Reformátusok Lapja, 1950 (50. évfolyam, 8-24. szám)

1950-05-15 / 10. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA 9 egészen haláláig. Nyugalomba vonulásának idejét is munkára használta fel. Tudományos munkái mellett el­látta a Chicagótól 35 mértföldnyire levő Joliet kis egy­házának gondjait. A wisconsini Mission House kollégiu­ma theológiai doktorátussal tüntette ki, ősi iskolája pedig, a sárospataki kollégium tiszteletbeli igazgatójának választotta. Még egy éve sincsen, hogy hanyatló életé­nek ezt az utolsó örömét megérte. Egész életén át élénk és fontos irodalmi és tudo­mányos tevékenységet is fejtett ki. “A sztrájk” és az “Igaz győzelem” cimü színdarabjait, amelyeknek tárgyát az amerikai magyar életből vette, sokat játszották a régebbi nemzedék műkedvelői. Tankönyveket szerkesz­tett, hosszú éveken át “Pittsburghi Híradó” címmel ter­jedelmes hetilapot adott ki, amelyet csaknem teljes egé­szében ő irt, nyomdát létesített, főképen egyházi nyom­tatványok előállítására. Megírta a ligonieri árvaház első tiz esztendejének történetét, valamint a Református Egyesület első 25 esztendejének krónikáját, amelyek nyomtatásban is megjelentek. Később feldolgozta az Egyesület történetét egészen 1940-ig, amely munkája kéziratban van. Legnagyobb munkája az amerikai ma­gyar reformátusság története, amelyből sajnos, csak az első kötet jelenhetett meg, kéziratban azonban az egész mü készen van. Mindezek mellett kiadta és szerkesztette az örálló és az Amerikai Magyar Reformátusok Lapja cimü lapokat is. Egyháza azzal tüntette ki, hogy esperessé választotta, a magyar kormány pedig jótékonysági munkájának el­ismeréséül 1922-ben a Vörös Kereszt érdemrendjével tüntette ki. Nyolc gyermeket nevelt föl, akik mellett most 13 unoka és öt dédunoka gyászolja az elhunyt pátriárkát. Gyermekei: Ifj. Kalassay Sándor, Washington, D. C.; Kalassay Erzsébet férj. Vasváry Ödönné, Washington, D. C.; Ethel, özv. Fleischer M. Ferencné, Pittsburgh, Pa.; Dr. Kalassay László, Pittsburgh, Pa.; Kalassay Sári, Chicago, 111.; Vilma, férj. Molnár C. Pálné, Chicago, 111.; Margit, férj. Dr. Tóth Béláné, Lancaster, Pa. és Kalassay Károly, USA alkonzul, Athén, Görögország. Chicagóban a halált követő napon először a temet­kező intézetben, majd másnap a so.-sidei egyházban volt gyászszertartás a koporsó fölött, amelyet ezután Ligo- nierbe, Pa., szállítottak. A temetés ott történt meg, hétfőn, május 8.-án délután s a koporsót az ottani te­metőben hántolták el, az elhunytnak nyolc évvel ezelőtt elhalálozott hitvese sírja mellett. Temetésén több mint ötven lelkészünk volt jelen, minthogy aznap kezdődött a Magyar Egyházkerület évi közgyűlése. Dr. Újlaki Ferenc egyesületi elnök prédikált; az Egyházkerület meg a Lelkészegyesület elnöke, valamint a bridgeporti első egyház lelkésze, az árva- és aggmenház igazgatói szolgáltak még, meg a missziói magyar titkár, a lap mostani szerkesztője. CSÉBY LAJOS volt honvédtiszt: (Anglia) "Kértem, hogy a Reformátusok Lapját szívesked­jék címemre megküldeni. A múlt hó végén kellemes meglepetésben volt részem, mert amikor a munkából hazaérkeztem, lakásomban a Reformátusok Lapját ta­láltam. Napsütés volt ez a hullámbádogból készült, beton-padlóju és fütetlen lakásban, mert világosságot és melegei hozott. Isten megjutalmazta munkámat, mert lehetővé tette, hogy a lap küldéséhez anyagilag most már én is hozzá tudok járulni. Itt küldök 10 drb. nem­zetközi válaszbélyeget és később ismét fogok küldeni. Én tudom, hogy mi a nyomor, mi a bizonytalanság. De tudom azt is. hogy aki az első bizonytalan lépést a kivezetés felé megtette: köteles a mögötte levőn se­gíteni. Ez tette kötelességemmé, hogy legszükségesebb kiadásaim közé felvegyem a válaszbélyegek küldését. Nagyon megnyugtató számomra, hogy már segíthetek." NEMES TISZTELETES Irta Csia Kálmán lelkészünk Reggel volt. Firtos felől magasra repült a nap, mint egy tűzmadár. Amint lebegett ég és föld között, arany pelyhek hullottak le róla a földre. Megragyogtak a fák koronáin és ünnep­lőbe öltöztették a világot, mint anyai kezek a templomba induló gyermeket. Illatot csókoltak a virágok szirmaira és méz csurgóit csókjaik nyomán. Az erdők szélén bárányok legelésztek, a madarak pedig ezerhangu karban énekelték a tavasz rapszódiáját. Talán tündérek is táncoltak a hűs erdei ös­vényeken, de mi azt már nem láthattuk. Mégis tudtuk, hogy az Úristen tiszteletére rendezett tavasz-ünnepen veszünk részt. Kegyelmes ke­zének simogatását is szinte fizikailag éreztük. Sokáig hallgatagon jártuk a mezőt, aztán le­ültünk pihenni a fejedelem rétjén. Még hosszú út volt onnan hazáig, az öreg Nemes tiszteletes pedig túl volt már a hetven esztendőkön. Pásztorfiu haladt el előttünk. Sudárodó em­berjegenye. Az öreg lelkész megszólította. Kér­dezősködött a legelőről, meg arról, hogy van-é sok farkas a hegyekben. Végül nagy pénzt nyo­mott a hegyi emberke kezébe. Sokáig hallgattunk, majd nagy emlékezések­től könnyes szemekkel kezdett beszélni az öreg. Elmondta, hogy valamikor ő is pásztorfiu volt és azokon a mezőkön őrizte a nyájat, ahol azóta semmi sem változott; mintha ma is azok a bá- ránykák legelnének, mint azelőtt hatvan évvel. Mikor fűzfa tilinkóján az első nótát megtanulta, akkor is annak a tölgyfának a tövében ült, — mondta. Pedig mennyi minden történt azóta ve­le!.... Mikor eljött az ideje, iskolába kényszerí­tették. Ott kellett hagynia a nyájat, kutyáját, az öreg tölgyfát, a virágokat és mindent ami ked­ves volt neki. Csak a tilinkóját tette a zsebébe, az maradt meg neki, meg a szép emlékek. Szinte büszkén mondta el, hogy év végén ő vitte haza a legjobb bizonyitványt az iskolából. Aztán kollégiumba került, ingyenes tanulónak. Előbb szolgadiák volt, később a gazdag gyermekek ta­nítója. Majd sok-sok idő múlva diplomát szer­zett és a bárányok pakulárjából a lelkek pász­tora lett.... Elmondta, hogy mint fiatal lelkész felkereste a majorházat, találkozni akart leghűségesebb ba­rátjával: ott hagyott kutyájával. Már csak az unokáját láthatta. Lobogó pásztortűz mellett mondta el az öreg majoros, hogy kutyája egy ködös tavaszi éjszakán hősi halált halt a fehér báránykák védelmezésében. Azt, hogy akkor könnyezett, a füstre fogta; hogy is gondolhatta volna róla ez az egyszerű hegyi ember, hogy a nagy iskolákat járt lelkész szegény kicsi ju­hászkutyát sirat el a lobogó pásztortűznél. Aztán fényes hasonlatokat mondott arról,

Next

/
Thumbnails
Contents