Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-05-01 / 9. szám
2 REFORMÁTUSOK LAPJA gyogás tíz percig tartott. Mi tudjuk, hogy a fény energiát jelent. A tudósok szerint most már csak idő kérdése, hogy mikor és hogyan tudják hajtóerővé átvarázsolni ezt a fényt, mely- lyel tele van a világmindenség, és amellyel hajtják majd azokat az űrhajókat, mikkel már a mi generációnkban elindul az ember, hogy elérje Istennek azon gyermekeit, akik más napok alatt más bolygókon laknak, melyekről szólt a Krisztus, amikor azt mondotta, hogy “más juhaim is vannak nékem”. A tény az, hogy a napnak ereje szabadul fel és lesz használhatóvá az ionospherában akkor, amikor két oxygen-atom egymással egyesül. Azonban a nitric-oxid csak akkor használható fel, amikor erős nyomás alatt van. Mi Istennek hasonló eszközei vagyunk. Mi, akik a világosságnak eszközei, sőt alkotó-részei vagyunk, mi is akkor érvényesülhetünk legjobban, amikor szent nyomás alatt vagyunk. Fogadjuk ezért szivesen életünknek szent kompressziumát. Körülményeinknek, problémáinknak, újabb és újabb feladatainknak, az Isten mindig nagyobb szolgálatokra késztető lelkének nyomása alatt leszünk igazán hasznavehetőkké. A khinai közmondás szerint a krízis veszedelmes alkalmat jelent. Veszedelmes annyiban, amennyiben nem örvendezünk neki és nem használjuk fel az alkalmat. Szent és áldott nyomásoknak vagyunk kitéve napról-napra. Ez az egyházkerületi közgyűlésünk is sok szép krízist kellett, hogy megtárgyaljon: nyelvi, kulturális, adminisztrációs krízist. De ez a szent nyomás az, amely bennünket egységesebbé tett, mint valaha. Ez az az áldott kompresszió, mely áthevít bennünket, hogy hazatérve készséges éltet adó szeretetatom- jai lehessünk az Istennek, kik boldogan keresünk más szeretetatomokat, hogy azokkal egyesülve és újabb szeretetmolekulákká válva felszabadíthassuk Istennek bennünk lakozó erejét annak a Lelke által, Aki ezt mondotta: “Én vagyok a világ világossága!” Hisszük azt, hogy a mi világosságunk nem pislákoló, kialvó mécsecske, hanem inkább potenciális üstökösfény, mely által Isten még sokak életét fogja bevilágítani. AZ EGYETEMES KERESZTYÉNSÉG HÍREIBŐL Csillagfény vagy mécsvilág a francia éjszakában? — Amióta a nemzet legjobbjait, a huguenottá- kat, megölte vagy kiüldözte ez a szerencsétlen nemzet, sorsa folyton lefelé haladt. A nagy forradalomban kiirtotta egész főnemességét és nemességének nagy részét, a napóleoni háborúk alatt mégis a “dicsőség” ábrándját kergette. Sőt még ma is nagyhatalmi álmok lidércnyomása gyötri és ezért ragaszkodik oly csökönyösen afrikai gyarmataihoz olyan korban, amelyben ezt a régi kizsákmányoló rendszert többé semmi hatalommal fenntartani nem lehet. Belpolitikája pedig úgy megromlott, hogy a háború óta több mint húsz ízbeni változtatta kormányát, legújabban pedig olyan párt alakúlása álmélkodtatta el a világot, amelynek nincsen más Programm ja, mint minden eddigi alkotmányos rendjüknek a lerombolása. Nagyon beteg ez a nemzet, úgy rázkódik, mint az iránytűjét és kormányát elveszített hajó. Néha kapunk csak vigasztaló hírt felőle. Pár évvel ezelőtt római katholikus papok indúltak el a gyárakba, beállottak a munkások közé és úgy próbálták hirdetni nekik az evangéliumot. —■ Korunk egyik legjelentősebb kísérlete volt ez a római egyház részéről; a pápai szék azonban betiltotta ennek folytatását és e tilalommal hiába dacoltak még egy kis ideig a merészebb papok. Most még biztatóbb sugárfény ért el idáig. A munkásszervezetek szövetsége nemrég Párisban tartotta gyűlését, e jelszó alatt, mit a 90.-ik zsoltár végéről vettek: “Uram, tedd állandóvá a mi kezeink munkáját!” 18 és 30 év közötti fiatal protestánsok a tagjai ennek a szervezetnek, melynek beállási nyilatkozata a következő: “Jézus Krisztus az Ura és Megváltója minden embernek. Engem hív, hogy hirdessem ezt a tényt. Parancsolja, hogy Isten segítségével szolgáljak másoknak, akár egyedül, akár mint ennek a csoportnak a tagja.” Ez a szervezet alkalmat ad tagjainak arra, hogy személyes felelősségük alatt kisebb vállalkozásokat elvégezhessenek, együtt imádkozhassanak és elmélkedhessenek és kortársaik evan- gélizálására is kimehessenek. Nem az egyházaktól különálló szervezet akar ez lenni, sem valami külön ifjúsági párt, hanem együtt működik az egyházakkal s minden tagjától kívánja, hogy ezek munkájában részt vegyenek. Gyűlésükön kijelentették, hogy készen állanak a francia nemzetet pusztító problémák megoldásának keresésére. “Az evangélium azt tanítja, hogy mi egyek vagyunk mindazokkal, akik szenvednek és küzdenek a szabadságért, igazságért és békességért, legyenek bár hívők vagy hitetlenek” — és e meggyőződésükben néznek szembe a munkások és inasok iránt tanúsított embertelen bánásmóddal, a diákok képtelenül rossz lakás- viszonyaival, az alkohol sok millió áldozatának tragédiájával, a politikai élet botrányaival, a gyarmato- sítási kérdéssel és egyebekkel. — Csillagfény lesz-é ez vagy csak mécsvilág a francia éjszakában? . . . Uj Zélandban is harc indúl az iskolák körűi. — És a harc ott is ugyanaz, ami itt mi nálunk. A római egyház azt mondja, hogy tagjait az állam megadóztatja azoknak a nyilvános elemi iskoláknak a fenntartása érdekében, amiket ők nem használnak a maguk gyermekei részére; illő és méltányos tehát, hogy az állam is j árúi jón hozzá azoknak az elemi iskoláknak a fenntartásához, amiket a római katholikusok tartanak fenn a maguk gyermekei számára. Amire a protestánsok ott is azt felelik, amit itt kell hogy feleljünk mi is: “Ha bármelyik felekezet külön iskolákat akar fenntartani a maga saját dogmáinak és a többeikétől eltérő felfogásának tanítására: tegye azt a saját költségén. A nyilvános elemi iskolák nyitva vannak a katholikus gyermekek számára is.” A római egyház a parlament elé készül vinni a kérdést, ami ellen az iskolaszékek szövetsége a leghatározottabban állást foglalt. Ez idő szerint az állam nem ad segélyt felekezeti vagy magán iskoláknak, bizonyos egészség- ügyi és könyvtári szolgálatokat ki- (Folytatás a 12.-ik oldalon)