Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)

1955-01-15 / 2. szám

______________EVANGELICAL AND REFORMED CHURCH______________ Volume LV~ Number 2. EGYHÁZI ÉS VALLÁSOS NÉPLAP Lancaster. Pa.. Jan. 15. 1955. “Menjetek el... ” A keresztyén misszió világgyűlését tartották Willingenben. Vasárnap délután a szomszéd fal­vakba mentek ki a kiküdöttek, igét hirdetni, hitükről bizonyságot tenni. A kis Schreckbach községben, a kelet-német zóna vasfüggönyös határától csak pár métföldnyire, kétezer ember gyűlt össze, hogy a messze földiről jött követe­ket hallgassák. Különösen az ázsiai és afrikai “fiatalabb egyházak” színes képviselőit hallgat­ták nagy figyelemmel. Az összejövetelt a hely­beli lelkész köszönőszavai zárták be, ki többek között ezeket mondta: “Három nagy nap volt ennek a falunak az életében. Az első 1200 évvel ezelőtt, amikor a nagy angol hittérítő, Bonifác, elültette Schreck- bachon a keresztfát. A második nagy nap az volt, amikor Luther Márton itt prédikált és meg­ajándékozta a gyülekezetét ezzel az öreg Bib­liával, amit most itt tartok a kezemben. A harmadik nagy nap ma volt, amikor saját sze­meinkkel láttuk, amit eddig csak hitünk által tudtuk, hogy Jézus Krisztus evangéliuma ma is meg tudja menteni minden emberfajnak a gyermekeit és Krisztus egyháza valóban egye­temes egyház.” Bonifác akkor végezte a maga páratlan térí­tési munkáját Németországban, amikor Európa délnyugati részébe betört Mohammed népe és megsemmisítéssel fenyegette a nyugati civilizá­ciót. Századokkal később délkelet felől próbált betörni az izlám és akkor is keresztyén térítés folyt Németországban: Luther és reformátor- társai az evangéliumra építették a jövőt, és az evangélium akkor is diadalmaskodott. Nemcsak Németországban, hanem Magyarországon is. Ma pedig már az egész föld kerekségének végső határáig, amint azt maga fülével hallgatta Schreckbach népe­Tíz évvel ezelőtt, amikor Canterburyben Temple érseket ültették Augusztinus székébe, koronázási beszédében ezt mondotta: “Mintha csak ilyen időkre készítette volna, mint ez a mostani, Isten olyan keresztyén közösséget épí­tett ki, ami ma már csaknem minden nemzetre kiterjed és ezek polgárait igazi egységbe és köl­csönös szeretetbe fűzi össze. Nem emberi elme tervezte ezt ki. Az utolsó 150 esztendő nagy missziói működésének az eredménye ez. Korunk­nak nincsen ennél nagyobb jelentőségű ténye; elkövetkező napjainknak ez a legnagyobb re­ménye.” Az izlám fenyegetésénél sokkal nagyobb veszedelemmel ijeszti a félénk szívűeket az a mesterségesen szított hitetlenség, amivel a ma élő emberiséget próbálják kettészakítani. Az észak-indiai egyház főtitkára azonban, aki most utazta be Canadát, határozottan kijelentette ott tartott beszédeiben, hogy “MÁR KÉSŐ!” Az még megtörténhetik, hogy a forradalom viha­rán most keresztülmenő India megint újabb ál­lamformát választ, — mondta Dr. Yohan-Masih, — de az sem fogja megdötnteni az indiai keresz- tyénséget. MÁR KÉSŐ van ahoz, hogy ezt meg­semmisíthessék ! És mi történt Evanstonban? “Amikor ang­likánok, baptisták, lutheránusak, methodisták, görögkeletiek és reformátusok felfedezték, hogy életükbe ugyanaz a Krisztus plántálta el ugyan­azokat az alapvető gondolatokat, a címkék hal- ványúlni kezdtek. És amikor valamelyik óriás afrikai delegátus — akkora, mint valami labda­rugó csapat hátvédje — elibem állt és eschato- lógiai előadást tartott nekem, — mondja az egyik chicagói theológiai tanár, — az úgy hatott rám, mintha valami cölöpverő-súly zuhant vol­na rá az én szűk amerikai agyamra. Amikor az embert ilyen ökumenikus tapasztalás éri, első gondolata az, hogy megfutamodjék, fusson és oda meneküljön annak az egyháznak a biztos rejtekébe, amit jól ismer és amit szeret, aminek az életmódját olyan jól ismeri, és amelyikben a gondolatok mindig ugyanazokban a lábnyo­mokban haladnak, mint az elefántok a cirku­szokban. — De aztán még sem meri ezt meg­tenni, mert emlékezetéből nem tudja kitörölni Krisztus imádságát: HOGY MIND EGYEK LEGYENEK!”

Next

/
Thumbnails
Contents