Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1941 (41. évfolyam, 13-19. szám)
1941-10-01 / 19. szám
8 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA EZ Ä NEMZETSÉG TUDOTT TÁNCOLNI (A KOSSUTH BÁL ALKALMÁBÓL) Irta: Dr. TAKARÓ GÉZA President Roosevelt felesége tegnap újságírók előtt azt a kijelentést tette, hogy a Fehér Házban a szokásos social affairek nem fognak megtartatni, tekintettel az idők komolyságára. Bizonyára ez a hir eljutott a Fehér Háztól egy blokkra álló Kossuth Building hivatalnokaihoz is és egyik-másikat gondolkozóba ejtette. Abban minden amerikai magyar megegyezhet, hogy ez a szép kis ház közös büszkeségünk. Szebb, jobb, nagyobb és alkalmasabb nevet aligha lehetett volna homlokzatára imi. A benne működő Egyesület jónevét azonban most veszedelem fenyegeti. A Református Egyesület kiváló lelkészelnökének diszelnökségével Kossuth-bált hirdetnek. A főrendezők mind református papok a három de- nominációból. Nem kellett hozzá valami nagy invenció, hogy a széltében-hosszában hirdetett szüreti és almaszüreti bálok, álarcos, őszirózsa, nyakkendő, kötény és “hula-hula” táncosnők siró, panaszos szerelmi dalaitól kisért Hawaii bálok sorát kiegészítse egy ujjal, a Kossuth-bállal. Az Egyesület anyagi létét korántsem veszélyezteti, ha efféle célokra ötszáz vagy ezer dollárt kiutal, annál nagyobb kárt szenvedhet azonban az erkölcsi síkban. Igen sokunk előtt teljesen érthetetlen ez az öles betűkkel hirdetett Kossuth-bál. Akármilyen szervezet rendezné is, Kossuthnak bizonyára nincsen rá szüksége. Elég jó nevet szerzett magának, azt mi ilyen módon aligha öregbíthetjük. A new yorki magyarságnak sincsen rá szüksége. Akinek táncolhatnékja van, annak nincs szüksége arra, hogy egy 90 éves történelmi évfordulóra várjon, mindennap száz felé is mehet mulatni. Ha az Egyesületnek tagszerzés céljából volna rá szüksége, akkor is méltatlanul rángatják le Kossuth nevét arról a pi- edesztálról, melyre a történelem helyezte. Ne feledjük azonban, hogy ezt a bált a REFORMÁTUS Egyesület rendezi. Kossuthtól, mint magyarok, Kálvintól, mint reformátusok mi egészen más hagyatékot vettünk át. De ha kivenné is nevéből a “református” szót az Egyesület, akkor is kihivná a jogos kritikát eljárása ellen — ma. Mert a világ magyarságának van egy közös, ezeréves hagyatéka is, melyre ezek a napok megrendítő módon emlékeztetnek. Lehet, hogy más nemzetek fiai megfeledkezhetnek örökségükről, — de minket ez nem mentene. Igenigen szegény-gazdag volna az a magyar, aki erről éppen most feledkezik meg. “Az ég egy kincset ád minden hazának... Hellásznak kincse egy elomló rom, Tied hazám egy SZENTELT FÁJDALOM.” New York magyarsága már megtartotta a maga első ünnepélyét. Nem volt szükség hangos dobverésre, zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők vallásfelekezeti külömbség nélkül úgy a templomot, mint az International Centert. A sikerről nem a rendezők számoltak be, hanem az Amerikai Magyar Népszava tudósitói két nagyobb terjedelmű cikkben, s egy vezércikkben, ezeken kívül külön cikkben méltatta ezt a felejthetetlen szép napot éppen a Református Egyesület vezértestületének egyik illusztris tagja, aki Washingtonból jött el az ünnepélyre. A programon az óhaza küldötte is beszélt, a hallgatóságban pedig vidékről is számosán voltak. És nem kellett megmozgatni eget-földet, nem kellett súlyos összegeket szétszórni, hogy az ünneplő sereg egybejöjjön. Karácsonyig még számos ünnepélye lesz a new yorki magyarságnak Kossuth látogatása emlékére, de egyiket se lesz szükség nagy lármával kierőszakolni. Ha a Református Egyesület ebben az irányban óhajt Kossuth ünnepélyeket tartani, mindig számíthat a new yorki magyarság komolyabb és értékesebb rétegeire. Nem privát véleményét fejezte ki a fentiekben e sorok írója, igen sok lelkésznek és nem lelkésznek egyformán fáj az, hogy az amerikai magyarság még ma is ilyen módon ad jelt magáról a nagy világ előtt. A mai postával egy hosszú röpirat érkezett, melyből többek között a következőket olvassuk: “Országraszóló nagy Kossuth bált rendeznek recsegő reklám-dobbal, oldalas újsághirdetésekkel. Lehet-e a mai tragikus helyzetben az a fő feladata a magyarság vezetőinek, hogy vigalmi bizottsággá alakuljanak át? Micsoda történelmi szatíra ma a külföldi magyarság legnagyobb testületének vezetői részéről országos bált, belépődijjas heje-huját rendezni, amikor a magyar nép függetlensége oda veszett és ezer komoly, nagy feladat sürget Magyarország megmentése érdekében? S mit szóljunk ahoz, hogy e haláltánc mulatsághoz éppen Kossuth nevét használják fel?” Nem egyházi lap Írja ezeket. Egyházi férfiaktól annál inkább elvárhatjuk, hogy ilyeneket ne csak ne csináljanak, de ha más cselekszi, fölemeljék ellene szavukat. A vezértestület ne en-
