Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-07-15 / 13. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 CSENDESEDJETEK EL Rovatvezető: Dr. Újlaki Ferenc “A MI IGÁINK KÖNNYŰEK” A hagyomány szerint Jézus ácsműhelyben nőtt fel. Szerszámokkal dolgozott. Egyik amerikai írónőnk élénk képzelődéssel írt kedves könyvet a názáreti otthonról és abban azt sugalmazza, hogy annak a műhelynek az egyik főkészítménye az ökrök nyakára készített iga volt. Gyöngéden leírja, hogyan dolgozott ezeken Jézus, “gondosan, türelmesen, szeretettel kisimítva minden görcsöt vagy sértő kidudo- rodást”, úgy hogy az iga símán feküdjék a barom nyakán és ne okozzon annak semmi bosszúságot. Az írónő még tovább megy1 elképzelésében, és azt mondja, hogy a műhelynek — mint ahogy ma mondanának — a jeligéje ez a pár szó volt: “A Mi Igáink Köny- nyűek”, amit József talán esztendőkkel előbb rávéesett egy darab terpentinfára, körűi is cifrázta szépen szőllölevelekkel és úgy akasztotta fel a műhelynek valamelyik szembetűnő pontján. így aztán, míg Jézus ott nőtt serdűlő ifjúvá, munkaközben fel-felnézhetett a szép jeligére, és amikor vevők jöttek a műhelybe, ők is állandóan láthatták, hogy milyen magas elvet tűzött ki ez a műhely maga elé. Talán nem is egészen csak az írónőnek az álma ez a kedves elgondolás — mert hiszen tudjuk, hogy tanításai közben Jézus mindig olyan dolgokról beszélt, amiket jól ismert, sőt amiket hallgatói is jól ismertek — és így egészen természetszerűen mondhatta azoknak, akik megfáradtak és megterheltettek: “Vegyétek fel az én igámat tireátok, mert az én igám könnyű.” Mit értett Ő “az én igám” alatt? Közülünk sokan, mikor először hallják ezt a felszólítást, visszadöbbennek attól, hogy azt magukra nézve alkalmazzák, elfogadják. Az az első benyomásuk, hogy valaki csakugyan igát akar tenni a nyakukra és oda akarja hajtani őket, ahová pedig semmi szándékuk sincsen menni. Az iga a szabadság elvesztésének tökéletes szimbóluma gyanánt tűnik fel előttük. Már pedig mi semmiképpen nem akarjuk azt, hogy bárki is zabolát vagy kantárt vessen reánk — sem pedig igát, sőt azt legkevésbbé! Jézusnak azonban, amikor azt mondja, hogy “vegyétek fel az én igámat”, az eszében kettős iga jár. Mintha ezt mondaná: “Állj be velem egy igába! Ne húzd a terhedet egymagad. Ne tékozold el az életedet céltalanúl — szántsd azt a barázdát, amit én is szántok. Ne félj attól, hogy az én ügyem megszorításokat vagy lekötöttséget jelent: — olyan szabadságra fog elvezetni, amilyet addig sohasem ismertél és olyan életbe, ami igazán élet!” Fent New England tanyáinak istállóiban, sőt itt a pennsylvaniai öreg farmokon is, még mindig láthatunk szögre akasztott régi ökörigákat, amiket már sohasem használnak — régen letűnt idők emlékei azok. Korunk elgé- piesített földmívelésében nincsen is rájuk semmi szükség. A keresztyén embernek azonban az a szomorú benyomása, hogy szerte az egész világon ugyanígy tették félre, akasztották szögre a letűnt idők emlékei közé Jézus Krisztus igáját is. De ha nem a Krisztus igáját: kinek az igáját viseljük? Valami életcél vagy feladat mindegyikünkre számot tart. Valaki vagy valami foglyúl ejtette szíveinket és rabszolgáivá tett. És mégis . . . mégis . . . szívünk csöndességében — a félelmen, megzavaradottságon és bukásokon keresztül — mégis elérkezik hozzánk a kitartó drága Hang, amely sohasem hagy magunkra: “Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve és én megnyugtatlak titeket. Vegyétek fel magatokra az én igámat és tanúljátok meg én tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok és találtok nyugalmat lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű.” (M. P. N.) Hogyha éltünk vándorút ja Néha sötét völgybe tér, Jézus ott se hagy magunkra, Szava biztat: jer, ne félj! Megterheltek jöjjetek, Újúljon meg lelketek, Jöjjetek ti megfáradtak, Találjatok nyugodalmat! Ti, kiket az élet terhel, Aggasztanak a bajok, Kebletekből este, reggel Szállnak nehéz sóhajok, Sorsotok bár mostoha, Isten nem hagy el soha; Jöjjetek, ti megfáradtak, Találjatok nyugodalmat! Kiket nyom a vétek súlya, A bűn miatt betegek, Azokat is Jézus hívja: Megterheltek, jöjjetek! A bűnösnek kegyelem Az én elégtételem! Jöjjetek ti megfáradtak, Találjatok nyugodalmat! (335. énekünk)
