Reformátusok Lapja, 1951 (51. évfolyam, 2-22. szám)

1951-01-15 / 2. szám

eoewGeuceu ewo Re poros o csorcs UJ ÉV — UJ ALKALOM "Áron is megvegyétek az alkalmat, mert az idők gonoszak." Ef. 5:16 így ujesztendő legelején olyan sok minden eszébe jut az embernek. Ha akarja, ha nem: egy kis önvizsgálatot tart. Vannak, akik igen jó vé­dőügyvédéi önmaguknak és úgy kerülnek ki lelkiismeretük vizsgálóterméből, mint akiket semmiféle mulasztás nem terhel: mindent meg­tettek, amit tenniök kellett. Másokat bánt az ön­vád, hogy bizony nem tettek meg mindent, — de már úgyis késő! A fenti Ige szerint inkább még árat is fizes­sünk az alkalomért, mint hogy elszalasszuk azt! Miért? Mert nem jön többet vissza! Sőt nemcsak hogy nem jön vissza, de vádol is bennünket. Milyen alkalmakról lehet szó? Legtöbben nagy, emberfeletti dolgokat képzelnek. Pedig az egész élet nem áll egyébből, mint apróbb vagy nagyobb alkalmakból, amiket Isten küld hoz­zánk. Az egész élet alkalmak láncolata. Nemrégen egyik kedves, öreg néni kért, hogy látogassam meg. Félig-meddig meg is Ígértem, — közben azzal mentegettem magamat, hogy na­gyon el vagyok foglalva, — azután pedig napi­rendre tértem a dolog felett. A kedves néni még akkor este szivbénulásban meghalt. Mentem volna már azután, de csak koporsója mellé áll­hattam. Később a húga mondta, hogy az a ked­ves öreg néni nagyon sokat imádkozott értem, mikor megtudta, hogy nem régen jöttem ide. Elszállt alkalom, ami többet vissza nem jön! Vájjon kihasználjuk-e az alkalmat, amikor Isten igéjének olvasásáról van szó, — vagy ha­logatjuk és később már nincsen rá időnk? — Keresünk-e magunknak néhány csendes percet, hogy Istennel beszéljünk? Ő ad erre alkalmat — kihasználjuk-e? Elmegyünk-e az Ő házába? Olyan sokszor van rá alkalmunk; örülünk-e neki? Kinyujtjuk-e kezünket szívesen, hogy meg­bocsássunk annak, aki ellen valami keserűség van a lelkűnkben? Most még itt van az alka­lom! Szeretünk-e mindenkit, aki elénk jön, úgy, ahogy magunkat szeretjük? Alkalom van rá! Rá­mosolygunk-e mindenkire szeretettel? Még nem késő! Adunk-e mindenkinek jó szót? Oh de so­kan várják! Letöröljük-e a könnyeket, odaál- lunk-e megszomorodott embertársunk mellé vi­gasztaló szóval? Tudunk-e örülni az örülőkkel irigység nélkül? Mennyi alkalom! Fáj-e a má­sok szegénysége? Olyan sok kétségbeesett lélek van, kik biztató szavunkra várnak; elér-e hozzá­juk a szavunk? Érzik-e, hogy fogjuk a kezüket? Hány beteg várja a látogatásunkat! Hány ma­gára hagyatott várja szeretetünket! Igazán megtettük kötelességünket? Kihasz­náltunk minden alkalmat?! — Óh, nem kell min­dig anyagi áldozatokat hozni, — hiszen szív és lélek nélkül úgyis hideg a pénz! Lélekre, szívre van szükség! Meleg, szerető szivekre, mert ha igy haladunk, csakugyan megfagy a világ, — nem fizikailag, hanem megdermed a lélek és fagyott lelkekben nem nőhet a Lélek fája és halott fán gyümölcs nem terem. Óh, de nagy dolog is, de dicsőséges dolog is, még áldozatok árán is kihasználni minden al­kalmat Isten dicsőségére! Ez azt jelentené, hogy valóban Isten akarata szerint éljük életünket. Vájjon meg tudja ezt tenni valaki? Igen: mindenki, aki követi az Ur Jézust! Az Ő példája itt van előttünk. Járjunk az Ő lába nyomán. Ne fukarkodjunk semmivel, amit Istentől kaptunk. Lelkünk gazdagsága minden áldozathozással nő. Az alkalmak jönnek, egyik a másik után. Jönnek, hogy használjuk ki őket. Jönnek, hogy boldogokká tegyenek bennünket. Minden alka­lom áldást hoz számunkra, mert egyenesen Is­tentől jön és Hozzá vezet. Bárcsak mindennek tudnánk örülni ebben az esztendőben, amit az Ur elénk hoz! Sokkal kevesebb könny folyna, sokkal kevesebb kétség- beesett lélek volna és mi magunk sokkal-sokkal boldogabbak volnánk! Uj esztendő! Uj alkalom jót tenni! Kezdjük el most az elején, hogy majd a szilveszteri szám­adásunk ne vádoljon bennünket, — a sok elvég­zett alkalom pedig hadd vigyen jó hirt felőlünk a jó Istennek! Kováts Margit

Next

/
Thumbnails
Contents