Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-05-01 / 9. szám
8 REFORMÁTUSOK LAPJA A CSALÁD ÉS AZ EGYÉN Az emberi társadalom és nemzet alapja a családi élet Az Ótestamentum idejében a család volt az emberi társadalom alapegysége és ilyenként ismerték is el. Az egyénnek egyáltalán semmi joga nem volt a családtól elkülönítve. Majdnem azt is mondhatnánk, hogy nem is ismerték el létezését a családtól elkülönítve. Manapság igen nehéz nekünk elképzelnünk azt, hogy mennyire uralkodott az emberek gondolkozásán a család hangsúlya. Pedig ennek figyelembe vétele nélkül nem tudnánk megérteni azokat az ótestamentumi történeteket, amikor egész családot halálra adtak egyetlen tagjának a bűnéért. A zsidók szemében példáúl egyáltalán semmi igazságtalanság sem történt, amikor büntetést szabtak az Ákhán bűnére. (Józsué 7. rész.) Az ő lopásáért egész családja halállal fizetett. És ezt senki sem tekintette igazságtalan eljárásnak. Ők mindnyájan egyek voltak, és amit egy tett közülük, azt ők mindnyájan tették. Még az is megtörténhetik, hogy azok közűi az ótestamentumi történetek közűi, amiket mindnyájan úgy szerettünk gyermekkorunkban, mint példáúl az Ábrahám vagy Izsák vagy Jákob történetét, némelyik nem is egy embernek, hanem egész törzsnek a története volt. Mert évszázadok teltek el, amíg szó sem volt a mai értelemben vett egyéniségről. Abban az időben a család volt az egység. Dédapa, nagyapa, apa, fiák és unokák mind felelősek voltak a család bármelyik tagjának a cselekedeteiért. “Megbüntetem az atyák vétkeit a fiákban harmad- és negyedíziglen.” Az egyéniség még ismeretlen volt. Ma a másik véglet idejét éljük. A család nagyon keveset számít. A család egyéni tagja fenntartja magának a saját jogait, sokszor mindannak ellenére is, amit a család gondol vagy mond — és ez a túlzásba vitt egyéniség-jogrend már nagyon egészségtelen helyzetet teremtett. A tízes éveinek végén és huszas éveinek elején élő ifjak ezrei számára az otthon csak arra jó, hogy ott egyenek és aludjanak. Semmi másra. Ezek a fiatalok maguknak akarják megtartani életük örömeit és szenvedéseit egyaránt. Hogy min jár az eszük, azt legtöbbször senki más nem tudja, csak ők maguk. Jogaik egyéni jogok, problémáik egyéni problémák, felelősségük is egyéni felelősség. Olcsóbb otthon enni, mint a vendéglőben és kényelmesebb otthon aludni — de az otthon számukra csak vendéglő és szálloda. Nem olyan közösségi életnek a központja, amelyben egynek az érdeke mindenkinek az érdeke, ahol egynek az örömében mindnyájan osztoznak és ahol bármelyiknek a baját a többi is szívesen tekinti a magáénak is. Modern életünkben az egyéniség túlzott hangsúlya egyenesen elvette az eszét az emberek millióinak. Amikor ennek az egészségtelen helyzetnek az okait keressük, kétségtelenül ott találjuk köztük a szülők régimódi zsarnoksága elleni lázadás szabadságravágyó törekvését is, de még ennél is fontosabbnak tartjuk azt a káros hatást, amit a család életére az ipari technika szörnyű elgépiesedése okozott. A között a sok millió ember között, akik reggelijük után azonnal sietnek a gyárba, ugyan bizony hány tudta megtartani a maga egyéni életét és szabadságát?! Ha jobban meggondoljuk, úgy találjuk, hogy legtöbben ők maguk is gépekké változtak. Nagyszerűen megszerkesztett, bonyolúlt gépekké lettek, de csak gépek. Eszközök mások céljai érdekében. Az életnek az a területe, amelynek keretében az ember tényleg egyéni életet élhetne, úgy összezsugorodott, hogy a legtöbb közönséges ember foglya lett annak az ipari gépezetnek, amiből nem lehet kiszabadúl- nia, mert ő is egyik küllője a fogaskeréknek. Nem lehet hát csodálkoznunk azon, hogy amikor az a dicsőséges valami, ami az emberi egyéniség, ráébred arra, hogy ebből a mesterséges börtönből nincsen szabadúlása, más irányban fog kielégülést keresni a maga nagy szabadság-vágyának. Ha nem szabadúlhat ki munkájának börtönéből, mert elveszítené a kereseti alkalmát, szabadúlni akar abból a másik börtönből, amiből könnyebbnek tartja a szabadú- lást és azt hiszi, hogy az nem jár olyan súlyos következményekkel. És eltépi a családhoz kötő szálakat, legyen bár gyermek, hitves vagy szülő. Az otthon csak olcsó ebédlő vagy hálószoba volt rá nézve. Azt talán nem tudja megítélni sem, hogy milyen súlyos közügy ez, mert hiszen a családi élet még ma is az igazi alap-egysége a nemzet életének, és a családi élet egészségétől függ a nemzet erkölcsi és szellemi egészsége. A világ egyik legnagyobb történetírója, Gibbon, nem annak tulajdonította a római birodalom bukását, mert kapui előtt megjelentek az ellenségek, hanem annak, hogy otthonaiban szétesett a családi élet. A régi Rómában az otthonba is behatolt a kicsapongás és féktelenség minden búj álkodása. Amelyik ország otthonával ez történik, az le is kerül hamar a nemzetek éléről. “Minden ország támasza s talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megvész: Róma ledül s rabigába görnyed.” A világháború alatt és után a válások özöne ejtette méltán aggodalomba Amerika és Anglia népét. A család bomlásának a fent idézett okon kivűl sok más oka is volt, mik között a háború maga szolgáltatta talán a legtöbbet. (Weatherhead után)
