Reformátusok Lapja, 1954 (54. évfolyam, 1-22. szám)
1954-01-01 / 1. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 ból a magasabb szempontból, ahol mindenki előtt láthatóvá válik, hogy amit rábíztak, az nem CÉL volt, hanem csak ESZKÖZ a cél szolgálatában. Ezt pedig sohasem lehet megérzékeltetni akkor, ha csak visszafelé tekintünk. A helyes mérlegelést csak az ELŐRENÉZÉS állapíthatja meg. Ezért azt ajánljuk és sürgetjük, hogy közgyűléseink idejét ne a múlt évnek, hanem a jövő évnek szenteljük. Ezt megint két eszköz alkalmazásával érhetjük el: a tisztviselők olyan komolyan átgondolt és gondosan megfogalmazott javaslatokat terjesszenek a közgyűlés elé, amiket már az egyháztanács gyűlésein nemcsak megtárgyaltak, hanem ott el is fogadtak, és amelyek a következő év programját foglalják magukban; a pénztárt kezelő tisztviselők pedig ezt a programot támasszák alá gondosan kidolgozott költségvetésüknek beterjesztésével, mely a javaslatok kivitelét lehetővé teszi. Ha a közgyűlés szorosan korlátolt idejét csak e két irányban használjuk fel, akkor a közgyűlés el tudja végezni a maga feladatát. Vannak gyülekezetek, ahol már nincsen is panasz az időbeosztásra; másutt még mindig javításra van szükség. Ezért szóltunk erről. De még fontosabb a második kérésünk: TÖBB LELKI TARTALMAT sürgetünk egyházi életünk célkitűzéseinél. Egyházi életünk túlzottan anyagias és világi; holott egyedüli életcélja az Isten Országa. Sok hűséges tagunkat elkeserítette már annak tapasztalása, hogy nagytermeinket mindig fokozódó mértékben használjuk éttermek, bárhelyiségek vagy tánctermek gyanánt, hol valóságos klubéletet élhetünk, bazárokait tarthatunk, szerencsejátékokat és sorsolásokat rendezhetünk és mindezen műveletekkel próbáljuk az egyház életmegnyilvánúlásait (“mozgalmait”) olyan pénzgyártó géppé, pénznyomdává vagy pénzpréssé átalakítani, amiben a tagoknak legtöbb idejét és munkáját ez a pénzcsimálási folyamat köti le és veszi igénybe. Sok komoly hívőnk hagyott el már bennünket, amikor összehasonlította az egyház tisztviselőinek és munkásainak a munkájából a LELKIEKRE fordított időnek a mennyiségét a PÉNZSZERZÉSRE fordított időnek a mennyiségével. Mert ha vallásos irodalommal szokott foglalkozni, olvasmányaiból megállapíthatta, hogy ahol csakugyan hisznek és imádkoznak, ott sohasem kérnek pénzt senki emberfiától sem, — mégis mindenre van elégséggel. Viszont ahol nem imádkoznak lélek szerint, hanem mindenáron csak PÉNZT akarnak csinálni: ott sohasem lesz ELÉG a pénz, de még kevesebb lesz az Isten áldása. Már pedig melyikre van nagyobb szükségünk?! Egyházunknak első tisztviselője, az elnöke, állapította meg őszinte nyíltsággal az egyetemes zsinat gyűlésén, hogy az a legnagyobb baja Egyházunknak, hogy NEM ADUNK ELEGENDŐ LELKI TÁPLÁLÉKOT HÍVEINKNEK. Mélyen lesújtó megállapítás volt, de félelmetesen igaz. Ki is küldött a zsinat menten egy bizottságot ennek a kérdésnek a tanúlmányozására: három évig tanúlmányozták is a kérdést, tettek is szép javaslatokat a következő zsinati gyűlésre, de nem voltak elég gyakorlatiak, mert még máig sem kerültek oda gyülekezeteink elébe, a közgyűlésekre. Pedig az orvoslásnak csak a gyülekezetekben lehet lefolytatódnia. TÖBB LELKI TARTALMAT kínáljanak fel egyháztanácsosaink és tisztviselőink jelentéseikben a közgyűlésnek. Honnan vegyék ezeknek javaslatait? Van evangélizáló bizottságunk, van Isten Országát szolgáló bizottságunk, van sok más hasonló célú bizottságunk: kérjenek ezektől és fognak is kapni tőlük. Még lapunk is kínál fel egy kész javaslatot a következő cikkben. Csak az Isten szerelméért, értsük meg már egyszer és lássuk be, hogy az egyház feladata nem anyagi ügy, hanem elsőrendűen lelki ügy, másodrenden is lelki ügy, harmad- és huszadrenden is lelki ügy, — és csak majd a harmincadoknál kerül sor a hozzá szükséges pénzügyeknek a megtárgyalására, — de még ezt sem a pénztárcánkkal kell lefolytatnunk, hanem Isten elébe borúivá könyörgéseinkben! Ilyen értelemben vigyünk TÖBB LELKI TARTALMAT a közgyűlésekbe! NŐEGYLETEINK AJTAJÁN ZÖRGETEK Segítséget kérek nyomorékká vált menekült testvérünk számára Perei András békési földesgazda fia volt, aki a tanyáról gyalog járt be a városban lévő református gimnáziumba. Jól tanúit, egészen fiatalon már segédjegyző is lett a községházán, amíg aztán el nem vitték háborúba; azután pedig menekült ő is nyugatra a többivel... De csak Linzig jutott el, ott rátámadt a szörnyű betegség, a polio; lábai lesorvadtak és most ott él a linzi menekültek kórházában. Szellemileg teljesen ép és egészséges, és szeretné átképezni magát mérnöki rajzolónak, amihez nem -volna szüksége a lábaira. Az iskoláig azonban mégis csak el kell jutnia valahogy. Ezért azt kéri, hogy tegyük lehetővé neki egy betegszállító motoros kerekes-szék beszerzését, amit ott körülbelől száz dollárból meg lehetne venni. Már itt lévő barátai ily nagy összeggel nem tudják segíteni, hiszen maguk is most kell hogy újrakezdjék az életüket; ezért for- dúlunk egyházaink nagylelkű asszonyaihoz: valamelyik nőegyletünk, amelyiknek megtakarított pénze van, megszánhatná ezt a mi szerencsétlenül járt fiatal testvérünket. Még csak 25 éves, és Isten kegyelméből még hosszú élet állhat előtte. Olvastuk leveleit és ügyes költeményeit; nemcsak okos gondolkozásáról, hanem mélyen érző szívéről is bizonyságot tettek azok. ő is a mi hitünkhöz tartozik, e- zért joggal emlékeztetjük nőegyleti nőtestvéreinket arra, amit az apostol mondott nekünk: mindenekkel jót cselekedjetek, de a legfőképpen a ti hiteteknek cselédjeivel. — Az adományokat szerkesztőnk is szívesen továbbítja és lapunkban nyugtázza is; de közvetlenül neki is írhatnak, e címen: Andrew Perei, Ried, im Innkreis, O. Ö. — Austria, DP. Lager 701 1/11. ..............................-*-■»......................................
