Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)

1956-06-01 / 11. szám

8

REFORMÁTUSOK LAPJA

hivatkoznak, de ez nem az elfogadott, kánoni könyvekben van, hanem az apokrifusokban: a Makkabeusok második könyvének 12. részében a 45. versben, ahol szintén egészen másról van szó: arról, hogy (165 évvel Krisztus előtt) Judás “belátta, hogy azok számára, akik istenfélőleg szenderűltek el, a legszebb kegyelmi jutalom áll készen (szent és kegyes e gondolat), annak- okáért, hogy fölmentessenek attól a bűntől (hogy a jamniták bálvány képét viselték nyakukban), azt az engesztelő áldozatot végeztette”, hogy kétezer ezüst drachmát gyűjtött össze és küldött el Jeruzsálembe, hogy ott imádkozzanak ezekért a megölettekért — “mert ha nem remélték volna hogy feltámadnak, hiábavaló és fölösleges lett volna imádkozniok érettük.” — Megegedjük, hogy e történet meg a katholikus purgatórium között lehet valami hasonlóságot fölfedezni — csak azt nem tudjuk, hogyan jön ebbe bele az Úr Jézus Krisztus egyháza és annak hittana?! Ha a zsidó gondolkozást oda lehetett tenni e kereszténynek nevezett hittétel alapjává, akkor a moham- medánoktól vagy hinduktól is lehetett volna érveket kérni kölcsön az általuk is hirdetett purgatórium megmagyarázására.

Még két bibliai idézetet hallhatunk a purgatórium tanának igazolására. Jelenések könyve 21:27 az uj, mennyei Jeruzsálemről mondja, hogy “nem megy abba semmi tisztátalan s aki utálatos dolgot és hazugságot művel, hanem csupán azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.” A másik Máté 12:36-ban van, hol Jézus ezt mondja: “Mindazért a hitvány beszédért, amelyet mondani fognak az emberek, majd számot adnak az ítélet napján.” — Hát mindezeket mi is hisszük és valljuk — csak azt nem értjük meg, hogy miképpen lehet ezekkel igazolni azt a római tanítást, hogy

az Egyháznak hatalmában van a

purgatóriumból való kiszabadítás.

“Hát ha a pápának csakugyan hatalmában van bárkit is kibocsátani a purgatóriumból: az , Isten szerelmére, miért nem oszlatja fel az egész purgatóriumot azzal, hogy mindenkit ki- bocsátana onnan?!” Kérdezte maga Luther a pápától, amikor híres 95 tételét fölterjesztette az ő fölöttes egyházi hatóságához, aki viszont a pápához továbbította azokat. A pápa azonban azt mondta rájuk, hogy “részeg az a német barát, majd máskép beszél, amikor kijózanodik.” És folytatták tovább a bűnbocsátó cédulák árúsítását, amikor csakugyan bárki is pénzért kiválthatta a tisztító-tűzből, akit akart, mert — ahogy Tetzel hirdette — “amikor a( pénzdarab a ládába peng, a lélek tüstént a mennyországba leng.”

Leo pápa pénzért adta el Németország prí- mási székét Brandenburgi Albert püspöknek, de

vele adta azt a jogot is, hogy árúsí thassa a bűnbocsátó cédulákat, hogy így visszafizethesse a kölcsönvett vételárat. A reformáció után aztán a tridenti zsinat határozatilag megtiltotta az ilyen bűnbocsátó cédulák árúsítását, ami azóta meg is szűnt. De nem szűnt meg a purgatóriumból való kiszabadításnak további kereskedelmi árúsítása. Napjainkban is kapjuk a felszólításokat az olyan katholikus “klubokba” való beállásra, amelyek megszabott díjazásért állandóan miséket mondatnak azoknak a “szegény lelkeknek” az érdekében, akik még mindig a purgatóriumban sínylődnek.

“A földön élő hívek, a szentek egyességén keresztül, enyhíthetik a purgatóriumban lévő lelkek szenvedéseit, imádkozás, böjtölés és jócselekedetek árán, bűnbocsánat szerzése és misék mondatása által” — mondja a baltimorei káté. Bűnbocsánatot kétfélét lehet szerezni: teljeset, ami a bűnökért járó minden földi büntetés alól fölmentést jelent, és részlegeset, ami a büntetés egy részének az elengedését szerzi meg. Akik a rózsafűzér egyharmadát leimád- kozzák a Sákramentom jelenlétében, vagy kegyes gyakorlatokat végeznek a Kálvária állomásai előtt, stb., azok teljes bűnbocsánatot szerezhetnek; kevesebb imádságért részlegeset. — Ezeket is megtaláljuk a Vatikán vagy majdnem minden püspökség által kiadott gyűjteményekben. A római egyház mindezt a sok bűnbocsánatot abból a Szent Kincstárból osztogatja, amiben “Jézus Krisztus végtelen elégtétele és az áldott Szűz Máriának és a Szenteknek fölöslegesen bőséges elégtétele gyűlt össze az ő életük folyama alatt akkora mértékben, hogy nekik arra nem volt szükségük”, mondja a sokat idézett baltimorei káté. Ebből osztogat aztán az Egyház bűnbocsánatot azoknak, akik megérdemlik — annál a hatalomnál fogva, amit Jézus Krisztustól Péteren keresztül kapott: “Neked adom a mennyek országának kulcsait s amit te megkötsz a földön, a mennyben is kötve lesz és amit megoldasz a földön, oldva lesz a mennyekben is.” (Máté 16:19.)

Erről a versről Gibbons bíboros-érsek a következő nagyon jellemző kommentárt írta: “E szavakkal a mi Megváltónk felhatalmazta az Ő Egyházát arra, hogy gyermekei útjából (ha ezek erre hajlandók) minden akadályt elháríthasson, ami őket a Mennyek Országától visszatartaná. Két olyan akadály van, ami az embert a Mennyek Országától visszatarthatná: a bűn és annak földi büntetése. Minthogy pedig az Egyháznak hatalma van arra, hogy a nagyobbik akadályt, a bűnt, elháríthassa, bizonyára arra is van hatalma, hogy a kisebbik akadálytól, a földi büntetéstől fölmenthesse.”

A római egyház nagyon érzékeny, amikor a bűnbocsánat “árúsításával” vádolják. Elismerik, hogy régen (Tetzel idejében) voltak ilyen