Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)

1955-04-01 / 7. szám

12 REFORMÁTUSOK LAPJA Hartó András south-norwalki lelkész, mint a keresz­tyén nevelési munka egyházkerűleti bizottságának el­nöke; a Camp Mensch Millen augusztusban tartandó nyári táborozásra és ifjúsági konferenciára hívta nem­csak az ifjúságot, hanem a lelkészeket is. Az egyház­megye is magáévá tette azt a javaslatát, hogy a Ma­gyar Egyházkerület alkalmazza Kováts Margit missziós nővért az egyházkerület területén folyó missziói mun­kára. Böszörményi István bridgeporti lelkész a lelké­szek és főgondnokok közös értekezletét, továbbá az evangélizációs gyülekezeti bizottságok elnökeinek a konferenciáját javasolta; ezek előkészítésével a gyűlés megbízta az egyházmegyei elnököt. Elhatározták egy egyházmegye közlönynek a megindítását is, kiadására meg is szavaztak 50 dollárt. A következő évi gyűlést a bethlehemi egyházban tartják meg. Megint fáj a szivünk Mindig kevesebben vagyunk azok közül, akik Istenünk jóvoltából hosszú életet tölthet­tünk együtt közéletünk pályateréni. A lassan elérkező öregkornak nincsen ennél nagyobb fáj­dalma: mindig búcsúznunk kell egy-egy baj- társtól, akivel olyan jó volt megosztani mun­kánkat, küzdésünket. Még nagyobb lehet azonban toledói egyhá­zunknak a bánata, mert minden kétség nélkül az igazi elöljáróját veszí­tette el, aki majdnem fél­századon át vezette ezt a gyülekezetei, különböző egyházi tisztségeiben, leg­utóbb pedig mint örökös főgondnoka. Bertók Gyu­la testvérünknek Isten azt a ritka kiváltságot adta meg, hogy míg édesapját a templomépítő gondnok­nak hívják még ma is az öregek Toledoban, addig ő a templom ujjáépíttetését vezethette. Nagyon körültekintő, figyelmes, minden egyházi munká­ban a szó szoros értelmében fáradhatatlan ember volt, aki mindig saját maga fogta meg a vakoló­kanalat vagy a festő-ecsetet és úgy adott példát a presbitereknek is arra, hogyan vigyék előbb­re egyházuk ügyét. Ügyes és okos üzletember volt, aki nagy hűséggel látta el szép családjának szükségeit, gondosan neveltette gyermekeit és élete végén boldogan gyönyörködött számcs unokájában. Az egész toledói magyarság osztat­lan tiszteletét és szeretetét élvezte; közhivatal­ba is ez az egyetemes megbecsülés segítette. Feleségével együtt ők ketten valóban olyan első emberei voltak ennek az erőteljes, szép gyüle­kezetünknek, hogy szinte nehéz elképzelnünk ennek életét az ő okos és kedves vezetésük nél­kül. Valóban igazi mintaképei voltak az ameri­kai magyar református egyházi élet elöljáróinak! Bertók Gyula emlékezete soká fog élni, mert mindenki szerette, becsülte és őszintén tisztelte, és az élete valóban áldás volt azon a gyülekeze­ten. Áldott marad az emléke is közöttünk! Zalamegyében, Balatonfüreden született 1881 julius 9.-én. Ott járt elemi iskolába, Veszprémben pedig pol­gári iskolába. Édesapja, Bertók Gábor, 1890-ben jött ki Amerikába, ahol egyházi életünk első megmozdulásai­ban kiváló szerepet vitt. Először Chicagóban telepedett meg, ahová három évvel később felesége és gyermekei is követték; 1895-ben átköltöztek Toledoba, ahol azóta lakott a család. Gyula Amerikában is folytatta tanúlmányait, elemi majd esti iskolákban; fölnevekedvén, először festő és papirozó volt (milyen nagyszerű előkészület későbbi gondnoki hivatásának végzéséhez!), majd átvette édesapjának jólmenő fűszer- és hentes-üzletét, amihez aztán pénzküldési és közjegyzői irodát csatolt. 1907-ben állami közjegyző lett; gazoline-állomást is nyitott, ké­sőbb egy másikat a fiának is; majd Lukas megye hív­ta meg tisztviselői karába, olyan munkára, ami magában véve is bizonyította, hogy mekkora volt a közbizalom iránta: az ipari és kereskedelmi cégek mérlegeit kellett ellenőriznie. Egyháza is minden évben beválasztotta presbitériumába; több ízben volt gondnoka is az egy­háznak, míg pár évvel ezelőtt örökös főgondnokukká választották, amely tisztséget valóban meg is érdemelt. Nagyon sokat tudnánk beszélni hűségéről és egyháza iránt való nagy szeretetéről. A mi lapunkat is nagyon szerette; azt mondta róla mindig, hogy “minden őszinte jó református magyarnak illő kötelessége, hogy egye­düli magyar református lapunkat pártolja és járassa.” Sok éven át volt toledói képviselője. Az 1910.-ik évben esküdött meg feleségével, a South Bendből való Lengyel Piroskával, aki nemcsak neki lett igazi segítőtársa és gyermekeinek jó édesanyja, hanem az egyházközségnek is legfáradhatatlanabb munkása. A jó Isten meg is áldotta szövetségüket kedves gyerme­kekkel: négy fiút és két leányt nevelhettek fel és most már tizenegy unokájukban gyönyörködhettek. Szerkesztőnk mélyen fájlalja, hogy február 20.-án bekövetkezett haláláról a clevelandi napilap március 18.-án megjelent számából értesült csupán. Nagyon szeretett volna elmenni a temetésére, hogy ezzel is ki­fejezésre juttassa azt az őszinte tiszteletet és szerete- tet, amit egyházi életünknek e magasan kiemelkedő egyik vezéralakja iránt érzett. Ha már ezt nem tehette meg, ez úton küldi őszinte részvétének megkésett kife­jezését özvegyéhez és gyermekeihez, a gyülekezetnek pedig azt a hő kívánságát, hogy adjon nekik a kegyel­mes Isten ezután is olyan hűséges vezetőt, amilyen most elköltözött főgondnokuk volt! Husvéthoz készülünk. Az üres sír bátorít bennün­ket, hogy a mi sírunk is megüresűl egykor. Addig is, míg ez a dicsőséges idő elérkeznék, bizodalmunk van Jézus Krisztusban, hogy amikor ez a mi földi sátorhá­zunk leomlik: van nekünk épületünk Istentől nem em­berkézcsinálta, örök házunk a mennyben, ő azért ment el, hogy abban nekünk is helyet készítsen. Bertók Gyu­la testvérünk pedig immár beköltözött a számára el­készített otthonba. Majd követjük mi is mindnyájan, mert bizony ott van a mi örökös hazánk!

Next

/
Thumbnails
Contents