Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-10-15 / 18. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 13 dés; ellene hát nem vért kellett volna ontani, hanem Bethlen módjára túljárni az eszükön. Ellenben, a soha be nem tartott ígéretek megnyithatták volna eleink szemeit és végképpen el kellett volna fordúlniok attól az uralkodóháztól, melynek négyszáz éves gyászkora csak örökös csapást és katasztrófát hozott fajtánkra. A legnagyobb katasztrófa pedig éppen az volt, hogy miattuk nem lehetett folytatni hitünk terjesztését abban a szegény hazában. Azokat a békekötéseket abban a reményben fogadták el a magyar protestánsok, hogy hős harcaikkal megállították az ellenreformációt, és most már legalább ők békében élhetnek. És csakhogy békében élhessenek, ők sem folytatták tovább a reformációt. Ezért bűnhődtek meg oly keservesen. Mert az ellenreformáció tovább folyt, és diadalmasabban, mint a csatatereken; Róma katonáit és híveit folyton szaporították külföldről való betelepítésekkel — míg a Magyar Vallás élettere mind a mai napig csak szűkült, fogyatkozott. Miért? Amiért hűtlenné vált missziójához és nem folytatta a reformációt. A kezébe adott fényes fáklyának a fénye lassan pislogó gyertyává lett, mert véka alá rejtette. Jézus Krisztusnak mind a tízmillió magyarra szüksége volt — és annak a sokmillió magyarnak, aki e négyszáz év alatt Tőle távol élt és halt, szintén szüksége volt Ő reá; hogyan menthetjük magunkat ezért a nagy mulasztásért?! — A másik nyugtalanító gondolat, amit ez a történelmi szemle megint felelevenített bennem, az volt, hogy miért látszanak előttünk olyan óriásoknak, távoli és megközelíthetetlen hegycsúcsoknak a mi nagyjaink: Bocskay, Bethlen, Rákóczi György meg Tisza István? Ha csakugyan ez a mi csodálatos hitünk emelte őket olyan magasra: miért nem értettük és becsültük meg jobban őket, amíg köztünk voltak? Hiszen hitünk számunkra is ugyanolyan látóképességet nyújtott és előttünk is ugyanazon magasságok felé nyitott ösvényt! Ott kellene nekünk is járnunk, ha nem is mellettük, de közvetlenül a nyomukban — hiszen az ő népük, az ő harcosaik vagyunk, velük együtt megyünk az egy és egyetlen Fővezér után. Miért kellett nekünk úgy elmaradnunk mellőlük és nekik olyan magános egyedűliségben élniök le tüneményes pályájukat? A felelet nem lehet más, mint hogy a mi hitünk volt sokkal gyöngébb, mint az övék. A tanúlság pedig mindezekből az, hogy “mi, akiket a bizonyságtevőknek ily nagy felhője vesz körűi, félretéve minden akadályt és a könnyen behálózó bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk lévő küzdőteret, feltekintve hitünk megalapítójára és bevégezőjére, Jézusra, aki az előtte lévő öröm helyett, csekélybe véve a gyalázatot, keresztet szenvedett és az Isten trónjának jobbjára ült.” A zsidókhoz írt levélnek ez az egész 12.-ik része pontosan nekünk szól, de különösen az a záró intése, hogy “mivel mi rendíthetetlen királyságot nyertünk, tartsuk meg a kegyelmet, amely által szolgáljunk az Istennek tetsző módon kegyességgel és félelemmel.” Bizony földi királyság nincsen akkora kiváltság, mint ami hitet adott nékünk az Isten. Soha meg nem érdemeltük, de Ő nem érdem szerint osztja kegyelmét. Mindent megtett azonban, hogy méltóbbakká tegyen rá bennünket. Hogy szeretett, a keresztekből tudjuk, miket fajtánkra rótt: “akit szeret az Úr, megfenyíti és megostoroz minden fiút, akit magához fogad.” És mintha csak nekünk mondaná, így folytatja az apostol: “Mint fiúkkal, úgy bánik veletek az Isten. Tartsatok ki, hogy nevelhessen titeket.” Vigyázzunk hát nagyon erre a mi legdrágább kincsünkre, és a mi Magyar Vallásunk mellett csakugyan tartsunk ki, “vigyázva, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon!” Testvér — a világ leggazdagabb embere vagy: tied a MAGYAR VALLÁS. Mit teszel TE érte? Dr. Tóth Sándor EGYHÁZI HÍREK ŐSZI MUNKÁS KONFERENCIA A MAGYAR EGYHÁZKERÜLET KELETI EGYHÁZMEGYÉJÉBEN Az idei csodálatosan szép ősznek egyik legkedvesebb napján jöttek össze erre a konferenciára a keleti egyházmegye lelkészei és egyházi munkásaiknak kiküldött képviselői. Az eddigi szokástól eltérőleg nem vasárnap, hanem szombaton tartották meg ezt a konferenciát. A vasárnap délutáni órák túl rövideknek bizonyultak ahoz, hogy nagy távolságokról összejöhes- seenek és eredményes munkát végezhessenek. A kísérlet jól sikerült és reméljük, hogy állandó gyakorlatot kezdett. A konferenciát a fairfieldi templomban tartották szeptember 22.-én. Babos Sándor ottani lelkészünk vezette a kezdő áhítatot igen szépen, Hartó András egyházmegyei elnök megnyitó beszéde után pedig Böszörményi István egyházkerületi elnök tett jelentést az Egyetemes Zsinat pár héttel előbb tartott gyűléséről és azokról a teendőkről, amik ez ősszel egyházainkra várnak. Az Egyetemes Tanács három hivatalos kiküldöttet is rendelt erre a konferenciára; mindegyikük kiváló hozzáértéssel magyarázta meg a
