Reformátusok Lapja, 1950 (50. évfolyam, 8-24. szám)
1950-05-01 / 9. szám
REFORMÁTUSOK lapja 3 A hit gyékény ládacskájával az élet Nílusán — Anyák napján — Részlet Orth Győző lelkészünk prédikációjából Nincs még kapcsolat két emberi lélek között a földön, amely annyira közel állana Isten szívéhez, mint az édesanya és gyermeke közötti kapcsolat. Mert támadhatnak barátságok, amelyek kősziklaként dacolnak az idő viharával és fundamentumai lehetnek nagyszerű alkotásoknak, — a kősziklákat is kikezdi és szétporlasztja az eső, hó és fagy, vagy az uj idők uj hajtásai gyökereikkel szétrepeszthetik.... Felloboghat a szerelem lángja s benne végtelen távlatokat nyerhet az élet célja, érdemessége és szépsége, — de minden földi láng ellobog egyszer s nincs nagyobb fájdalma az emberi szívnek e földön, mint amikor kialudt érzések kihűlt tűzhelye mellett kell dideregnie.... Mnden földi láng kialszik egyszer, minden földi érzés tüze után maradhat salak, — csak az anyai szeretet lángja nyúlik át az időn. Mert az a legfinomabb műszerekkel sem mérhető érzéshullám, mely anya és gyermeke között íveli át az életet: Isten szívéből indúl ki. Hiszen minden uj élet érkezésében a teremtés ismétlődik meg s a Teremtő gondolata ölt testet. És mert égi láng lobog az anyai szívben, ezért legnagyobb fájdalom a földön az édesanyák fájdalma, hogy egyszer el kell szakadniok gyermeküktől. El kell szakadnia egyszer, — ha még úgy vigyáz is gyermekére, mint Mózes anyja, — és ha sikerűi is neki ideig-óráig elrejtenie az élet durva pribékjei elől, — mint Mózes anyjának sikerűit három hónapig rejtegetnie gyermekét. Igen, el kell szakadnia tőle egyszer, és ez az elszakadás ebben a mi büszke, modem korunkban még fenyegetőbb. Mert a modern fáraók kétszer szakítják el az édesanyától a gyermeket és kétszer ölik meg: először a lelkűket, aztán a testűket. Lelkűket ölik meg akkor, amikor kiirtják a gyermekek szívéből a szülők iránti tiszteletet és a legfőbb Atya: az Isten iránti félelem és szeretet páros érzését. Testüket pedig akkor ölik meg, amikor szemrebbenés nélkül feláldozzák őket hiúságaik dicstelen piramisán vagy zsarnoki kapzsiságuk háborúiban. Millió és millió anya retteg ma újra, — és szeretné elrejteni gyermekét. Elrejtené, — de hová?! Hová nem ér el a modern fáraók, a modern zsarnokok keze, amikor többé nincsen távolság és nincsen rejtekhely az egész földön?! Hol van ma olyan Nílus és olyan gyékényko- sárka, mely az utolsó pillanatokban révbe vezethetné az elveszettnek hitt gyermeket?! — Van, — van egy mennyei anya, aki meg tudja érteni a földi anyákat. Egyedül ő érti meg. Isten Anyaszentegyháza ez anya, akinek “csak félig a menny az otthona”. Ez a mennyei anyánk mutatja meg azt a gyékénykosárkát, mely megmentheti gyermekeinket: a HITET! Ezt a hitet prédikálja az egyház, ezt a hitet adja a benne hirdetett ige, ezt a hitet ülteti át az anyai szívből a gyermekébe a vallásos családi nevelés, ezt a hitet magyarázza meg a helyes iskolai nevelés, ezt a hitet gyakorolják gyermekeink a vasárnapi iskolákban, meg a leányok és fiúk cserkészi alakúlataiban. Ez az a drága gyékénykosárka, a HIT, amibe belerejtik az édesanyák gyermekeiket, amikor már ott állanak a családi hajlék küszöbén az élet zsarnok-küldte pribékjei, — amikor úgy érezik, hogy most már csakugyan meg kell szakadnia a szívnek, mert el kell szakadniok attól, kit alatta hordoztak: gyermeküktől. A HIT gyékényládácskája óvja meg őket az alámerüléstől, az Élet szélesen hömpölygő Nílusán. * Anyák napjára * BALOGH GYŐZŐ GYERMEKVERSEIBŐL Minden virágszálban szivem azt Ígéri: engedelmes leszek, szót fogadok néki! Én ugyan még kicsi vagyok, de már kinyílott a szemem, látom én, hogy Édesanyám hogy kínlódik keservesen. Ne felejtsd el Isten legszentebb parancsát: sehonnai ember, ki bántja az anyját! Vadvirágot szedtem odakint a réten, csokorba kötöttem jó Anyámnak szépen. Elhoztam most ide az Anyák napjára, benne van a szivem hála-imádsága. Minden virágszálban egy-egy kívánság van: az én Édesanyám éljen boldogságban! Köszönöm, jó Édesanyám, hogy engemet úgy szerettél: éjet-napot eggyétéve mostanáig felneveltél. Ezért, hogyha segíthetek, olyan boldog az én szivem; hogyha szólít, futok hozzá: kívánságát teljesítem! Ne bosszantsd anyádat, ne ingereld ötét; ne szaporítsd arcán a sötét redőket! Ha majd késő lesz már és bántni már nincs kit: minden rossz szó, bántás fájni fog a sírig! Fogadjátok meg hát: szófogadók lesztek; anyátoknak mindig engedelmeskedtek!
