Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)

1955-06-15 / 12. szám

Volume LV., Number 12. EGYHÁZI ÉS VALLÁSOS NÉPLAP Lancaster, Pa., June 15, 1955.

A Keresztyén Egyház legyőzhetetlensége

Ahoz a milliókat gyötrő félelemhez, mit a tél háborús készülődései idéztek föl, e tavaszon még egy uj remegés is járult: mi fog történni Bandungban? Indonézia e kies fekvésű vidám városában (mit a Kelet Párisának hívnak) tartották a világtörténelemben első olyan gyűlést, amelyen Ázsia és Afrika színes népeinek képviselői vettek csak részt — a fehérek képviselete nélkül. Mit fognak csinálni? A két táborra oszlott emberiséget egy harmadiknak a megszervezésével fogják még nagyobb bizonytalanság őrlőkövei közé dobni, hogy összemorzsolódjék? Vagy odaállanak ezzel a harmadik táborral a közelebbi második — a Kelet — mellé és úgy fognak együtt támadni rá a Nyugatra? Minden fehérrel szemben hat vagy hét színes ember! Rossz volt még csak végig is gondolni az eshetőségeket!

És mi történt Bandungban? Egyik sem az említett eshetőségek közűi. Hanem egyenesen csoda történt. Ázsia és Afrika népei megmutatták, hogy bár legnagyobb részüket egyenesen az ókorból vetítette át sorsuk a huszadik századba, ők mégis meg tudnak állani a maguk lábán és nem lehet őket áltatással félrevezetni. Miért nevezzük ezt csodának? Azért, mert maguktól ezt el nem érték volna. Istennek a Lelke működött közöttük. Igen, volt ott egy pár keresztyén ember; nem sokan, de a kovászból sem kell sok. Mindenekelőtt ott volt Malik Károly, a lebanoni delegátusok közt; egymagában több tűz, mint Jézus Krisztus tíz apostolában együttvéve. Evanstonban senki sem aratott olyan falakat rengető és szűnni nem akaró lelkes tapsot mint ő, hatalmas beszédével, mi talpra állította az egész roppant tömeget. Ott volt Mulia, az indonéziai egyházak tanácsának elnöke; Libériából az ottani YMCA öt vezetője, Indiából is egy pár protestáns; és ott voltak a mi filippinó barátaink, élükön Romulo, meg még többen mások.

És rajtuk keresztül a Lélek győzött! Még úgy is mernénk mondani, hogy Bandungban Evanston győzött. Mert azt a tömérdek keresztyén gondolatot, ami a múlt nyári világgyűlésről az ott résztvevők útján szerteáradt a világba — és amit azóta rádió, televízió, újságok és könyvek ezrei és tízezrei szórtak szerte- széjjel — nem lehetett megállítani vagy elhallgattatni. Fekete afrikaiak arról beszéltek Bandungban, hogy a látható anyagi dolgok mind múlandók és egyedül csak a lelki és erkölcsi értékek örökösök. És sürgették a nemzeteket, hogy igazság és jóság után törekedjenek. — Ki beszélt az ő szájuk által?

Krisztus egyháza verhetetlen. Már csak két olyan országa van a földnek, ahová még be nem jutott: Tibet és Mongolia. De ahová már eljutott, ott csodálatosan végzi a kovász munkáját. Tagjait itt-ott talán el tudják némítani, mint már századokra kitérj edőleg is meg tudták tenni. Az igazságot azonban nem lehet eltemetni: a koporsóból kitör és eget kér.

Bandung ennek dacára ne eredmény legyen szemünkben, mert akkor ez a mostani örömünk végzetes gyászra változhatnék. Ázsiában már százmilliók szabadúltak föl a gyarmatosítások béklyóiból — közülük százmilliók oda hullva át a kommunista gyarmatosítás még gonoszabb börtönébe. Afrika még ezután jut el forradalmaihoz, mik jövőjét eldöntik majd. Ott lesz-e a keresztyénség, hogy jó irányba vezesse? Dél- Afrikában keserű példáját látjuk annak, hogy még a keresztyének, sőt még a reformátusok is milyen messzire el tudnak tévedni Uruktól. Illő hát, hogy alázatosak legyünk és el ne bizakodjunk, hanem imádkozzunk és dolgozzunk a mi most ébredő embertestvéreinkért ezeken a távoli földrészeken. Most jött el az időknek a teljessége annak megbizonyítására, hogy Krisztus egyháza valóban legyőzhetetlen!