Reformátusok Lapja, 1952 (52. évfolyam, 19-22. szám)
1952-11-01 / 19. szám
10 REFORMÁTUSOK LAPJA PAAL GYULA A KÁLVINIZMUS ÉLET-MÉRŐ, ÉLET-SÜRGETŐ HAJTÓEREJE A protestáns szó eredeti jelentésében hitvallót, bizonyságtevőt jelent. Magunkra alkalmazva azt jelenti ez, hogy nekünk bizonyságot kell tennünk a mi református hitünkről. A Reformáció ünnepe körül jó minekünk önvizsgálatot tartani. Él-e még bennünk “atyáink ősi szent hite”? Hívek vagyunk-e hit- és élet-elveinkhez? Református keresztyénségünk tud-e korszerűen teremtő lenni? Hitünk alapelvei ismerősek előttünk. Minden protestáns hitnek közös alaki alapelve a szentírás-szerűség, ami egyedüli zsinórmérték az igaz és hamis keresztyénség megkülönböztetésére; lényegi alapelve a hit által való megigazú- lás tana, mely tartalmat, lüktető valóságot ad a protestáns ember hitének. Akinek élet-stílusát, hitének élet-feszültségét, irányát, alap-lojalitását ez a legösszefoglalóbb, egyetemesen elfogadott protestáns döntés adja meg: A KERESZTYÉNSÉG EREDETI TISZTA LÉNYEGÉHEZ VALÓ HŰSÉGÜNK. E közös protestáns alapelveken kívül minden reformátusnak illik tudnia a mi kálvinista hitünk sajátos állító tételeit. Ezek az Isten abszolút felséguralma, amiből folytak felőlünk és a világ felől hozott végzései, amik az Ő csodálatos tervszerűségéről tesznek bizonyságot. Szabad akarattal teremtette meg az embert, de tudta hogy bűnbe fog esni, ezért gondoskodott olyan féltő szeretettel váltságáról, aminek elvégzésére odaszánta egyszülött Fiát. így minden az Ő atyai kegyelméből történik; a teljesen megromlott embernek nincsen semmi érdeme; Isten Lelke hozza megtérését és újjászületését, ennek eredménye a megigazúlás, a megszenteltetés és az ebben való állhatatosság. Hogy mindez csak a kiválasztottaknak jut osztályrészéül, az természetes: máskép a kegyelem nem volna kegyelem. Egyetemes bűn nem nyerhet egyetemes szabadúlást és megdicsőülést. Jézus életét adta váltságúl — sokakért! Ezek a kemény kálvinista alaptételek építettek bevehetetlen fellegvárat a keresztyénség számára. Várható volt, hogy ez sem kerüli ki a modern századok ostromát. A kálvinizmus nem való nagy tömegek számára, mik gondolkozni nem szeretnek vagy nem is tudnak. A gépek és a technikai haladás elvonták a tömegember figyelmét a lélek nagy problémáitól és más, “uj útakra” terelték érdeklődését. Nemcsak a kálvinista, hanem még a protestáns öntudat is meghasadt, kettéhasadt. Úgy hogy ma már külön kell beszélnünk az úttörő (primér) és a másodlagos (szekundér) protestántizmusról. Az úttörő protestánsok számára — és ebben felülemelkedtek felekezeti megoszlottságukon — az élet zarándok-út, lelki tusakodás, bibliai dráma. Ezek közé az úttörő protestánsok közé számítjuk az elő- és a nagy reformátorokat, a 16.-ik és a 17.-ik század holland és skót, francia és magyar hithőseit, az amerikai pilgrim atyákat. A huguenották és magyar gályarabok kemény nemzetségét az él-sorba kell állítani. Ezeknél az úttörőknél kezdetben nem számított az, hogy lutheri vagy kálvini tanokat követnek-é; még kevésbbé számított az, hogy skótok vagy franciák, hollandok vagy magyarok. Zarándokok ők, akiknek útját megjárni, nyomdokaiba lépni ma is felfrissülés számunkra. Ezért volt meleg a szívünk, mikor legutóbbi lelkészegyesűleti gyűlésünkön azokról az úttörő magyar protestáns lelkészekről hallottunk, akik számra nézve nyolc- vanheten, minden gátlás nélkül osztották meg kálvinista hitüket a cseh husszitákkal. Magyar református lelkészek járták a zarándok-utat a cseh husszitákkal! Ennek a kezdeti protestáns örökségnek lelki tartalma izmosodik ki az ősi zsoltár-fordításokban és énekekben, e magyar jerémiádokban, az angol-szász világban pedig Bunyan és Milton költészetében. A másodlagos, szekundér, protestáns lelkiségben “a keresztyénség eredeti, tiszta lényegéhez való hűség” elsorvadt, mert sorsát kultur-irány- zatokhoz kötötte. Egymás után öltötte magára a racionálista ész-imádat, majd a német ideálizmus és bősz romantika cifra, de nagyon is merev és hamar elavúló ruháit. A pietizmus és történelmi protestántizmus különböző formáiban kovász szeretett volna lenni, de eredeti robusztus erejét veszítve, ahelyett, hogy ezeket a kultúr-irányza- tokat saját képére szülte volna át, inkább lett ezeknek az irányzatoknak az uszály-hordozója. A magyar protestántizmus későbbi századai, sajnos, teljesen a racionálizmus, ideálizmus, romantika, sőt barokk-romantika jegyében folytak le. A protestáns egyházaknak úgy a régen el- avúlt romanticizmussal, mint a tartalmi liberáliz- mussal le kell számolni. Ez az átöröklött tehertétel teszi szinte lehetetlenné a modern, lüktető élettel való dinamikus kapcsolat felvételét. De míg a liberálizmus tartalmi teher-tételé- vel le kell számolni, maga a liberális gondolko- zási módszer a protestántizmus lényegének kovász szerepét minden korban csak elősegíti. Mert ki a liberális módszer szerint gondolkozó protestáns? Az, akinek a vallása nincs becsontosodva. Aki kötelességének érzi, hogy hitének tartalmát ismételten, időről-időre újra meg újra át és átgondolja és az örök igazságokat mindig a haladó kornak megfelelő és általa legkönnyebben érthető módon fejezze ki. Az egyház magát folyton reformálni tartozik! Azért kész a régi tar
