Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)

1955-12-01 / 21. szám

4

REFORMÁTUSOK LAPJA

ratlanúl beszüntette a kihallgatásokat és legalább egyelőre abbahagyta az egész eljárást. Hivatalosan azt adták okúi, hogy oly nagy számmal kapták a feleleteket a kibocsátott kérdőívekre, hogy azokat kell a bizottságnak áttanúlmányoznia előbb és csak akkor folytathatják a kihallgatásokat. Az egyetemes felzú- dúlás azonban azt sejteti, hogy a félbenhagyásnak más okai voltak. Valószínűleg oly forrónak találták a vallásszabadság helyzetének vizsgálatát, hogy attól féltek hogy a kása megégeti a szájukat. Résen leszünk, hogy a további fejleményekről is tudathassuk lapunk olvasóit.

HÁLAADÁS

“Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért, emlékezvén rólatok a mi imádságainkban; szüntelenül emlegetve a ti hitetek munkáját, és a ti szeretetetek fáradozását és a mi Urunk Jézus felől való reménységetek állhatatosságát, az Isten előtt, mi Atyánk előtt, tudván, Istentől szeretett atyámfiai, hogy ti ki vagytok választva.”

(Pál I. lev. a Thessalónikabeliekhez 2-4.)

Egyházunk hatvanadik évfordulóján a fenti ige alapján hajtom meg én is az elismerés zászlaját egyházunk alapitó tagjai és gyülekezetünk azon idősebb tagjai előtt, akik az Úr házának felépitését áldozatos lélekkel lehetővé tették. Bennem ez az évforduló egy olyan csodálatos érzést váltott ki, hogy ha művész lennék, hát megzenésíteném és “A magyar élniakarás symphoniája” cimmel adnám ki. Ugyanis ezelőtt hatvan évvel itt Amerikában, Passaic városban a magyar élniakarás aratta sikerét annak bizonyságául, hogy az Úr kezét fogva semmi sem lehetetlen.

Azok a magyarok, akik hatvan egynéhány évvel ezelőtt jöttek ki, leginkább a falu egyszerű gyermekei voltak, akik a falusi kistemp- lom és iskola légkörében magukba szivták a felettünk lakozó Mindenható Úr Isten hitét, a mindennapi kenyeret adó szülőföld szerelmét és a családi élet mindent pótoló szépségét.

Idekint viszont egészen más életkörülményeket találtak, elnyelte őket a bánya és gyár; családi élet nélkül, hiszen legtöbbjüknek a családja otthonn maradt; nyelvismeret nélkül, igen mostoha életkörülmények közé kerültek, hiszen legtöbbnek még lakása sem volt, csak fekhelye; nem csoda hát, ha elkeseredtek sziveikben. Ha hozzávesszük még azt, hogy szülőföldjükön a

rendszeres templombaj ár ás, a vasárnap megszentelése természetes volt, itt viszont erre nem volt lehetőségük, nem volt templomuk és papjuk, elképzelhetjük, hogy milyen lelki szenvedésen kellett átmenniök. Mi újonnan jöttek teljesen meg tudjuk érteni idősebb véreink akkori lelkiállapotát, hiszen menekülésünk első idejében a nyugati országokban mi magunk is hasonló körülmények közé kerültünk. Vonatjárat hiányában 25-30 kilométert is tudtunk gyalogolni, ha tudomásunkra jutott, hogy valahol magyar pap fogja az Úr üzenetét elhozni a menekült magyarságnak.

Ahogy mi, úgy annak idején idősebb véreink is vágytak az Úr házába, vágytak az Úr igéjének hallgatására, az Úr vigasztaló sze- retetére elhagyatottságukban. A bennük lakozó ősi magyar kulturlélek természetes következménye volt, hogy megalakították idekinn a magyar egyházközségeket, templomokat, iskolákat építettek. Ezek keretein belül rendezték meg összejöveteleiket és a magyar szóval, dallal, a régi magyar zsoltárok éneklésével lehetővé tették, hogy ezen egyházközségek legtöbbje még ma is magyar jellegű, mint a mi passaici gyülekezetünk is. Az akkori idők igen nehéz gazdasági viszonyai közepette keserves munkával megkeresett centjeikből kellett ál- dozniok és áldoztak! Csak a legteljesebb elismerés és megbecsülés hangján nyilatkozhatunk régen idevándorolt magyar véreink úttörő munkájáról.

Mi újonnan jöttek virágzó egyházközségeket találtunk, nekünk már nem voltak idekinn templomépitkezési problémáink, csupán a már meglévő egyházközségek életébe kellett bekapcsolódnunk, amely azonban már lényegesen kevesebb anyagi megterhelést ró reánk, mint a régiekre az épitkezés.

Jelenleg az őrségváltás idejét élik az amerikai magyar egyházak és igy a mi gyülekezetünk is. Idősebb véreink lassan itthagynak bennünket és helyettük a második és harmadik generációnak kell az egyház fenntartásának és továbbfejlesztésének nagy gondját magukra vál- lalniok. Ha egyházunk ifjabb nemzedéke méltó akar lenni áldozatos lelkű elődeihez, úgy az ő példájukat követve, egyházunk jövőt épitő, ifjúságunkat nevelő munkáját mindig támogatni fogják és annak érdekében mindent elkövetnek, tudván, hogy az Úr bízta rájuk azt a munkát, hogy az Ő dicsőségére krisztusi lelkületű ifjúságot neveljenek. Az erkölcsös nevelés mellett azonban nem szabad megfeledkezniök magyarságukról sem. Az egyetemes magyarság érdekében szükséges, hogy a bevándorolt magyarok leszármazottjai tudatában legyenek a magyarság értékének, ismerjék meg a magyarság több, mint ezer éves történelmét, kultúráját és legyenek