Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-01-15 / 2. szám
Szent Péternek, az Egyedüli Főpásztornak az aklába; január 19.-én az összes keleti elszaka- dottak térjenek vissza az Apostoli Szék kebelébe; január 20.-án, hogy az anglikánok vessék alá magukat a Krisztus Helytartója főhatóságának; január 21.-én, hogy a lutheránusok és a többi európai protestánsok találják meg az Anya- szentegyházba visszavezető útat; január 22.-én, hogy az összes amerikai keresztyének mind közösségre lépjenek Péter egyházával; január 23.- án, hogy a római egyházat elhagyottak mind visszatérjenek a sákramentomokhoz; január 24.- én a zsidók megtéréséért és január 25.-én Krisztus világmissziójának győzelméért imádkozzanak. Mi protestánsok hálásak vagyunk azért, ha értünk is imádkoznak, mert mi tudjuk, hogy szükségünk van Isten kegyelmére. Ennek a kegyelemnek felőlünk való végzéseiben megbízunk, mert bár nem ismerjük azokat, kételkedés nélkül való meggyőződésünk, hogy azok javunkra vannak. Ellenben azt nem tartjuk megengedhetőnek, hogy mi írjuk elő imádságainkban Isten teendőit. És emiatt nem fogunk azért imádkozni, hogy ilyen Rómával egyesítsen minket Isten SzentLelke. EGYESÜLETÜNK JUBILEUMÁHOZ Fordíts, Tesvér, lapunk utolsó oldalára. Lelketemelő szép képet látsz ott. Hívatott művészi kéz ábrázolta ki és tette szemmel is érzékelhetővé az amerikai magyarság legszebb teljesítményét. Hatvan esztendő alatt Egyesületünk úgy nőtt, erősödött, mint valami sudárodó jegenyefa. Taglétszáma a parányi kezdetből immár harmincötezer tagra, ezzel együtt vagyona a szinte semmiből hét és fél millió dollárra növekedett. A teremtés csodája ismétlődött itt is, mint minden fának az életében. Jézus példázata jut e- szünkbe: “Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet az ember vett és elvetette az ő földjébe. Ez valamennyi magnál kisebb ugyan, de amikor felnő, minden kerti vetemény- nél nagyobb és szinte fává lesz, úgyannyira, hogy eljönnek az égi madarak és fészket raknak az ágai között.” Szebb és igazabb szentígét nem lehetne találni textus gyanánt ahoz a prédikációhoz, amit Isten kegyelme írt bele az Egyesület történetébe. Csakugyan kisebb volt minden más magnál és mégis nagyobb lett a mi kertünk minden vete- ményénél, annyira, hogy az ágai közt fészket raktak az ég madarai: árva gyermekeink, elaggott öregeink. Lapunk egyetlen hirdetésében, ott a hátlap okos és szép képében, megolvashatod az okát is ennek a haladásnak. Megmagyarázza két épület és az ezeket jelző két szó az Egyesület nevében. 4 Az egyik épület az Isten háza, ami minden református telepünknek az első és főgondja volt itt az uj hazában. A másik Egyesületünk székháza, ami az Amerikába bujdosott magyarok legnagyobbikának a nevét viseli: Kossuth Ház. Tehát csakugyan igaz, amit e szép uj hirdetésünk állít: “Működésűnk hatvanadik esztendejében is azok vagyunk, aminek indúltunk s amit nevünk jelez.” MAGYAR és REFORMÁTUS. Két név, amit nem könnyű viselni, kivált ilyen biztosító-intézet homlokán. Mindegyik név megszorítást, megkötést jelent. Korlátozza, talán akadályozza is a tovább-terjeszkedést. Aminthogy be is látták ezt a többi magyar nagyegyletek és kény- szerűségből feladták a magyar nevet. Nem is tehettek máskép. Náluk hiányzott a másik név, amelyik jelenti a Megtartót. Csak e két névnek az együtteséből származik az a mi hitünk, hogy megtartásra való nép vagyunk. És azért tartjuk meg e két nevet, mert e kettőben együtt van a megtartásunk. A többi testületnél a név nem jelentett belső erőt, elhívatást, elkötelezettséget. Nálunk ezt jelenti. Mert mi nem vagyunk a magunkéi. És ezért nem adhatjuk fel azt sem, amit Attól kaptunk, Akié vagyunk. Sáfársági bizománybán bízta reánk ezt a kincsét. “Ezért mi is kitartással fussuk meg az előttünk lévő küzdőteret, feltekintve hitünk megalapítójára és bevégzőjére: Jézusra.” Köszönet Nagy Lajos esperesnek Nagy Lajos esperes prédikációit olvasom s kibeszélhetetlen örömet érzek, amint zengve ragyogva, magasságokat átölelően szavakká, gondolatokká lesznek előttem a betűk. Egy másodgenerációs magyar üzenete a világ legmegver- tebb s legmegáldottabb népéhez, az ő fajtáját égőn szerető lelkületén keresztül, több jelentőséggel bir, mint azt az első percben meg is gondoljuk. Bizonyságtétel arról, hogy az annyiszor lekicsinyelt, megcsúfolt magyar pionér papok vetése nem volt hiábavaló a magyar lelkek ugarában. Nagy Lajos esperes Amerikában született s írása, hite úgy hordozza a gályarabok leszármazottainak minden más lelki- pásztortól eltérő, színeiben szebb a mélységeiben végtelenebb hitét, mint szikrázó gyémánt a nap tüzét. Akik ilyen másodgenerációs magyart tudtak nevelni nekünk, ott és akkor, amikor a magyar hárfák húrjai már-már megnémulnak s a magyar nyelv királyi kócsagjai kezdenek eltűnni az amerikai égről, bebizonyították, hogy szórták, adták, tékozolták s megégett életük utolsó erejével beleásták minden kincsüket az itteni magyar élet ugarába, halálig, hűségesen. Elnémult magyar harangok, megszűnt gyülekezetek, pusztuló egyházak tanúi, hogy sokszor REFORMÁTUSOK LAPJA