre nagyobb számban vannak, akik a missziói adakozásból is rendszeresen kiveszik a részüket. Los Angeles-i gyülekezeti életünknek egyik legszebb vonása, hogy kezdettől fogva igyekezett eleget tenni a missziói adakozásnak. Egyházi életünk története legragyogóbb oldalának tekintjük, hogy 1940 óta minden évben száz százalékosan befizettük a reánk eső összeget, pedig ez az összeg az utóbbi években jelentékeny összeget tesz ki. 1955-ben, az építkezés és azzal járó nagyobb kiadások idején ez az összeg 1,161 dollár volt. Soknak hangzik? Elosztva egy-egy tagra hetenként 15 cent sem esik. Alapjában véve nagyon csekély összeg ez nemcsak a kereseti lehetőségekhez és a vett áldásokhoz mérten, hanem annak a meggyőződésnek a fényében is, hogy nem vagyunk a magunkéi. Mit is mond a Heidelbergi Káté első kérdése? “Mi életedben és halálodban egyetlenegy vigasztalásod?” — "Az, hogy mind testestől, mind lelkestől, akár élek, akár halok nem önmagámé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok . . Ha az Ő tulajdona vagyok, akkor az Isten országának ügye és annak terjesztése nekem is legbensőbb szívügyem. Ez a néhány vonás szintén hozzátartozik a Los Angeles-i Első Magyar Református Egyház működéséről adott teljesebb képhez. Küzdelmek között vereséget szenvedve, vagy győzelmet aratva, megaláztatásban és felemeltetésben a harminc éves fennállás alatt a gyülekezet megérezte és meglátta, hogy jó az Úr. E vázlatos visszatekintés írása közben forgatva az egyház jegyzőkönyvét, szokatlan bejegyzést találtam. A hat évig jegyzői tisztet betöltő néhai Szabó Mihály a jegyzőkönyvnek a végére érve, egy rövid verset irt annak utolsó oldalára, melynek sorai befejezésül ide kívánkoznak: “Láttál Uram az arcunkon Örömet — bút — könnyet, Amig a Te szent nevedben Irtuk ezt a könyvet . . . Te tudod, hogy mily gondterhes A mi földi utunk, Megpihenni a Te védő Karjaidba futunk. Hitünk útján bizony sokszor Tévelyegve megyünk, Segíts — hogy az utunk végén A tiéid legyünk . . .” A HARMONY CLUB 1956-BAN
