Reformátusok Lapja, 1950 (50. évfolyam, 8-24. szám)

1950-06-15 / 12. szám

6 REFORMÁTUSOK LÁPJA kásáinknak kell tapasztalniok sok egyházunk részéről. Föltétlenül kérnem kell közgyűlésün­ket, hogy olyan intézkedést tegyen, amivel biz- tosithatjuk e fontos szerveink akadálytalan mű­ködését. Úgy a tételekre nézve, mint az appor­tionment, a World Service, valamint a Köz­egyházi járulékaink befizetéseinél a havonkénti befizetéseket kell fötétlenül életbeléptetnünk, ami úgy mi reánk, mint az illető intézményekre nézve nagy könnyebbséget és előnyt fog jelen­teni. Ha gyülekezeteink vagy ezeknek illetékes hivatalnokai nem hajlandók eleget tenni az Egyházkerülettől elvárt kötelezettségeknek, ak­kor inkább hagyjunk fel az Egyházkerület jo­gának igénylésével és ne adjunk többet módot arra, hogy magyar egyházi életünk folytonosan a birálatok pergőtüzében álljon. Szent meggyőződésem, hogy az egyház nem élhet önmagának, mint ahogy közülünk tulso- kan akarnak élni. Mesterünk szigorú parancs­szavai, de még inkább roppant szeretet-áldozata nem engedik meg ilyen önzésünket. A legha­tározottabban arra kell kérnem Egyházkerüle­tünket, hogy tegye lehetetlenné ennek a ha­nyagságnak és mulasztásnak a folytatását! Hatalmazza fel, sőt szigorúan utasítsa a közgyűlés a Kerület elnökét arra, hogy negyed­évenként megkövetelje gyülekezeteinktől e be­fizetések teljesítését. Elvégre hagyjuk már el mi is a “gyermekes dolgokat”. Nem illenek már azok mi hozzánk. Régen voltunk mi gyer­mekek. “Jó Mester Ő! Érdemes Néki szolgálni!” Dr. Újlaki Ferenc prédikációja Dr. KALASSAY SÁNDOR temetésén 1950. május 8. Ligonier, Pa. Ézsaiás: 52:5-7. Megilletődve állok e szent helyen, mert Kalassay Sándor nagyon közel állt szivemhez és mi is szivében voltunk. Tiszteletteljes szeretettel vettem körül, mintha édesapám lett volna. Hóna­pokkal ezelőtt, mikor emlékezést irt arról, akit ő is nagyon szeretett, emlékezését ezzel zárta be: “Bár térhetnék haza, hol készen vár a hely, hol bűnnek nincs szava s a szív békére lel.... Oda, a szent helyre, hol nincsen fájdalom, nincs válás, küzdelem — oda vigyj, Jézusom!” Szive vágyakozását fejezte ki ebben: “Bár térhetnék haza....” És most hazatért. 81 éves korában hazahívta a Főpásztor. Dr. Kalassay Sándor elment. Valami elmúlt életünkből. Mert több volt ő, mint egy név, sze­mély. Szimbólum, intézmény, egy korszak volt ő. És most elmúlt. Hazament. De hála legyen Istennek, hogy általa oly sok áldás jött életünkbe, munkálkodásának oly sok drága gyümölcse maradt itt, hogy az ezekből kiáradó fény, melegség, hálával tölti meg szi­vünket, enyhíti fájdalmunkat és békés szívvel, diadalmas lélekkel mondjuk: nem gyásznak, ha­nem koronázásnak napja ez a nap! A hit diadalának napja ez! Mert Dr. Kalassay Sándor munkájára, szolgálata gyümölcseire gon­dolva, még öntudatosabban érezzük azt, amit mindig éreztünk, de most még nagyobb bizonyos­sággal vallunk, hogy nincs szebb, felségesebb, boldogitóbb szolgálat, mint Isten szolgálata! A történelem királyok, uralkodók, hadvezé­rek, politikusok nevét jegyzi fel, de az élet igazi hősei az Istentől megittasodott emberek! Azok, akik az apostollal együtt azt mondják: “Aranyam és ezüstöm nincs, de amim van, azt adom: a názáreti Jézus nevében kelj fel és járj!” Isten követének, szolgájának, munkatársá­nak, Isten eszközének lenni! Isten eszköze! Ez magasztalja fel, ez teszi értékessé az életet. Ki­nek a kezében van az eszköz, — ettől függ minden. A festék és ecset csak anyag addig, mig jön a mester, Munkácsy, Rubens, kezébe veszi és — remekmű lesz belőle. A szavak csak szavak, de jön Arany, Petőfi, Ady, Szabó Dezső és a sza­vakból látomást nyer a lélek, tüzet fog a szív. Négy húr és Paganini, vagy Szigethy és csodá­latos zene lesz belőle. Nem az eszköz, hanem a mester keze, lelke, mely az eszközökön át jut kifejezésre. Egy törékeny testű ember, Kalassay Sándor egy ifjú sárospataki szénior és segédtanár, oda­kerül Isten kezébe és az eszközön, a törékeny életen át, százezrek érzik meg: “jó az Ur, boldog az az ember, ki ő benne bízik!” Kalassay Sándor Amerikába jövetele Isten­től adott küldetés volt. Az történt, amit az Ige mond. Látta az Ur az ő Amerikába vándorolt magyar gyermekeit. Látta és megesett rajtuk a szive, mert olyanok voltak, mint a pásztor nél­küli juhok. így szólt az Ur: “És most mit tegyek itt? hiszen népemet ok nélkül vitték el.... minden nap gúnyolják. Ezért hadd ismerje meg népem az nevemet....” (Ézsiás 52:5-6) Hadd ismerje meg az én népem, hogy ha a tenger túlsó szélére mentek is, ott is velük vagyok. És 55 évvel ezelőtt elküldte Kalassay Sán­dort, ifjú hitvesével Abaházy Erzsébettel együtt. Elküldte, hogy az ő munkálkodásukon át min­denek érezzék meg: “Mih szépek az örömmondó lábai, ki békét hirdet, jót mond, szabadulást hir­det, ki azt mondja Sionnak: uralkodik a te Iste­ned!” Ézs. 52:7. Egy ember felállott prédikálni, Istent szol­I

Next

/
Thumbnails
Contents