Reformátusok Lapja, 1952 (52. évfolyam, 19-22. szám)
1952-11-01 / 19. szám
reformátusok lapja f Hogy miért nem volt Isten a többi testvérhez is olyan kegyelmes, mint Józsefhez? Hát először is: érdemelték volna? Bizony nem. De, másodszor — és ez a fontosabb — Józsefet sem érdeméből választotta ki az Isten, csakúgy mint az apját Izsákot sem. Meg sem volt még egyikük sem, amikor már elvégezte felőlük, hogy kegyelmes lesz hozzájuk. Miért? Ez az ő nagy titka. Ezt nem közli velünk. Joga megvan hozzá, csakúgy mint a fazekasnak, hogy milyen formára gyúrja az agyagot, ő teremtett. De nemcsak, hanem meg is váltott! Ezért hát áldjuk Őt! Ha a sülyedő Titanicról menekülve a csolnakban ültünk, ahonnan megmentettek: vájjon Istent szidtuk-é azért, hogy miért nem mentette meg a többieket is, vagy pedig áldva rebegtük nevét, amiért minket megmentett?! Pedig semmivel sem volt több érdemünk, mint amazoknak. Miért bánt mégis így velünk? Kegyelemből. Egyedül az Ő ingyen való nagy kegyelméből. Áldjuk érte! A KÁLVINIZMUS ANGLIÁBAN A legnagyobb történetírók egyike, Carlyle, miután egy életet eltöltött történelmi és életrajzi tanulmányokban, határozottan kijelentette, hogy “amelyik országban a kálvinizmus valóban uralomra jutott, ott mindenütt az erkölcsi felfogásnak és jellemnek olyan határozott típusát hozta létre, aminél nemesebbet még nem látott a világ.” Ezt igazolja az angliai kálvinizmus esete is, ahol egyenesen puritánoknak nevezték el azokat, akiknél különb embertestületet — mondja a másik nagy történetiró Macaulay, — még nem hozott létre egy nemzet sem; előttük a lét nagy célja az volt, hogy megismerjék, szolgálják és örömmel birtokolják Istent. A harmadik nagy történetiró, Taine, aki pedig éppen nem volt vallásos ember, álmélkodva áll meg a puritán lelkiismeret előtt. “Szigorúak minden kötelesség teljesítésében, figyelve még a legkisebb kívánalmakra is; megvetik a világias erkölcsök kétértelműségeit; kimeríthetetlen a türelmük, a bátor ságukj az önfeláldozásuk; a tisztaságot ültetik trónra az otthonban, az igazságot a törvényszéken, a becsületet az üzletkötésben és a munkát a műhelyekben.” Az erényeket semmi sem teszi nagyobb próbára, mint a katonaélet és a háborúk, mik minden bűnnek valóságos iskolái és melegágyai. De a puritánok hadseregéről, mit a híres Cromwell Olivér vezetett, ugyanezek a legnagyobb történetírók ismerik el, hogy nemcsak a legnagyobb hősök voltak, akiknek semmiféle ellenség nem tudott ellentállani, hanem egyszersmind a legtisztább erkölcsiség és igaz istenfélelem jellemezte őket. Cromwell táborában nem lehetett volna egyetlenegy káromkodást sem hallani, sem részegséget vagy kártyázást vagy kockázást találni, és bármerre ment a sereg: a magántulajdon és a női becsület sértetlen maradt. Soha senki nem tett panaszt miattuk. Míg megmentették a nemzet szabadságát, egyúttal magasra emelték a nemzet erkölcs színvonlát is. Sőt — és ez még jobban kiérdemelte e nagy történetírók álmélkodását és dícséretét, — még amikor feloszlott is ez a hadsereg, még akkor sem történt sehol semmi rablás vagy törvénytelenség, amit pedig várni lehetett volna, amikor ötvenezer férfit hirtelen elbocsátanak, minden pénzbeli kárpótlás nélkül. Mégis: pár hónap múlva már nyoma sem volt a világ legkiválóbb hadseregének: annyira beolvadt ennek minden tagja a becsületes polgári életbe, és ott is olyan kiváló jellemvonásokkal, amivel nemcsak becsületet szereztek önmaguknak, hanem hálára kötelezték az egész modern világot. E puritánok nélkül a politikai szabadság valószínűleg elveszett volna a világból, mondja Amerika legnagyobb bölcsésztörténésze, aki hozzáteszi, hogy mivel az angol puritánok szellemi atyja kétségen kívül a genfi reformátor volt, nem lehetne túlbecsülni azt az adósságot, amivel az emberiség tartozik Kálvinnak. Az angol nép sem lett volna protestáns a puritánok nélkül. A nyitott Bibliát, a szellemi és értelmi szabadságot és mindazt az intézményt, mit ezek alapján létrehozott a keresztyénség, az egész föld kerekségére széjjelvitte az angol faj. És ahogy a puritánok tartották meg protestánsnak Angliát, úgy a kálvinizmus tartotta meg protestánsnak a világot is. Mert a protestánsok közül a kálvinisták voltak a legbátrabb harcosok; nélkülük a reformációt elfojtották volna. Ezért ismeri el még az episzkopális történetíró is, hogy a modern világ a kálvinizmusban gyökerezik, mert a kálvinizmus hozta először érvényre az ember értékét és méltóságát. A puritánok már 1647-ben megszervezték a maguk hittérítő társaságát, aminek az volt a célja, hogy a tiszta evangéliumi keresztyénséget az egész földön mindenfelé elterjessze. És tudjuk, hogy Cromwell is azzal a roppant nagy tervvel foglalkozott életének utolsó éveiben, hogy az összes protestáns keresztyéneket egy szövetségben egyesítse az evangélium megvédése és hirdetése érdekében. A protestáns kormányokkal védő és támadó szövetséget akart létesíteni, hogy egyesült erővel tudnák megakadályozni a pápaságnak az ellenreformációban hatalmasan elkezdett helyreállítási törekvéseit. Sajnos, Cromwell korai halála véget vetett e szép tervnek, aminek a megvalósúlása milyen más fordúlatot adott volna a történelemnek!
