Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-05-15 / 10. szám
4 REFORMÁTUSOK LAPJA MEGFIGYELÉSEK PÜNKÖST ÜNNEPLÉSE Bármennyire páratlanúl csodálatos ország is ez az Amerika, mégis találtunk itt olyan fogyatkozásokat, amiken méltán elálmélkodtunk, amikor ide kiérkeztünk, úgy félszáz esztendővel ezelőtt. Most csak kettőt említünk meg, és azok közül is az egyiket csak úgy futólag, hogy máskor térjünk rá vissza. Ez a kisgyermek- sőt csecsemő-kultusznak olyan szertelensége volt, amire visszatekintve könnyebben megértjük a “juvenile delinquency” elkerülhetetlenségét. A másik megdöbbentő tapasztalás a pün- köst ünnepével kapcsolatban ért bennünket. — Negyven vagy ötven évvel ezelőtt az amerikai egyházakban mindenről prédikáltak, csak éppen a SzentLélek kitöltetéséről nem. Megbotrán- kozva és érthetetlenül néztük végig év év után az egyházak pünkösti hirdetéseit a napilapokban. A lutheránusok megtartották a pünköstöt, a reformátusok azonban szinte sehol sem. Az egyház nem törődött a saját születésnapjával. — Csoda-e, hogy olyan sokan nem törődtek magával az egyházzal sem?! Éppen olyan megfoghatatlan tünet volt ez számunkra, mint az a másik, hogy Magyarországon viszont sohasem hallottunk egyetlenegy prédikációt sem Isten Országáról. Avagy nem hasonló összezavarodás volt-e a tanítványok lelkében is a földi királyság meg az Atyának ígérete felől az Úr menny- bemenetelének napján?! Istennek legyen érte hála, ez a fonákság megszűnt: Pünköst visszatért az egyház életébe és a SzentLélekről szóló igehirdetés ma már általános. Kétségtelenül része van ebben annak az országszerte tapasztalt ébredésnek is, ami az egyház és a vallás dolgai irányában mutatkozik; de úgy véljük, hogy másik tényező az ökumenikus mozgalom megerősödése volt, mely világszerte ráirányította a figyelmet az Egyházra. Azóta kezdi az Egyház tüzetesebben vizsgálni önmagát és hivatását; azóta indúlt meg az az újraértékelési folyamat, mely helyreállítja a lelki dolgok felsőbbségét a testiek fölött. Lám az Egyházak Világtanácsának elnökei minden évben pünköstkor küldik ki üzenetüket a tagegyházak tagjaihoz, ami ma már az evangéliumi keresztyénségnek csaknem teljes egészét jelenti. Olvassuk el mindnyájan azt az üzenetet figyelmesen és ne féljünk attól, hogy az abban jelzett nagy feladatok érdekében ugyan bizony mit tehetne egyetlenegy ember? Isten sohasem tömegekkel, hanem mindig EGYETLENEGY EMBERekkel vitte véghez a maga csodálatos nagy munkáit: Jézus Krisztussal, egy- egy apostollal, egy-egy reformátorral, egy-egy édesanyával, egy-egy irgalmas felebaráttal. Ne feledjük el, hogy “az Atyának ígérete” nekünk is szól, minden egyesnek közülünk: nekünk is az Úr tanúivá kell lennünk! Ezért kívánhatunk egymásnak boldog pünkösti ünnepet! Jövel, Teremtő Lélek! LELKÉSZI KÖREINK Boldogan figyeljük lelkészi köreink munkáját. Földrajzi adottságunk szükségképpen csoportokra osztotta ezt a tevékenységet is, csakúgy, mint az egyházmegyéket. Jó is, hogy így történt: azt a munkát, amit e körzeti összejöveteleken végeznek lelkészeink, egyszerűen nem lehetne nagy csoportokkal végezni. Annak egyik alapfeltétele bizonyos baráti bensőségnek a kialakúlása. A másik a könnyű és gyors mozgás: az összejövetelek gyakorisága érdekében, mi szintén nélkülözhetetlen szükséglet. A Főkertésznek állandóan szüksége van friss plántákra, miket e melegházaiból kiültethessen veteményes kertjeibe. Körülbelül 36 esztendeje annak, hogy az első lelkészi kör megalakúit Clevelandban. Már első összejövetelük alkalmával úgy érezte az az öt vagy hat lelkészből álló baráti kör, mintha az angyal leszállóit volna a tespedt állóvízre és felkavarta volna azt — ezért nevezték el magukat Bethesda Lelkészi Körnek. Dienes Barna rokonszenvesen emlékezik meg erről a kezdeményezésről az első Ötven Év történelmi vázlatában: minden hónapban összejöttek 3-4 napra imádkozni, Bibliát tanúlmányozni, a lelkészi munka problémáival foglalkozni, betegeket látogatni, házi áhítatokat és esti evangelizáló Istentiszteleteket tartani. Jól írja, hogy mindenütt nagy lelki éhséggel jöttek a hívek ezekre az estékre. Nem minden lelkészi kör dolgozott ebben az irányban. Ismertünk olyan összejöveteleket, miknek törhetetlen szabálya volt, hogy senki ne merjen komoly, “szakmabeli” dolgokról beszélni: egyedüli cél a barátságos szórakozás volt. Kimerítőbb értesüléseink csak a Pittsburgh- vidéki meg a keleti lelkészi körök összejöveteleiről vannak, holott tudomásunk szerint Chicago környékén is össze-összej önnek lelkészeink. És aki elolvassa Bütösi János meg Bertalan Imre lelkészeknek éppen ebben a mai számunkban közölt tudósítását, meggyőződik arról, hogy milyen komoly és egyházi életünkre nézve nagyfontosságú találkozások ezek. Mert bár ma is az a feladata a tanítványoknak, hogy elmenjenek, tanítsanak és kereszteljenek — de az is bizonyos, hogy a pünkösti aratások nem jöhetnek előbb, mint ha ott maradnak Jeruzsálemben, amíg a SzentLélek eljő reájuk és vesznek erőt és úgy lesznek Urunk tanúi.
