Reformátusok Lapja, 1953 (53. évfolyam, 1-22. szám)

1953-12-01 / 21. szám

8

REFORMÁTUSOK LAPJA

ISTEN, EGYHÁZ ÉS HAZA

Korunk legégetőbb problémáival birkózott a clevelandi tanulmányi konferencia

Az Egyházak Országos Tanácsának , az a szerve, amelyik a nemzetközi igazság és jóakarat ápolását tűzte ki céljáúl, megint megrendezte azt a tanúlmányi konferenciát, amihez hasonlókat már előzőleg is tartottak, az utolsót négy évvel ezelőtt, szintén Clevelandban. Csaknem négy napon át gyűlésezett több mint félezer kiváló egyházi vezérember, akiket az Országos Tanácsba tartozó negyven protestáns és orthodox felekezet küldött ki, és akikhez kormányunk külügyi minisztériuma is jeles képviselőket küldött, hogy a szükséges információkkal szolgáljanak a gyűlés tagjainak szolgálatára. (Az előző konferenciáknak maga Dulles mostani külügyminiszterünk volt a lelke.) Öt csoportra oszolva végezték tanúlmányaikat a delegátusok, akiket már odaérkezésük alkalmával szépen kidolgozott kész tanúlmányok fogadtak, hogy azoknak alapján még messzebb haladjanak megállaípífásaikká1. A konferencia kitűzött tárgya ez volt: “A keresztyén hit és a nemzetközi felelősség.” A főtárgy keretén belül az öt csoportnak ezeket a kérdéseket kellett megvizsgálnia: az Egyesült Államok és az Egyesült Nemzetek, külügyi gazdasági politikánk, technikai segítség az elmaradott népek számára, együttes közbiztonság, keresztyén felelősségünk.

E kizárólag keresztyén felfogás által vezetett konferencia jó alkalmúl szolgált arra, hogy számbavegyék és elismerjék az elkövetett hibákat és ezek tudatában annál erőteljesebben sürgessék országunk kormányát, hogy a reánk há- rúlt világvezetést állandóan a keresztyén hit komoly felelősségével vigye. A tárgyalásokból hamarosan megnyilatkozott, hogy nem politikai pártok emberei vitatkoznak itt, hanem Isten akaratát kereső keresztyén vezetők. így pl. a nemzetközi kereskedelmet és jóakaratot egyaránt gátló vámok és pénzrendszerek eltörléséről nemcsak tárgyaltak, hanem a külügyminisztérium egyik vezetője tartott ily értelmű előadást. Az is ujdonságszámba ment, amikor a konferencia arról értesült, hogy az elmaradt népek között megindított technikai segítséget kormányunk lassanként magánvállalkozások kezébe kívánja átadni, amelyeknek így saját érdekükké válik, hogy a bennszülött lakosság életszínvonalát minél alkalmasabb eszközökkel emeljék. Amíg ezekről tárgyaltak, jól esett megtapasztalni, hogy senki sem gondolt könyör- adományok kiosztására és senki sem tekintette azt, amink van, a magunk felsőbbrangúsága bizonyítékának, hanem mindenki úgy beszélt minden javunkról, amint keresztyénekhez egyedül illik, t. i. hogy mindent Istentől kaptunk és Isten előtt vagyunk felelősek minden reánk

bízott sáfárságnak a felhasználásáról. Ami tehát most a kezűnkben van, az mind azoké is, akikhez nekünk kell mindazt eljuttatnunk és továbbadnunk.

Természetesen kerültek rendkivűl nehéz problémák is a tanulmányozó csoportok elé. Ilyen volt pl. az együttes közbiztonság kérdése, ami az olyan katonai szerződéseket jelenti, mint amilyen Európára nézve a NATO, vagy Dél-Amerikára nézve a Rio és Ausztráliára nézve a Pacific-szerződés. Mindezeket régen véd- és dac-szövetségeknek hívták. A konferencia kifejezésre is juttatta a maga háborúellenes keresztyéni meggyőződését, annak hangsúlyozásával, hogy az ilyen katonai szerződések a jövőben is inkább háborúra, mint békére fognak vezetni, csakúgy mint a múltban is történt; mindazonáltal meghajoltak a jelen kényszerítése előtt és elismerték, hogy az együttes közbiztonságot csak állandó védelmi felkészültséggel lehet fenntartani. Sürgették azonban az Egyesült Nemzetek szervezetének további fenntartását, hogy ennek a munkája valamikor mégis elvezessen az egyetemes lefegyverzéshez és a háború kiküszöböléséhez.

Sok más tárgyat tanúlmányoztak még e gyűlésen; de mert még felsorolásukhoz is kevés a helyünk, inkább leközlünk néhány részletet a Dun washingtoni püspök által írt és a konferencia által elfogadott szép szózatból, melynek címe “Isten, Egyház és Haza”:

Az volt a feladatunk, hogy Istenről és hazánkról együtt gondolkozzunk; hazánkról pedig különösen más országokkal való viszonyában. Ezekről is együtt próbáltunk gondolkozni, hogy már ezzel is segítsük őket valamivel közelebb jönni egymáshoz. Hazánkat pedig úgy próbáltuk nézni, ahogy Isten nézi azt, úgyszintén más nemzetekkel való viszonyunkat is, ahogy Isten nézi ezeket. Minthogy számunkra Isten a minden fölött uralkodó Hatalom és az az igazságos és szerető Akarat, akit Krisztus szolgált és Aki Krisztusban közénk jön, ezért hazánkról és a Krisztusról is egyszerre próbáltunk gondolkozni. És amikor ezt tesszük, nem gondolhatunk e- gyedül a mi országunkra. Ő kényszerít minket arra, hogy az Ö szemével nézzünk és lássunk és Vele menjünk el mindenüvé, ahol testvéreinkkel, sőt ellenségeinkkel is találkozunk.

Amikor más népekre gondolunk, azokra a nemzetekre, melyek megosztják e földet mivelünk, bizony sok minden megzavar és felháborít sőt félelemmel tölt el bennünket.

Roppant területeken olyan népek élnek, akik olyan mértékét ismerik az éhségnek, aminőt mi sohasem ismertünk, akik nem lettek úgy úrrá a természet fölött, mint mi sok tekintetben lettünk, akik idegen uralom alatt éltek és érezték, hogy ezek a hozzánk hasonlóan színtelen népek lenézték őket. Ezek a népek most szabadságra vágynak, nemzetté akarnak lenni és teljes emberi méltóságot kívánnak élvezni.