Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-02-15 / 4. szám
6 REFORMÁTUSOK LAPJA CSENDESEDJETEK EL Rovatvezető: Dr. Újlaki Ferenc “EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE” Megváltóm! A Felső Házban, asztal köré telepedve, János kebledre hajtotta fejét és úgy hallgatta tanításodat. Engedd meg, hogy én is mondhassam, átélhessem: “Jézus ölébe bizton hajtom fejem le én. Abban találom üdvöm, ha nyugszom kebelén.” Ámen. Toledoi pásztori szolgálatomnak legmélyebb, legboldogítóbb élménye az Úrvacsora volt. Úrvacsora-osztás előtt senki sem ment ki a templomból. A szent jegyek osztása alatt keveset énekeltünk. Inkább áhítatos csend volt. És ebben az áhítatos csendességben oly sokszor tapasztaltuk azt, amit egyik úrvacsorázó testvérem így fejezett ki: “Úgy éreztem, hogy velünk volt, köztünk járt, Jézus.” Itt van a böjti időszak- Az elcsendesedés i- deje és az úrvacsoraosztásé. Lélekben legyünk ott a Felső Házban. Üljünk a tizenkettővel. Próbáljuk megérezni, megérteni: mi az Úrvacsora. A legmélyebb és legnagyobb igazságokat nem lehet szavakkal kifejezni. Zenével sem. Csak szimbólummal, jelképpel. A meleg kézszorításban több van, mint amit örömben, vagy bánatban szóval éreztethetnénk meg. Az együttérző szeretet szimbóluma az. A férfi és nő, egymás kezét fogva, Isten színe előtt állva, esküvéssel ígéri: “szeretem, sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában hitetlenül el nem hagyom...” és e soha el nem múló szeretet szim- bólumáúl karikagyűrűt húz egymás ujjára. A haza, a mfemzet szimbóluma a zászló- A piros, fehér, zölld, vagy a csillagsávos zászló, minden szónál többet éreztet meg. Melegít, tűzbe hoz, könnyeket fakaszt, tettre lelkesít. Az Úrvacsora az evangélium szimbolikus cselekedetben. Az egyház veszi a kenyeret, megtöri és emlékezik arra, akinek a teste érettünk töretett meg. Veszi a bort, kiönti és emlékezik arra, akinek a vére érettünk ontatott ki. Krisztus rendelte így. Ez volt az utolsó, a- mit barátaitól kért: “Ezt cselekedj étek az én emlékezetemre!” Az Ő kívánságára vesszük a kenyeret és a bort, számunkra legszentebb szimbólumokat. És a látás, tapintás, ízlés érzékein át is emlékezünk az Ő szeretetére. Emlékezünk arra: “szeretett engem és meghalt érettem!” Emlékezve hitünket tápláljuk, reménységünket, hűségünket erősítjük, elevenítjük. Az Úrvacsorában igazán résztvevőnek mindig ez a tapasztalata. Emlékezünk és hálát adunk. Az Úrvacsorában adunk hálát azért, amit Jézus szerzett számunkra. A bűnbocsánatért, az Istenben való békességért, a bűnt legyőző erőért adunk hálát. Seneca írta: “Egész életemben kerestem bűneim mélységéből szabadulásomat- Nem tudtam megtalálni. Nem is tehetem addig, amíg egy kéz le nem nyúl értem és fel nem húz engem.” A kéz — Istennek hála, — lenyúlt érettünk. Nem kell tovább bűnben élnünk. Krisztus megszabadít. Erőt ad. Győzelmes életre vezet. Megváltónk Ő! Ezért emlékezve, hálát adva megyünk az Úrvacsorához: “Áldjad én lelkem az Urat és ne feledkezzél..” Az Úrvacsora: emlékezés, hálaadás és közösség. Istennel és emberekkel való belső közösség. Egy híres orvos sok más orvos jelenlétében operált. Az operáció után megkérdezte valaki: hogy tud oly sok ember jelenlétében operálni? Az orvos azt felelte: mikor operálok, csak hárman; vagyunk jelen, a beteg és én. — Hiszen ez csak kettő, — mondotta a kérdező- De ki a harmadik? — Az operáló orvos nyugodtan felelt: — Isten! Isten és én! Ketten együtt az Úrvacsorában. A jegyeken át Isten jön hozzám, valósággá lesz számomra. Lelki közösségbe lépek vele és velem jön ki a mindennapi életbe: ketten, együtt, édes, meghitt közösségben. “íme én tiveletek vagyok mindennap...” Istennel és emberekkel való lelki közösség. Az Úrvacsorában eltűnik osztály, vagyon, nemzetiség, faj. Egyek vagyunk: bűnösök, de Isten megváltottjai, Isten gyermekei, egymásnak testvérei. Az Úrvacsora: emlékezés, hálaadás, közösség és elkötelezés, fogadástétel. Sákramentum az Úrvacsora. Sacramentum latin szó. Azt a fogadástételt, hüségesküt jelenti, amit a római katona vezére iránt tett- ígéret és fogadástétel az Úrvacsora. Jézus hűséges követésére tett ígéret és szent fogadás: itt van szívem, neked adom Uram! Vígy hát, vígy hát. Vígy, míg éjre nap derül és ha minden romba dűl, Benned bízom egyedül!” Itt a böjti időszak. Az elcsenedesedés ideje. A csendességben halljuk meg Jézus szavát: “Kívánva kívántam veletek lenni.” “Az Úr Jézus, a- zon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret és hálát adva megtörte és ezt mondotta: vegyétek, egyétek! Ez az én testem, amely tiértetek adatik. Ezt cselekedj étek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen a pohárt is vette, miután vacsoráit és ezt mondotta: E pohár az új szövetség az én vérem által. Ezt cselekedjétek valamennyiszer isszátok, az én emlékezetemre. Mert valahányszor .eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Urnák halálát hirdessétek, amig el nem jön...”
