Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-12-01 / 21. szám
2 REFORMÁTUSOK LAPJA erre a hétre, az számomra az áldások végtelen sora volt. Nem azért, mert már nem fáj a mások szenvedése, nem azért, mert nem égeti telkemet a mások hulló könnye. — Óh nem! Valami nagyot láttam és valami hatalmas bizonyosság töltötte el újra a telkemet! Éreztem egészen közelről a halhatatlanság bizonyosságát. Éreztem a fent idézett Igét! Sóvárgó szemekben láttam a gyógyulás vágyát, azt is láttam, miként akarja kiölni az elmúlás az emberek leikéből a gyógyulás reménységét és mégis . . . mint a közelgő karácsony szent ünnepére készülő Advent, úgy élteti lelkemet a feltámadás biztos reménysége! JÉZUS ÉL, Ő meggyőzte a világot! Nincs elmúlás, csak átakulás! Megyünk egy boldogabb élet felé, mert az Élet, a mi Urunk Jézus Krisztus legyőzte a halált! Éreztem, hogy nincs nagyobb boldogság mint “megfogni csendben egy-egy kinyújtott bús kezet”, és odavinni a lelkeket a Megváltóhoz, hogy nézzenek fel Reá és lássák meg, hogy Ő azért lett kicsiny gyermek és azért halt meg értünk a golgothai kereszten, hogy örök életünk legyen! Láttam, hogy a szenvedés milyen csodálatosan érleli és alakitja át a lelkeket. Nem láttam a halál lába nyomát, de láttam az élet diadalmaskodását, láttam a Szeretet munkáját, láttam az örökkévalóság fénylő sugarait. Szinte ujjongani szeretett volna a lelkem, hogy igy készít az Úr mindenkit a Vele való szent találkozásra! Hányán merülnek bele ebbe a világba és nincs alkalmuk meg nem is akarnak időt szentelni arra, hogy Isten beszéljen velük és ott a csöndben egyszerre csak valami csodálatos hangokat hallanak. Sejtelmessé válik szenvedéseik éjjele. Hallják az Úr angyalainak szárnysuhogását és nagy sóvárgás tölti el lelkűket. Úgy, amint Adventben eltölti az egész emberiség lelkét, mert valamit megéreznek még a hitetlenek is igy Adventben, ők is várnak valamit és valakit és megpróbálnak ők is jobban szeretni és emberiek lenni! így láttam, hogy azok is, akik most a megpróbáltatásban vannak, felfelé emelik tekintetüket és imádkoznak! Lélekben most vissza-vissza szállók hozzájuk, szomorú ágyuknál csendesen megállók és még mindig imádkozom, hogy legyen életük ideje, ettől a pillanattól kezdve igazi nagy, boldog Advent, várása a Messiásnak! Igen, ők is, mi is Adventét ünnepelünk, közelebb vagyunk az éghez és szebb körültünk a föld, mert Ő közeledik felénk, Aki úgy szeretett, hogy értünk adta fel mennyei trónját egy időre, hogy megváltson minket. Azért adta fel, hogy hazavigyen bennünket. Hogy senki közülünk ne legyen boldogtalan és ne érezze magát árvának és elhagyottnak. Áldott Advent, mint halkan suhanó fehér szárnyú angyal, térj be minden magyar lakásba, minden magyar szívbe! Vegyük elő Isten drága ígéreteit, olvassuk az írást most még szorgalmasabban, mert Isten előre megmondta, hogy mindenki számára kinyílik a reménység virága, mert Ő elküldi Szent Fiát erre a világra, hogy váltságot, üdvösséget és boldogságot hozzon nekünk! Telve van az Szent írás Ígéretekkel — de mit ér, ha valaki nem teszi a magáévá, ha valaki nem olvassa, ha valaki nem érti meg azokat?! Nemsoká tele lesz a lelkünk, tele lesz a kezünk ajándékozással. Vigyázzunk, hogy el ne sikkadjon az a drága adomány, amit Isten készített nekünk, az O áldott Szent Fiában adott váltsága. Készüljünk Adventben Jézus születése ünnepére, hogy ha megkondulnak majd a karácsonyi harangok, ne hiába hívogassanak az Isten házába, hanem menjünk valamennyien megszentelt lélekkel az Úr Jézus bölcsőjéhez és adjunk ott hálát azért a végtelen szerétéiért, amelyik itt van köztünk! Az Advent még nem karácsony, de biztos Ígérete annak. Karácsonykor látjuk valóban, hogy Isten nem változtatja meg ígéretét, hanem minden bizonnyal beteljesíti. Lássák meg a betegek is, hogy ha betegségük el nem múlik, lássák meg a szomorúak, hogy ha szomorúságuk meg nem szűnik is, mert ha azok akik elmentek már vissza nem is jönnek, de ott vannak az Isten trónja előtt, amint Isten megígérte nekik, ott Várnak boldog találkozásra! Akkor csakugyan betölti az egész földet Advent hallelujája, mert mindenben az Élet közeledik hozzánk és felszáradnak a könnyek és boldogan énekeljük: üdv neked Élet! Kováts Margit DR. G. W. RICHARDS EMLÉKEZETE Az Egyetemes Tanács pittsburghi gyűlésének megnyitásakor Dr. L. W. Goebel volt elnökünk mondott nagyon szép emlékbeszédet Egyházunk nemrég elhunyt nagy fiáról, Dr. J. E. Wagner mostani elnök pedig a lancasteri theológiai szeminárium novemberi “össze- gyülekezésén” beszélt felőle. A theológiai szeminárium pedig, melynek negyven éven át tanára és tizennyolc éven át elnöke volt, negyedévi bulletinjét, most októberben, egészen az ő emlékezetének szentelte. A mi kedves Dr. Schaefferünk irta bele az első cikket; Dr. Goebel, Dr. Meek, a szeminárium mostani elnöke, Dr. Casselman, Dr. Cavert és mások Írtak bele szép megemlékezéseket. Ezekből az írásokból áttekinthetően meglátszik előttünk Egyházunk e legnagyobb fiának az élete és jelentősége, aki nemcsak a mi életünkre volt irányító hatással, hanem világszerte elismerték kiváló tulajdonságait. Emlékezete bizony áldott marad közöttünk, mint ahogy az írás mondja.
