Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)

1956-04-15 / 8. szám

12 REFORMÁTUSOK LAPJA AZ AMERIKAI PROTESTANTIZMUS HÍREIBŐL Néger keresztyének szabadság- mozgalma. — A téli hónapok folya­mán rendkívül nagy jelentőségű ese­mények játszódtak le a Dél egyik legmaradibb államában, Alabamában. Úgy látszik azonban, hogy ott csak a fehér lakosság maradi: a négerek a keresztyénségnek tiszta megértése felől tettek bizonyságot, amikor fe­leletet adtak a Dél fehér lakosságá­nak az állásfoglalására azzal a dön­téssel szemben, amit országunk leg­főbb bírósága az iskolák ügyében hozott, eltiltva az eddigi faji elkülö­nítés további fenntartását. A nége­rek válasza csodálatos volt, egészen uj dolog az amerikai történelemben, ám nem uj a világban. Gandhi ugyanezen elvnek az alkalmazásával vívta ki India függetlenségét. Pedig Gandhi csak a negativ oldalát hasz­nálta ennek az elvnek: azt, hogy nem engedett erőszakot használni ellenállásukban. A Dél néger ke­resztyéni azonban teljesen keresz­tyéni alapra helyezték ellenállásukat és az erőszak mellőzését is Jézus Krisztusnak való engedelmességük diktálta. Olyan erkölcsi erőt hoztak be mozgalmukba, aminek nem lehet ellenállani, és ha kitartanak azon az úton, amelyen elindúltak, minden kétség nélkül győzni fognak. A mozgalmat kicsi ok indította el: Mrs. Parks néger asszony nem volt hajlandó feladni ülőhelyét az autó­busz fehérek számára fenntartott, de csaknem üres szakaszában és oda­menni állni a feketék számára fenn­tartott, de teljesen zsúfolt szakaszba. Alabama némelyik városában nincsen ilyen szigorú elhatárolás, de Mont­gomery városban letartóztatták a szabályrendeletet áthágó néger asz- szonyt. December 5.-én a néger munkásság sztrájkba lépett: nem használják az autóbuszokat. Mint­hogy ennek a közlekedési eszköznek a közönsége 75 százalékban néger volt, a sztrájk naponként legalább 3,200 dollár kárt jelentett számukra. A néger autótulajdonosok összeállot- tak, sok fehér ember is csatlakozott hozzájuk és ők hordták a néger mun­kásokat munkahelyükre és vissza. Gyűjtés indúlt a költségek fedezé­sére. A városi tanács és a busz- társaság is megpróbálta az egyezke­dést, a négerek azonban nem akar­ták elfogadni a fél-eredményeket. Mozgalmukat lelkészeik vezették és ezek szigorúan távoltartották őket minden erőszakoskodástól. Nem úgy a fehérek. Két néger lelkésznek a házát bombával robbantották fel. — Washington születésnapján 24 néger lelkészt letartóztattak. Montgomery- ben csak 50,000 néger lépett sztrájk­ba, de már szóba került, hogy a négerek az egész országban abba­hagyják a munkát, ha szükség lesz rá. A faji elkülönítés problémája. — Az amúgy is pattanásig feszült vi­lághelyzetben aligha jöhetett volna országunkra váratlanabb és gono­szabb meglepetés, mint az úgyne­vezett deszegregáció, vagyis a faji elkülönítés megszüntetésének a ve­szedelmes kérdése. Tudvalevőleg a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy minden eddig fennálló elkülönítés­nek meg kell szűnnie, bár nem azon­nal, hanem a lehetőséghez mérten legrövidebb idő alatt. Tehát törvény­telen és alkotmányellenes dolog kü­lön iskolákba küldeni a néger gyer­mekeket, külön várótermeket és he­lyiségeket tartani a feketék számára a vasúti állomásokon vagy kocsik­ban, és így tovább. Országunk min­den felvilágosodott polgára örömmel üdvözölte a legfelsőbb bíróság ren­delkezését; éppen jókor jött az, hogy világszerte ellensúlyozza Moszkvá­nak Amerika-ellenes propagandáját. A déli államokban azonban szá­munkra szinte hihetetlen izgalmat keltett a kérdés. Testületek, váro­sok, sőt egész államok szervezked­nek az uj rendelkezéssel szemben. A Ku-Klux-Klan megint feléledt, de most nem szurokkal és tollal készülődik, hanem gazdasági eszkö­zökkel akarja kényszeríteni a régi helyzet fenntartását. Már vannak államok, amelyek inkább el akar­JOHNSTOWN (ER) Lelkész: Galántai Jenő Bizonyosan uj írógépje és uj sok­szorosítógépje van a lelkészi hiva­talnak, mert a csinos nyomtatott fedőlap alatt oly meglepően szép és tiszta nyomású és ügyesen el is ren­dezett lapokon kaptuk a kimerítő évi jelentéseket. Az első oldal az egyháztanács valamennyi tagját és elöljáróit, valamint az egyházi szer­vezetek vezetőit úgy sorolja fel, hogy mindegyiknek ott van a lakáscíme és a telefonszáma is. Azért említ­jük meg, mert követendő jópéldának ják törölni az összes elemi iskolákat és külön magán-iskolákat állítani helyükbe, csakhogy a növendékeket bőrük színe szerint elválaszthassák egymástól. Az egyházak hiába pró­bálják megfordítani a közvéleményt; lelkészeknek és tanároknak már tá- vozniok kellett állásaikból, amiért ki mertek állani a legfőbb bíróság döntése mellett. Az egész izgalom teljesen hiábavaló, mert a Dél most sem válhat el az Északtól, sem pe­dig állandóan szembe nem szállhat az ország törvényeivel, sem azt nem remélheti, hogy megváltoztatja azo­kat az ország lakosságának egy- tizedrésze kárára. Az izgatás azon­ban mindkét részen folyton vesze­delmesebbé válik; a négerek először csak az autóbuszokat bojkottálták, amikor még mindig elkülönített helyre kellett űlniök azokban; de már arról is széliére beszéltek, hogy mi lesz, ha minden munkájukat abbahagyják, országszerte? A nége­rek teljes joggal védik ügyüket. Lehetetlen elutasítani érvelésüket, amit az egyik déli néger kollégium elnöke így fejezett ki egyházmegyéje gyűlésén: “Ha azért gyűlölnek, mert tudatlan vagyok, kitaníttatom ma­gamat. Ha azért gyűlölnek mert piszkos vagyok, megmosakodom. Ha azért gyűlölnek, mert pogány va­gyok, áttérek a keresztyén vallásra. De ha azért gyűlölnek, mert fekete vagyok, akkor menjenek panaszra az Istenhez, mert Ő tett engem fe­ketévé.” A kérdés nem társadalmi csupán, hanem nagyon is életbevá­góan keresztyénségünknek és evan­géliumi hitünknek is a kérdése. tartjuk. A lelkészi jelentés két nyel­ven számol be az esztendő munkájá­ról. Kifejezi a lelkész köszönetét nagyon hűséges munkatársa, Kish Gyula gondnok és valamennyi elöl­járó irányában, akiknek együttmun- kálkodása nagy mértékben előmozdí­totta az egyház múlt évi haladását. Ekkor tartották az első, jól meg­szervezett és sikeres Kingdom Roll Call félj ár ást (amit mi így nevez­tünk el: Névsorolvasás az Isten Or­szágában), aminek az a kitűnő kö­vetkezménye lett, hogy a tagok által tett megajánlások a költségvetés 85 százalékára fedezetet nyújtottak. (gyülekezetek (ER: Evangéliumi és Református Egyház. — PR: Presbiteriánus Egyház. — FE: Független Egyház. — AR: Amerikai Református Egyház. — SP: Déli Presbiteriánus Egyház. — UP: Egyesült Presbiteriánus Egyház. —■ CP: Canadai Presbiteriánus Egyház. — Ön: Önálló gyülekezetek.)

Next

/
Thumbnails
Contents