Reformátusok Lapja, 1953 (53. évfolyam, 1-22. szám)

1953-05-15 / 10. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA 13 szolgálatot, aminek érdekében Nagy Sándor lelkész körútra ajánlkozik a magyar gyülekezetekbe. A pres- biteriánus egyház is odaáll e munka mögé. Amerikai magyar viszonylatban sürgette az elnök, hogy egyházaink és gyülekezeteink legyenek tagjai az Amerikai Magyar Szövetségnek és támogassák annak fontos munkáját. Egységes összefogásra van szükség; bűnt követ el, aki tovább is közönyösen félre akar állani. Ugyanilyen összefogásra van szükség reformá­tus vonalon is: a Református Egyesület és annak li- gonieri Bethlen Otthona érdekében, továbbá a Refor­mátus Lelkészegyesület meg a Presbiteri Szövetség mellett is; e testületeknek mindnyájan legyünk tagjai. — Szomorúan jelentette a közgyűlésnek az elnök, hogy a Független Egyház vezetőségével nem tud ilyen együtt­működő megértésre jutni. A bethlehemi esetet a leech- burgi követte, csakúgy mintahogy az 1941-ben elkez­dett egyesülési tárgyalásokat is abba kellett hagyni a vezető egyének megváltozása miatt. Hivatkozott arra a hasonlatra, hogy ha két korsó találkozik a tengeren: ha összeütköznek, összetörnek. Felekezeti viszonylatban a múlt évben legnagyobb esemény volt, hogy az apportionment befizetésében az egyházkerület rekordot csinált: 45 százalékot fizetett be; jött is az elismerések özöne a közegyháztól. Az idei kivetést egy-harmaddal levágták; a mi népünk munkásemberekből, kiskeresetű emberekből áll, és még mindig az az első nemzedék tartja fenn egyházainkat, amelyik az építkezést és most az azokból maradt tar­tozások kifizetését végzi. A levágott kivetést akár 90, esetleg 100 percentben is megfizethetjük, s nem kell mindig utolsóknak lennünk, hanem feljuthatunk a he­tedik vagy talán az ötödik helyre. Ünnep lesz az! Buzdítsunk tehát minden gyülekezetei a missziói járu­lékok pontos befizetésére. A júniusban tartandó egyetemes zsinati gyűléshez érve, rátért jelentésének és előző igehirdetésének leg­fontosabb részére. Rámutatott az érdekes tényre, hogy e tiffini zsinaton juthat komoly veszedelembe a Re­formed Church tiffini egyezménye, mit 1921-ben kötött a magyarországi református egyházzal. Nomen est omen. (Baljóslat a névben.) Fontos tehát, hogy a zsinatra küldendő hat képviselőt jól válassza meg a közgyűlés, mert azokra ott történelmi felelősség vár: igencsak vitákat kell folytatniok az egyházkerület ér­dekeinek megvédelmezése érdekében. Ismertette az előző zsinat által kiküldött Tanulmányozó Bizottság (Study Committee) terveit, amik közül több sérelmes pontra mutatott rá. Az area-terv életbeléptetése végső veszedelmet jelentene a magyar egyházkerület önkor­mányzására nézve. Az előző zsinaton volt olyan egy­házkerület, mely a magyar egyházkerület feloszlatását indítványozta. Ez nem sikerült. Most nem feloszlatást indítványoznak, hanem hét különböző áreába akarják szétszórni a Magyar Egyházkerület gyülekezeteit. A lelkészek elhelyezését ezek az áreák vennék át, holott ettől a jogtól függ egyházkerületünk léte és fenn­maradása. Az área-elnök teljhatalommal járhatna el. Javasolta tehát, hogy a Magyar Egyházkerület foglal­jon állást az egész terv ellen és kérje az afölött való döntés elhalasztását; ha azonban mégis már ezen a zsinati gyűlésen kívánnának dönteni fölötte: akkor kér­jük a külön magyar área felállítását. — A másik terv a Reformátusok Lapjának az angol nyelvű hiva­talos lapba való beolvasztásáról szól, ami szintén ko­porsót jelentene lapunk számára. Minthogy kevés a reménység ennek a tervnek a megakadályozására, kér­jük el a zsinattól lapunkat és adja ki azt maga a magyar egyházkerület. — Harmadik sérelmes pont gya­nánt említette az előterjesztett tervezetnek azt a pont­ját, amely szerint a Nemzeti Missziói Tanács elmoz­díthatja helyükről az olyan lelkészeket, akik nem vé­geznek kielégítő munkát. Ellenben helyeselte azt a tervet, hogy a Social Security intézményét lelkészekre is kiterjesszék. Mivel a gyülekezetekről az egyházmegyei elnökök tesznek jelentést, csak azt a néhány gyülekezetei em­lítette meg, ahol közigazgatási intézkedéseink még függőben vannak, mint a leechburgi és kalamazoói egyházakban. A connecticuti körlelkészség betöltésére nézve a New York Synod-dal folytatott kielégítő tár­gyalásokat. — Majd megemlékezett Szeghy János in- diana - harbori lelkészünk haláláról és Papp Károly toledói lelkészünk lemondásáról, és e két lelkészi ál­lásnak gyors betöltéséről Dr. Nyáry Mikllós és Dr. Zsíros József lelkészekkel. Ez uj lelkészeket, valamint az uj leechburgi gyülekezetei szeretettel köszöntötte. Önérzetesen hivatkozott arra, hogy az egyházkerület­ben a múlt évben semmi fegyelmi ügy nem fordult elő; rend, fegyelem és tekintély uralkodott a gyüle­kezetekben. Pénztárunk minden kiadását teljesítette, benne maradványunk is van. Elnöki hivatalában egyetlen levél sem maradt válasz nélkül, dacára an­nak hogy 26 látogatást tett 18 gyülekezetben, ami 30,000 mértföldnyi utazást jelentett, miknek nagy ré­szét repülve lehetett csak elvégezni. (Érdekes mozza­nata volt a közgyűlésnek, hogy a második napon te­metésre hívták haza Clevelandba az elnököt. Délelőtt 10 óra után távozott el a gyűlésből és az este hat órakor kezdődő vacsorára már vissza is érkezett, amit bizony repülőgép nélkül csakugyan nem lehetett volna megtennie.) Köszönetét mondott mindazoknak, akik segítették és tiszttársai nevében is bejelentette lemondását, mint­hogy megbízatásának törvényes ideje e közgyűléssel véget ért. A közgyűlés a részletes jelentést Paál Gyula in­dítványára tárgyalási alapul elfogadta és érte köszö­netét mondott népszerű elnökének. Amikor pedig az elnöki jelentést megvizsgáló bizottság behozta a maga áttanulmányozásáról szóló reportját, ennek javaslatára az elnök által előterjesztett ajánlatokat mind elfogad­ták és megtették a kivitelükhöz szükséges intézkedé­seket, beleértve azokat az utasításokat is, amiket a közgyűlés a Magyar Egyházkerület által az Egyetemes Zsinatra kiküldött képviselőknek adott. KELETI EGYHÁZMEGYE JELENTÉSE a Magyar Egyházkerület gyűlésére Mélységes hálával borulunk le Isten előtt, hogy keleti egyházmegyénk gyülekezeteit még egy másik esz­tendőre alkalmasnak találta az Ő munkájának végzé­sére. Most is, amikor jelentést teszünk gyülekezeteink életéről, egyedül az Ö kegyelméről és dicsőségéről kí­vánunk bizonyságot tenni. Egyházmegyénk tisztikara több Ízben gyülésezett, hogy előkészítse a közgyűlés által reá rótt feladatokat. Az őszi munkás-konferenciát South Norwalkon tartot­tuk meg, valamint az ifjúsági konferenciát; a nőiegy- leti konferenciát Bridgeporton és egésznapos presbiteri konferenciát Fairfielden. A presbiteri konferenciának az volt az érdekessége, hogy két külön gyűlés volt. Egyik a magyarul beszélő presbiterek számára, a másik az angolul beszélők számára. Közös Úrvacsorával végző­dött minden konferenciánk. Wallingford látta vendégül a kiránduló ifjúságot szeptemberben. Dr. Perry Smith megelégedését fejezte ki. Tervezett vasárnapi iskolai

Next

/
Thumbnails
Contents