Reformátusok Lapja, 1952 (52. évfolyam, 19-22. szám)

1952-11-01 / 19. szám

a

REFORMÁTUSOK LAPJA

MIÉRT ENGEDI MEG AZ ISTEN ?

Isteni akarat és emberi felelősség

Azért, mert nem vaktában dolgozik, hanem terv szerint. Máskép nem is volna Isten. Az Ő tervében pedig nemcsak személyek vagy családok, sőt még csak nem is csupán népek szerepelnek, hanem az egész emberiség. Ennek az érdeke fontosabb amazokénál. Ám amikor egyént feláldoz az egyetemesért, ezt sohasem teszi kárpótlás nélkül. Gyarlóságunk miatt sokszor nem látjuk meg ezt a kárpótlást: ez azt jelenti, hogy majd később meglátjuk. A hívő azonban enélkűl a látás nélkül is tudja, hogy “ennek így kellett történnie”. Mint ahogy Tisza István gróf mondta ezt utolsó szavaiban, amikor gyilkosok golyói kioltották életét.

Miért engedi meg az Isten?

Miért engedte meg az Ő saját Fiának a meggyilkoltatását? Judást, Kajafást, Annást és a papokat mind, féltékenységük és gyűlöletük bírja rá a szörnyű tettre. Heródest, Pilátust és a roppant dráma minden szereplőjét szintén a saját maga érdeke vezeti. Nem külső rendeletre hallgatnak: önmaguk felelősek azért, amit tesznek. Ezt a felelősséget bizony nem tudta lemosni Pilátus a kezeiről. Jobban megérezte a vallásosnak nevelt tömeg, amikor így kiáltozott: “Az Ő vére rajtunk és a mi fiainkon.” Úgy is van. Az emberi indúlatok elszabadúltak és tobzódva vitték keresztfára az Isten Fiát. Megöletéséért tehát az ember felelős.

De nincsen ebben a történetben egyetlenegy mozzanat sem, amit nemcsak hogy eleve el ne határozott volna, hanem még előre meg is ne jósolt, ki nem mondott volna az Isten! “Azt a názáreti Jézust ti az Isten elhatározott döntése és előretudása szerint gonoszok kezétől kiszolgáltatva keresztre szögeztétek és megöltétek.” (Csel. 2:23) “Hogy megtegyék mindazt, aminek megtörténtét a te kezed és a te végzésed előre elhatározta.” (Csel. 4:28)

Ugyanígy volt Tisza Istvánnal, ugyanígy van a háborúval, ugyanígy van életünk minden eseményével. Ami rossz, ami bűn belejön: azt mind emberek hozzák bele, akik ennek felelősségét magukról soha el nem háríthatják; de ugyanakkor az is kétségtelenül bizonyos, hogy semmit sem tesznek olyat, amit Isten előre ne tudott volna, sőt ami felől előre végzést is ne hozott volna. Isten úr az egész világ felett. Nemcsak teremtette ezt, hanem fent is tartja és kormányozza. Mindezt nem tehetné meg, ha volna akármilyen- kicsiny mozzanat is, ami tudta vagy akarata nélkül történnék. Jézus határozottan kijelentette, hogy még egy verébfióka vagy a fejünkről egy hajszál sem eshetik le mennyei Atyánk akarata nélkül. Már pedig amit Isten számunkra akar, az mind jó. Még a rosszból is jót hoz ki. “Azokkal, akik Őt szeretik, mindenben együtt munkálkodik az ő javukra.” — Miért engedi hát meg az Isten? Javunkra. Csak Ő máskép számítja az időt.

De ha minden Isten akarata szerint történik: akkor miért felelős az ember azért, amit tesz? Ez az egyik olyan kérdés, amire a hittudomány nem tud végleges választ adni. Mielőtt azonban emiatt lázadozni kezdenénk, gondoljuk meg, hogy vájjon mennyivel volna jobb sorsunk, ha ehelyett erre a kérdésre kellene feleletet keresnünk: ha tehát az ember önmaga felelős mindenért, amit tesz, akkor hol van hely Isten számára? Akkor minek Isten? Vájjon jobban járnánk, ha önmagunkat tennénk az Isten helyébe és eltaszítanók magunktól a Mindenható Isten gondviselését csak azért, hogy a saját magunk akaratának szabadságával büszkélkedhessünk, — ahelyett, hogy alázatosan beismernők, hogy akaratunk igenis nem szabad, mert a bűnnek a szolgaságában nyög, és ennek a felelőssége igenis a miénk, — ellenben Isten szabadúlásunkról is gondoskodott a Krisztusban! A szabad akarat gőgje kizárná Krisztust; bűnbánatunk alázatossága idvességre juttat. Melyik kívánatosabb? Ki vagy te, óh ember, hogy minden áron mindent meg akarsz fejteni még itt a földön? Gondold el mily kicsiny porszeme vagy csak ennek is, — pedig mily kicsiny porszem ez az egész föld is Annak roppant világában, Aki mindezeket teremtette s mégis — reád is olyan csodálatosan gondot visel, hogy mindent néked adott, még Jézus Krisztust is!

Amíg tehát egy úton járok Istennel és az Ő akaratának engedelmeskedem: enyém az egész mindenség és pedig nemcsak erre a földi életre, hanem az örökkévalóságra is. Ki volna oly balgatag, hogy ezt a kincset eldobja magától, csak azért, hogy szabadnak nevezhesse a maga véges és téves akaratát?!! És vájjon ezzel csakugyan szabaddá tenné-e azt? Ezzel bizonyítaná legjobban, hogy milyen rabságban nyög. Szabad akaratunk mindaddig nincsen, amíg el nem jutunk a Krisztus szabadságára, amelyben az Isten Lelke uralkodik.

Sajnos, túlsók embert visszatart ettől a maga tudatlansága vagy felfuvalkodottsága. Ezért aztán Isten magára vette még megmentésünk munkáját is. Lenyúlt értünk és a kárhozatra menők roppant elveszett tömegéből kiemelt bennünket és odahívott az Ő Fiához, akinek az arcán felragyogott Isten ismeretének dicsősége a mi számunkra is. Nem mindenkit emelt ki, de ezért nem vádoljuk Őt, hanem inkább hálásak vagyunk velünk közlött kegyelméért. Nem vádolhatjuk a többiek miatt, mert ezek önbűneik sorsára mennek, mint mentünk mi is. Elvesznek, de saját bűnük miatt