Reformátusok Lapja, 1951 (51. évfolyam, 2-22. szám)
1951-02-01 / 3. szám
14 REFORMÁTUSOK LAPJA Szentmiliályiné Szabó Mária: ORÁNTFY ZSUZSANNA MÁSODIK RÉSZ: ÖRÖK TÁRSAK — Ne éngem sajnáljon kigyelmed, hanem a szegénységet. Magunknak még van mivel élnünk, hála Istennek, csak győzném odahordatni, ahol nincs. De úgy megyen a baj, mint a tűz.... Nem birok mindenütt ott lenni.... — Most már nem is kell, édesem. Majd mennek embereink, ahogy illik. Tudd meg, hogy te vagy az első, kinek hírül adom: császár elfogadta minden követelésemet. Magam meg felbontom a szövetséget a svékusokkal. Ég felé emelte tekintetét Zsuzsánna. Felzokogott a hálálkodástól. De fürge agya még nem tudott megnyugodni: — Avagy csak a svékus erre ne szálljon. Mert az nem kiméli a magyart, mint az erdélyi kimélte. — Útban vagyon Torstenson uram is Csehország felé. Megsegitett bennünket igaz ügyünkben Isten ő szent felsége.... Zsuzsánna szeretett volna osztozni ura most már kirobbanó örömében. Szerette volna, ha mellette állhat, mikor hálaadásra gyűjti vára- népét. De csak az udvarról hallgatta a győzedelmes éneket. Odahivta egy hosszú, üvöltés- szerü kiáltás. Kivált az ünneplők köözül s megindult a jaj szó után. S pár perc múlva egy jobbágy asszony felé hajolt. Görcsösen szorította magához csecsemőjét az elkinzott teremtés. Fogai közé hiába akartak tejet önteni. Szive már nem dobogott és gyorsan feketedett csonttá aszott arca. Zsuzsánna elfehéredett. Kikapta a gyermeket az asszony kezéből. Átadta Chernelnének. Odasugott a mellette álló öreg Jóbnak is: — Hamar ásass sirt, jó mélyet. Itt a döghalál. S mig ura énekelte buzgó szivének imáját, ő homlokára szorította a kezét. Ezer gondolat születését akarta megakadályozni. S nem talált más imádságot ő sem, mint amit ezernyi ezer esztendők óta minden asszony megtalál háború idején. — Engedd én Istenem, hogy ne gondolkozzam! Hogy tegyem, amit tennem kell, zúgolódás nélkül! XXX. A fejedelem asszony hazatérése visszahozta Fejérvárra a biztonság érzését. Erdély földjétől ugyan távoltartott minden ellenséget a fejedelem bölcsessége, de már érezték a hegyek és völgyek, érezték a folyamok és legelők, s tudták a főrendek és köznemesek, hirdették a jobbágyok és pásztornépek, hogy Lorántfy Zsuzsánna könyörög mindenkor a békességért, az ő szive hallja meg a szegénység sóhajtását s az ő keze tárul meg, ha Ínséget hoznak tudomására. Fogarasban gyülekezett a fejedelmi család. Lorántfy-zászló lengett a tornyokon. Zsuzsánna vendégül várta nemcsak házanépét, hanem a francia követet és Bisterfeldiust is. A linzi-béke termését kellett learatni. Szabályozni kellett a magyarországi vármegyék és az egyes családi jószágok kérdését. És ki kellett követelni az elvett templomok visszaadását is. A francia követ kicsinylő mosolygással indult útjára. De, ahogy beljebb haladt Erdélybe, egyre jobban' meglepte az, amit látott. Háború által sanyargatott vidéket várt és jólétet talált. Azt hitte, zúgolódó szavak kárhoztatják a harcot felidéző fejedelmet, de dicsérő ajkak hirdették, hogy Erdélyt egy forintnyi adóval sem terhelte meg jobban a háború alatt Rákóczy György. Croissy akaratlanul is egyre növekedő tiszteletet érzett magában, ha összehasonlította a francia királyokkal a barbárnak hitt fejedelmet. Mig azok két kézzel szórták alattvalóik nyomorúságos filléreit, itt egy csodálatos vagyonú ember élt, családjával együtt fejedelmi fény közepette is a legnagyobb személyi egyszerűségben. S mérhetetlen kincseit, temérdek birtokának jövedelmeit, marháit és ha kellett, szeretettel gyűjtött drágaköveit is odanyujtóttá országa jóvoltáért. Mikor Fejérvárra ért, megtudta, hogy öreg Rákóczy György már előre ment. Finom mosoly- lyal kérdezte a hirt hozó Bisterfeldiustól: — Talán szót érthetnék tisztelgés közben az ifjú fejedelemmel. Tapasztalásom, hogy ifjú emberek, legkivált a trónok örökösei mindig másképpen látják a világot, mint az öregek. Bisterfeld beszállt a követ hintójába. Megértette a francia szándékát, de elrejtette gondolatát. — Ám lássa, kigyelmed. György nagy pompával fogadta a vendéget. Zsófia is felkelt. Bár alig tudott megválni kisfiától, mégsem állhatott ellent a vágynak, hogy végre fejedelmi ékességben mutatkozhasson. De most be kellett látnia, hogy Zsuzsánnának akkor is igaza volt, hogy mikor rá akarta venni, hogy franciául tanuljon. Csak mosolygással tudta viszonozni a követ áradó udvariasságát. Csak a felcsillanó férfiszemek tolmácsolták neki, menynyire megtetszett. Sem ura, sem Bisterfeldius nem fordították magyarra a nekik kínos hízelgéseket. — Sok szép ékességét láttam ez országnak, de legszebb mégis a palota úrnője.... Vagy mit is mondok, az ország fejedelemasszonya. György felemelte fejét. Messzehangzó szóval valotta, hogy hallják az emberek, hallják a falak és vihessék a felhők és szellők Fogarasba is hittevését:
