Reformátusok Lapja, 1952 (52. évfolyam, 19-22. szám)
1952-11-01 / 19. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 talmat uj formákba önteni, hogy teremtő találkozásban vállalhassa kuszáit, gyökértelen korunk reá váró nagy felelősségét. A liberálisan gondolkozó protestáns tehát erejét a múlt átélésében találja meg és abban, hogy annak értékeit az uj kor számára életadó módon átfordítsa. A protestáns elv tehát hitünk örök, türelmetlen, forradalmi merészségű prófétai és önkritikái szerepét biztosítja. Ez a protestántizmus életet lüktető, élet-segítő hajtóereje. Ennek a feladata pedig nem más, mint az, hogy mi protestánsok ennek a prófétai kötelezettségnek jegyében készek vagyunk úgy a kultúra, mint az egyház mindenkori intézményeinek és tekintély-hordozóinak megítélésére és szükségszerű elvetésére. Az egészséges protestántizmus tehát éppen élet-haj tó ereje miatt nem falazhat, nem lehet a “status quo” ügynöke, nem lehet a maradiság uszály-hordozója. Amikor ezt tenné: legszentebb örökségét, élethivatását és felelősségét tagadná meg! Nemcsak vallásos, de társadalmi-erkölcsi sőt politikai síkon is átütően döntő jelentősége van ennek a protestáns prófétai hajtó-erőnek. Rein- hold Niebuhr politikai és társadalmi kritikáját az emeli bátor prófétai magaslatokra. Erről következő cikkemben fogok írni. A KÉT LEGNAGYOBB KÁLVINISTA ZSINAT A dorti zsinatot Hollandia Dordtrecht városában tartották az 1618. és 1619. években. (Nem is egészen negyven évvel előbb ebben a városban mondták ki függetlenségüket a kálvinistákká lett hollandusok.) A holland kormány hivta össze és viselte költségeit. 84 lelkészi és 18 világi tagja volt. Ezek közül 58 volt hollandiai, a többi külföldi: minden külföldi református egyházat meghivtak és adtak nekik 3-4 szavazatot, de csak Anglia, Svájc, a Palatinátus és még három német fejedelemség küldhetett képviselőket. Ez volt annak a kornak a legnagyobb — csonkán is — nemzetközi gyülekezete, mely a református hittan kérdéseivel foglalkozott, bár nem az egész hitrendszert tárgyalta le, hanem csak az árminiánus ellenzék által vitatott öt pontot. Bár akkor ezt az ellenzéket legyőzte és elitélte, megállapításait ma már mégis csak két egyház vallja hivatalosan magáéinak: a hollandiai és az amerikai holland eredetű egyház. A westminsteri gyülekezés (Westminster Assembly) csak az angol és skót egyházak zsinata volt ugyan, de hittani szempontból amannál mégis sokkal fontosabb volt, mert a kálvinizmus egész hitrendszerét letárgyalta és egy terjedelmes hitvallásban, továbbá egy hosszabb és egy kisebb kátéban foglalta össze, adván ezzel a kálvinizmus legteljesebb és legtökéletesebb hitvallását. Ezt a zsinatot is a parlament hivta össze, 121 lelkész, 11 lord, 20 képviselő és a skótok részéről hét megbízott öt és fél évnél tovább tanácskozott (1643-1649), összesen 1163 ülést tartott (nem számítva a bizottsági üléseket), — és bár egyházkormányzati és fegyelmezési szempontokból más-más véleményen voltak az episzko- pálisok, presbiteriánusok és függetlenek: abban mégis mindnyájan megegyeztek, hogy a kálvini hit javításnak voltak a hívei és ennek vezetésével próbálták megszabni hitük minden tételét. Munkájuk olyan hatalmas teljesítmény volt, aminek hatása ma is fennáll és érezhető nemcsak az angolul beszélő világban, bár az európai kontinensen távolról sem annyira, mint Amerikában. E zsinatnak a megállapításai képezik ma is az összes presbiteriánus egyházak hitvallását. E' zsinatokról és alkotásaikról egész könyvtárakat írtak össze a hittudósok. Ebben a mi mostani ismertetésünkben csak éppen megemlíteni tudtuk őket; bármennyire nehezünkre esik is, részletes tárgyalásukra még sem térhetünk ki. Pár évvel ezelőtt ünnepelték az amerikai presbiteriánusok a Westminster Assembly háromszázadik évfordulóját. A KONST AN Cl FOGLYOK Elfeledkezhetünk-e a Reformáció ünnepén Durand Máriáról, akit tizenöt éves korában zártak be a kons- tanci vártorony kősirjába? Onnan irta e megindító vallomásokat: “Harminchárom év óta nyögök e borzalmas börtönben. Ez az idő bizony hosszúnak látszik és hosz- szu is, mert türelmetlenek vagyunk. Testünk folytonosan lázadoz.” A börtön valóban egészségtelen hely volt; köröskörül a vízzel tele várárok vette körül. A vastag falak folyton izzadtak, lakóit kínozta a köszvény és reuma. Télen alig kaptak egy kis fát. “ítéld meg helyzetünket,” — írja Durand Mária, — “de mégis azt kell mondanunk azzal a Jób pátriárchával, aki nekünk is példát ad a türelemre: Ha megöl is, mégis bízom Benne!” Mária atyja nem messzire tőle — és mégis elérhetetlenül! — a brescoui bazalt sziklavárban szenvedett hasonlóan hosszú fogságot. Az öreg Durand István reszkető kezekkel ezt a levelet irta leányának: “Imádkozom érted, kedves leányom, hogy ne szo- moritson meg, bármi ér is, hanem inkább örvendezzél az Urban imádságaiddal, zsoltáraiddal és dicséreteiddel. Mert akkor az Ur is erőt fog adni neked hogy elvisel- hesd minden megpróbáltatásaidat és elmondhasd Dáviddal te is: Mennél inkább támad ellenem a gonosz, annál inkább megemlékezik az én Uram én rólam. Péter testvéred mindent elhagyott, csakhogy az Űrért dolgozhassák. Nyilvánosságra nem igen mehet, de azért nem veszítette el a bátorságát. Te is igy tégy! Mi egyfolytában imádkozunk ellenségeinkért és barátainkért. Láttassa meg Isten velük, hogy milyen sérelmet követnek el velünk és önmagunkkal. Még egyszer sürgetlek: légy türelmes! Szerető apád Durand István.” Ugyanabból a börtönből irta Guiraud Kéfás 1687- ben: “Megvallom, hogy nagy kegyelem és rendkívüli erőfeszítés kell ahoz, hogy legyőzzük a testi ember sürgetését meg azt a szeretetet, ami olyan erősen kapcsol bennünket a mieinkhez. Dq amikor Isten dicsőségéről és idvességünkről van szó, egy pillanatig sem habozhatunk kötelességünk teljesítésében. Elmondhatom Pállal, hogy azok a szenvedések, amiket most szenvedünk, ingyen sem hasonlíthatók ahoz a dicsőséghez, amely majd számunkra megjelenik.” Ilyen hősök vitték diadalra Isten ügyét! Vérük megint csak magvetése lett az Isten Országának. Nem úgy, mint az ó-testamentom hitének hősei: ezek igenis elnyerték az ígéretet. “Mert kitartásra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedve, elnyerjétek az ígéretet!”
