Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1941 (41. évfolyam, 13-19. szám)
1941-10-01 / 19. szám
Founded in ooo Vol. XLI. No. 19. 1941 October 1 REFORMÁCIÓ EMLÉKÜNNEPÉN Irta Kiss Sándor, pápai theol. m. tanár A világ ma három frontot figyel nagy nyugtalansággal : a katonáit, a diplomáciait és a gazdaságit. De van egy negyedik front is, amelyikről ugyan a legkevesebbet beszélnek, de amelyiket ennek ellenére sem lehet észrevétlenül hagyni s ez a lelki front. Mi megy végbe az egyének lelkében, mi játszódik le, mi irányítja a közösségek, a nemzetek lelki világát? Milyen vágyaik, milyen reménységeik vannak? Mit akarnak elérni? Mitől borzadnak meg s mi hajtja őket előre, vagy másként: mit tartanak gonosznak és mit vélnek Isten akarata szerintinek? — ez itt a legfőbb kérdés. Amikor Hollandia evangéliomi hite és szabadsága veszedelemben forgott, Orániai Vilmos állott az igaz ügy védelmére. A küzdelem hevében egyik tábornokától üzenetet kapott, — azt kérdezte tőle a tábornok, hogy sikerült-e valamelyik nagyhatalommal szövetséget kötnie és ezzel a katonai segítséget megszerezni? Orániai Vilmos válasza mindössze ennyi volt: “Mielőtt ezt az ügyet magamra vállaltam, szoros szövetségre léptem a Királyok Királyával!”. . . Ebben a válaszában benne van minden reformáció kiindulópontja: Isten országáért harcot indítani nem lehet másként, csak as ö akaratából. Úgy is mondhatnám: ahol Isten és ember egymásra talál, ott feltétlenül meg kell indulnia a harcnak minden ellen, ami Isten akaratával nem egyeztethető össze. Ezért kellett az ércjellemü dominikánus-szerzetesnek, Savonarola Jeromosnak forradalmat előidéznie az erkölcsi élet területén. Lángoló bűnbánati prédikációi és prófétai ereje egyetlen szent cél szolgálatában állottak: velük Krisztus királyságát akarta megvalósítani. Szóljak-e Wiclif Jánosról s vándorprédikátorairól, akik hatalmas erővel tudták felkelteni a nép szomjúságát az Ige után? Elibétek idézzem-e a tiizlelkü és tisztajellemü Húsz János alakját? A kinpadokon szenvedő és máglyalángokban elhamvadó előrefor- nrátorok életsorsa mindennél beszédesebb bizonysága annak a ténynek, hogy akik felismerték Isten akaratát, azok nem maradhatnak tétlenül, hanem könyörtelen támadást kezdenek minden és mindenki ellen, ami vagy aki ellene áll és akadályozza Isten szándékának megvalósulását. Életük azonban igazolása annak is, hogy erre a munkára csak azok alkalmasak, akik a reformációt önmagukon kezdték s akik átélték az Úrral való találkozás boldogságát. Ezért, hogy Luther, Kálvin, Zwingli mindmind legelőször a saját maga lelki harcát vivta meg, először ők maguk kerültek az élő, szent Istennek lesújtó, mégis irgalmazó közelségébe s csak akkor találtak megnyugvást amikor mindennél hatalmasabb bizonysággal azt élték át, hogy Isten az, aki irányítja életüket. Ezért, hogy hiába hajszolta Rómába békességre vágyó lelke Luther Mártont. Hiába kuszta végig a faburkolattal takart márványlépcsőket, melyek nyílásán keresztül láthatók azok a hagyomány szerinti vércseppek, melyek állítólag Jézus homlokáról hullottak, midőn töviskoronásan jött le Pilátus palotájából. Hiába hirdették Róma papjai, hogy akár egész életre szóló bünbocsánatot is lehet nyerni, ha térdenkuszva minden lépcsőn egy-egy Üdvözlégyet vagy Miatyánkot mond el a bűnös ember.. . Végigtérdelte a 28 lépcsőt Márton barát is, pontosan betartva a szabályt, mégis mikor felállott, egyszerre világosság támadt lelkében s megrázó erővel megszólalt lelkében ez az ige: “az igaz ember hitből él. Nem ö találta ki, nem uj kijelentés — Pál apostol irta ezt egykor Rómába, éppen Rómába, de később elfeledkeztek róla. Nem volt ismeretlen ez az ige nemcsak Luther, de Pál apostol előtt sem. Századokkal az ő születése előtt, egy szörnyű válság idején, amikor pusztítás és erőszak uralkodott, amikor megingott a törvény s kegyeién és vakmerő nemzet járta végig a földet s elfoglalta mindazt, ami nem az övé: rettenetes nemzet, mely kacag a királyokon s melynek istene az ő hatalma — mondom, századokkal a damaszkuszi csoda előtt, válságos órákban, Habakuk próféta felment őrhelyére s várta panaszára a Mindenható
