Reformátusok Lapja, 1954 (54. évfolyam, 1-22. szám)

1954-01-01 / 1. szám

a

REFORMÁTUSOK LAPJA

előkészítés evanstonra "jézus krisztus — a világ reménye"

HIT ÉS ÉLET:

Egységünk a Krisztusban és az egység hiánya az egyházak között

Vegyük szoros vizsgálat alá helyzetünknek a fenti címben kifejezett kettősségét és azt a feszültséget, amit ez a kettősség okoz.

Egységünk a Krisztusban

A Biblia szerint az Egyházat, Isten népét vagy háztartását, az Ő igéje és SzentLelke hívta létre, hogy olyan közösség legyen, amiben mindenki elismerje az egy Krisztus uralkodását. Az Uj-Testamentum szerint az Egyház a Krisztus teste. Feje Krisztus, aki minden benne hívőt Ő- magában egyesít. Minthogy ezt a közösséget a SzentLélek tartja össze, az megszentelt, vagyis megbocsátott, hit által megigazított és Krisztusban újjászületett emberek társasága. Az Egyház uj korszakot és uj teremtést jelent a régi korszak és teremtés közepette.

De ugyancsak a Biblia egy másik, még mélyebb egységről is beszél, amely akkor lesz teljessé, amikor Krisztus eljön ítéletre. Akkor minden nemzetből összegyűjti azokat, akik az Övéi és azok mind az Ő népe lesznek és Isten velük lakozik és az ő Istenük lesz (Jel. 21:3). Az Egyháznak itt a földön minden egysége abból az egységből eredt, mit Krisztus munkája jelentett a történelemben, és azion egység felé halad, amely megint csak az Ő munkája lesz, de már a történelmen túl, amikor azt a teljes aratást takarítja be, aminek mi csak az első gyümölcseit élvezzük.

Az elibünk meredő kérdések aztán ezek: Ismeri a mi hitünk EZT az Egyházat? Erről mondjuk azt, hogy “hiszek egy egyetemes keresztyén anyaszentegyházban”? Ebbe az Egyházba oltottak bele minket, mikor megkereszteltek? Milyen mértékben valósúl rneg egymás között való egységünk, amikor az Ő testének és vérének szentségét magunkhoz vesszük? És ha már különböző feíekezetekben élünk, merjük-e azt állítani, hogy megéreztük mindezeknek közös alapját a Szentírásokban; folytonosan érezzük az Úr imádságában, a szenteknek életében és bizonyságtételében, az Egyház énekeiben és imádságaiban, az egyetemes hitvallásokban; különösen megérettük pedig, hogy Krisztus hozta össze közös tanácskozásra a benne hívőket, hogy Őbenne való egységükről és az Egyházakban az egység hiányáról tárgyaljanak; még erősebben megéreztük azokban az Egyházakban, amelyek már megtalálták egymással való egységüket; valamint állandóan érezzük, hogy egyek vagyunk a közös szenvedésben és a Kereszt hordozásában.

Krisztus tehát egyesít minket. De van-e egység az Ő Egyházában?

Az Egyházból hiányzik az egység

Világunkat viszályok és háborgások tépik, de a mi szétesettségünk még tragikusabbá teszi sorsát. Történelmünk mintha meghazudtolná Krisztusban való egységünket.

Azon oszlottunk meg, hogy különféleképpen magyarázzuk Krisztusban való hitünket és életünket. Krisztust magunkénak valljuk, holott Ő egységünket adta nekünk és keményen elítéli, hogy hiányzik belőlünk az egység. Merjük használni a keresztség és Úrvacsora szentségét, holott pontosan ezekkel gyűjti magához és újítja meg az Úr az Ó népét az ő igaz egységükre. Merjük használni és magyarázni a Szentírást, mint a keresztyén hit és élet normáját. És megoszlunk az Egyház hagyományainak, hittételeinek és szolgálatának, valamin tagságának feltételeit illetőleg.

Úgy hozzászoktunk megoszlottságunkhoz, — hogy észre sem vesszük, vagy figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy a történelem már sokat túlnőtt ezek közűi az elválasztó falak közül. Már az eredeti okok közűi nem egy eltűnt, másik megváltozott; társadalmi vagy politikai erők uj helyzeteket hoztak létre. Avagy jogosúltaknak tudjuk-e még tartani az ilyen okokat: hogy Egyházakat az emberek bőrének színe vagy faj különbsége válasszon el? hogy nemzetiségi vagy politikai hűség kötelezze az Egyházakat? hogy az Egyházak is kövessék és fenntartsák a társadalmi és gazdasági osztályok határvanalait? vagy hogy az Egyházak is erőszakot és üldözést használjanak hatalmuk fenntartására? vagy hogy ne adjanak alkalmat a Lélek különböző ajándékainak a kifejtésére? Szétoszlottságunkat kétségtelenül az o- kozta, hogy emberek nem akarták elismerni, hogy tévedtek és nem akartak elfordúlni attól, amit igazság gyanánt hagytak reájuk. Mivel pedig Urunk egységet akar és hagyott reánk, be kell látnunk, hogy megoszlásunk bűn, úgy a mi bűnünk, mint a többieké.

Ez a megoszlás nagyon mélyre megy. Sajnálkozással, jóindúlattal vagy barátkozással sohasem fogjuk megszüntetni. Megalkuvás vagy az igazság feladása nem hozhat egységet. Az igazság felőli felfogásunkban ugyanolyan szigorú becsületességgel kell megállnunk, mint amilyen Jézus Krisztust vezette. Isten azonban egységet akar és létre is hozza (Ef. 2:7).

Egyek vagyunk Krisztusban. De megoszlunk Egyházainkban. Isten azonban e szétoszolt- ságur.kban is megmozgatott már, megláttatta velünk annak botrányos szégyenét és vezet Urunk