Reformátusok Lapja, 1953 (53. évfolyam, 1-22. szám)

1953-11-15 / 20. szám

JL

REFORMÁTUSOK LAPJA

13

GUBA PÁL ÉS NEJE

ban született. Egyenesen Detroitba jött és azóta mindig ott lakott, az ottani egyik nagy vasgyárban dolgozott az utóbbi húsz év alatt. Felesége még gyermekkorában került ki Amerikába, Borsodvármegye Szendrő- lád községéből. Mindketten nagyon nagy buzgósággal vettek részt a gyülekezet életében, az egyház céljaira való adakozásból szépen kivették részüket. Most pedig ezzel a nagy elhatározással és minden földi vagyonuk felajánlásával bizonyítják meg hitüket és hoznak dicsőséget Annak nevére, akiben hisznek. Legyen rajtuk jó Istenünk gazdag áldása! Adjon nekik még hosszú, boldog és elégedett életet! Nagy -tisztelettel hajtjuk meg előttük fejünket és kérjük Urunkat, hogy tegye példaadásukat másuk előtt is vonzóvá és követésre méltóvá!

Másik jó hírünk Detroitból az, hogy a Reformáció Ünnepe közelebb hozta, sőt egy közös reformációi bizottságba egyesítette a “kálvinista” magyar egyházakat Detroitban. A három református és egy baptista gyülekezet közös meghívót bocsátott ki a november elsején délelőtt megtartott közös reformációi Istentiszteletre és ünnepélyre, és e meghívó alatt nagy örömmel olvastuk Nagy Pál János, Petre Adalbert, Tóth Tibor és Vajda Zoltán lelkészek neveit, valamint mindegyik gyülekezet főgondnokának és (gondoljuk nőegyleti) elnöknőjének a nevét. Azt mondja ez a meghívó, hogy amikor az átküzdött évtizedek eredményein tűnődtek, rádöbbentek arra, “hogy az elért eredmények nem állanak a- rányban a végzett munkával.” De

ugyanakkor arra is rájöttek, hogy “egy a sorsuk, hitük és jövendőjük.” Ennek tudatában alakították meg ezt a reformációi bizottságot, melynek céljaiúl a következőket tűzték ki: “Krisztusunk országának közös erővel építése, nagy magyar ünnepélyek közös megrendezése, magyar kultúránk fejlesztése, magyar fajtánknak a jelenlegi sorsproblémákhoz és az örök magyar gondolat jegyében való megerősítése.” Az angol szöveg jobb célkitűzést ad: ‘ösz- szeállottunk keresztyén testvéri közösségben és egységben.” Kérjük erre a közösségre Istenünk áldását!

HOMESTEAD (ER)

Lelkész: Paál Gyula Nagyon szép keretek között folyt le az ötvenéves jubileum, mit november elsején tartottak, összekötve azt a Reformáció Ünnepével. Délelőtt Dr. Tóth Sándor prédikált úgy az angol, mint a magyar Istentiszteleten, amazon a reformáció jellegzetességeiről, emezen pedig az egyház helyéről Isten Országában. Délután megérkeztek a vidéki vendégek is és az öt órakor kezdett Istentiszteleten a templomot teljesen megtöltötte az ünneplő sokaság. Minden eddigi szokástól teljesen eltérő volt az az újítás hogy az Istentiszteleten csak két lelkész szolgált: a liturgikus és a prédikátor, a többi lelkész, palást nélkül, a közönség közt az első sorban foglalt helyet. Az igét Dr. Szabó István hirdette, míg a többi szolgálatot Vitéz Ferenc springdalei lelkész, a pittsburghvidéki lelkészi kör elnöke, végezte, imádságában megemlékezve a torony alatti bejáratnál elhelyezett emléktábla adakozóiról is.

Az egyházkerület elnöke ügyes párhuzamot vont az efézusi és a wittenbergi könyvégetések között; az Istentisztelet és banketti műsor bulletinjén a kép a pápás bulla és könyvek elégetését ábrázolta. Jövő számunkban közölni fogjuk igehirdetésének ezt a részletét. Úgy az Istentiszteleten, mint az azt követő közvacsorán a környék minden lelkésze részt vett. Maga az elsőrendű pulykavacsora is megérdemelné a dicséretet, mert nagy munka volt a 350 vendéget olyan bőségesen ellátni; de még sokkal több elismeréssel kell a- dóznunk a kitűnően összeállított műsor iránt, amit Paál Gyula lelkész vezetett le. Nagyszerű művészi számokban is volt alkalmunk gyönyörködni; Mrs. Melman hegedűszólója, Móré Ilonka szólóéneke, az egyház férfikvartettjének és vegyeskarának énekszámai mind sok dicséretet érdemelnek. Az est szenzációja azonban az ott hallott beszédekben rejlett, még pedig nem a lelkészekéiben, hanem az egyház tagjainak a felszólalásaiban. A gyülekezet nevében Révész József gondnok üdvözölte a közönséget, az estét megnyitva, Makó Pál algondnok pedig a zárószavakat mondotta. Az alapító-tagok nevében Kuhn Károly, a volt gondnokok nevében Ruszkay Lajos, a Hitelszövetkezet nevében Rigó János, az é- pítési bizottság nevében ifj. Toboz István, a második nemzedék nevében Medve Géza, a sport-csapatok nevében Ocskay Imre, a nőegyletek nevében pedig Tóth Sándorné és Lengyel Sándorné beszéltek. Másutt talán azt lehetett volna mondani, hogy a legszebben azok a 500 meg 700 dolláros adományok beszéltek, amiket e- zek a drága asszonyok adtak át a Nőegylet meg a Baráti Kör nevében az egyház gondnokának. Itt azonban a boldog valóság az volt, hogy még e nagyszerű adományoknál is sokkal szebben szóltak maguk a beszédek. Mert azokban sokkal több és nagyobb érték volt, mint pénz. HIT beszélt belőlük. Nemcsak bibliai idézetek egész sorát hallottuk tőlük, hanem kiéreztük a hangjukból, a szívük mélyéről és lelkűk teljességéből feltörő előadásukból, hogy öntudatosan vallották és mélyen átérezték élő hitük e ragyogó bizonyságtételeit. Ezek voltak az ünnepély igazi fénypontjai. Boldog gyülekezet és boldog lelkész, akik már ilyen áldott aratásban élnek! Az estét a lelkész által írt Templomépítők Zsoltára zárta be amit a templomban az egyház énekkara, de itt már az egész közönség énekelt. — Meg kell még azt is említenünk, hogy a REFOR-