Reformátusok Lapja, 1954 (54. évfolyam, 1-22. szám)
1954-01-15 / 2. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 e szó és halált! Ma csupa lemondás, nyomorgó napok, átvirrasztott keserves, hosszú éjszakák ... s ki tudja mégis, lesz-e ellenállás? ! Ki tud ma bajt vivni a sok pokoli csillogó, fénnyel, hamis szinekkel, szavakkal és tettel? Ki lesz, aki megáll szilárdan és fehéren? Ki kerül ki győztesként, ki nem adja oda hervadó, erőtelen becsületét egy falat kenyérért? ! Roncsokban hever már becsület és jóság, széjjelfoszlott a remény! Törik már a hit! Testünket megtöri a vihar, az emberi szivek keménysége, a közöny! Mi nem kértünk, mi gazdagok voltunk, olyan mint a nagy, csillogó hajó! Megannyi fénylő láng voltunk! Szeretetünk tűz volt, szivek melege! Hitünk volt a remény, páncélunk a jóság és sok-sok más emberi erény! Ezeket a gazdag javaikat ragadja most magával a vihar, a harc egy darab kenyérért, ezt zúzza szét a hullám szennyes árja, mely ránkszakadt és sodor,... de nincs vége még! A harc egyre tart és igazságért sikolt a hang... könyörög a lélek: Segítsetek! ! ! Bármerre nézünk, bármerre száll hangunk, minden idegen. A nemtörődömség közönye ami ránk mered vagy súlyos, fekete palásként rágalom és átok az, amely kisért a nyomor telepen! — Óh elveszünk! Elnyel bennünket a szürke élet piszkos árja, egyre tapad hozzánk a szemét, befed a kosz, mely húz magával, teherként mint a hínár, sülyed velünk a föld mint a láp, egyre terjed a mocsár! !! Emberi és gyermeki gyenge akaratok megtörnek, elfolynak a gonoszság Első nyugtázás Arra a segítség-kiáltásunkra, amit a múlt számunkban közöltünk, már is megindúlt olvasóink válaszadása. Az első személyes adományokat mind menekült testvérek küldték, — tehát olyanok, akik maguk is keresztülmentek azokon a nyomorúságokon, amik most Albert Györgynek és menekült- társainak a testét-lelkét gyötrik. És olyanok, akik még alig hogy hozzákezdtek ahoz az uj élethez, mit Amerika tesz lehetővé számukra, — alig hogy megvetették itt a lábukat, — és már is segítésre nyílik ki a szívük és íme kezük átalér az óceánon és enyhülést visz a gyötrődő szíveknek. Mélységes megin- dúlással vettük kézhez és továbbítottuk ezeket az a- dományokat. Leborúltunk Isten előtt és remegő lélekkel adtunk hálát Neki ezekért a drága testvéri szívekért! Akik fogadják legőszintébb és legforróbb köszönetünket! E számunk zártáig a következő adományok érkeztek hozzánk: Pittsburgh-vidéki lelkészi kör $25.00, Magát megnevezni nem akaró uj-amerikás $10.00, Mikié Mihály és neje Mária $20.00, Kovács Etel és Papp Ferenc $20.00, Óhegyi János $5.00, Nt. Csutoros Elekné $3.00, Márkosi család $15.00, Debreceni Sándor $10.00, Páncél Józsefné $3.00 szennycsatornájábban, szürőrácsként pedig ott állnak a börtönök komor, beton falai! Sülyedünk! ! ! Segítsetek! ! ! A könnyes arc rád tekint, — feléd mutat a kinyújtott kar! Tehozzád szól a panaszos hang — hallod? érted-e?!! A könny éget! A könny nagyon tud fájni! Jaj, de nehéz reményt, vigaszt várni. Kétségbeesetten tördelik kezüket, Elesve, szomorú napokon, Bűn nélkül bűnhődve! így vezekelve száll felétek egyre esedezve szavuk. Talán úgy mint távoli moraj, csak halkan, de remegőnü Mig én, az elsírt könny, peregve, folyva, örök testvérként velük összeolvadva, kiáltom felétek, tulharsogva a vihart, a fertőt: karoljátok fel, a bűnbe elveszőt! Nürnberg, 1953. november 5. Albert György. EGYHÁZI HÍREK A karácsonyi ünnepekről Minthogy lapunknak minden számát megjelenése előtt három héttel kell megírnunk, a karácsonyi ünnepekről való beszámolót természetszerűleg ebben a szá munkban kellene találniok olvasóinknak. Sajnálattal kell azonban jelentenünk, hogy ilyen beszámolóra nem vállalkozhatunk, amire igen komoly és súlyos okaink vannak. Az Istentiszteletek és tervezett előadások Programm j át megkaptuk ugyan hat gyülekezetünkből az ünnepek előtt, de ezeknek lefolyásáról áttekintő tudósítást egyetlen lelkészünktől sem kaptunk. Napilapjainkból olvastunk ugyan egyről-másról való beszámolást, de egyházi lapunk inkább türelmesen vár arra az időre, amikor eredeti és olyan tudósításokat fog kapni gyülekezeteinktől, amik nemcsak az “ünnepköri bevételek” sok száz meg több ezer dolláros összegeiről számolnak be, hanem azokról a lelki értékekről is, amik áldottá tették a gyülekezetek ünneplését. Ahogyan a napilapokból olvastuk, mindenütt megteltek a templomaink, lelkészeink hatalmas prédikáció-sorozattal végezték az igehirdetés feladatát, feleségeikkel és más segítőtársaikkal pompás karácsonyesti és ünnepi előadásokat rendeztek, és valóban minden megvolt, amit az ilyen időszakban elvárhat az ember az egyházaknál. Csak egy hiányzott: mindez mindenütt HELYI esemény maradt. Miért nem közöljük másutt lakó testvéreinkkel is ezeknek az áldott napoknak sok drága tapasztalatát? Mily felemelő hírek gyanánt jöttek egyik-másik egyházból azok a csodálatosan nagy adományok (ezrekre ment ezeknek is az összege némelyik egyházban), amiket hűséges nőegyleteink adtak egyházuk javára, — de ugyanígy bizonyára előadta magát hol itt, hol amott, egy-egy olyan magányos adakozás is, mint azé a szegény özvegyasszonyé, akit Urunk megörökösített? Gyermekeink, ifjaink nem egy helyen végeznek olyan érdemes munkát, amiről messze földön is szívesen hallanának, s példájukat örömest követnék. ERRE a célra kellene használni lapunkat és akkor híveink is többet törődnének vele, jobban megbecsülnék. Mert a gyertyát sem azért gyújtják meg, hogy véka alá tegyék. “Úgy ragyogjon a ti világosságotok AZ EMBEREK ELŐTT, hogy azok látva a ti jócselekedeteiteket, dicsőítsék a ti meny- nyei Atyátokat!” A magvető példázatban is “a mező pedig a világ”. Az egész világ. Ne MAGUNKNÁL tartsuk meg azt, ami nálunk van, hanem “elmenvén, tanítsatok MINDEN népeket!”
