Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1941 (41. évfolyam, 13-19. szám)
1941-08-01 / 15. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3 AZ ANGYAL BIZONYSÁGTÉTELE Nem volt bimbó a bodzafán... — nem is nyitott soha talán, gondoltam és aláültem. Bágyasztott az alkonyat ám, éberségem semmivé lett s tokomban a kapott szűrben egy-kettőre elmerültem az álom vizén... Egy kicsi piros szekér a szivemet ridogálva messzi vitte. Amiért csak vándor voltam, esti pusztáknak utasa, megengedte Mihály-angyal az éjnek, hogy mig alszom az égi játék nagy hajóit orcám előtt elúsztassa. Pihentem hát... És szép lepkék s dongók védték az álmaim. —■ Mire a nap letűnt volna, összegyűltek ócska szűröm sok fekete virágain. Tapogatták homlokomat. Szempillám, ami lezárult, ismeretlen volt előttünk, titok ami országukba, ~ békét keresni aláhullt fáradtan a világ elől. Mit tudták azt a pillangók, hogy én a levegő egek kék kapuin most átmegyek s bezárom a földi ajtót mögöttem sok pillanatra. — Az álmot és ezüst kulcsát a bimbótlan bodzafánál Mihály angyal ideadta: úgy eresztett utamra el... Álmomban egy folyó habzott s úgy hányta fel a habokat az égre, hogy hetesivei mosta le a csillagokat. Majd hirtelen kürt harsogott, folyt a folyó a hang fele, de eljött egy nyiratlan kos,, s összeöklelőzött vele: és hátrált és nyögött a viz. Megindultam nagy erővel, hogy futok a kosig, kinek szarvaiban volt a titka. Ám, mikorra odaértem, a kos a hab-fölösleget küzdelmiben mind kiitta. Elcsendesedett a folyó. A kürtöt is megtaposta a kos roppant erejivel, s összetört a hazug posta, elnémult az idegen hang. Mit jelenthet ez a csuda? eredtek meg a könnyeim. S ahogy a kos rámtekintett, kővé vált rajtam a ruha; bele álltam a folyóba és belé mosdottam, bele, s: üveggé vált a fél arcom és sár lett a másik fele. Siránkoztam: mi lett velem. Sírtam, hogy a régi arcom elváltoztattad, Istenem, Úgy, mint egy kis sáros árkot. Ekkor felállt a fehér kos, aki a folyót megverte; hozzám jött nagy szánalommal s arcom fényesre lehellte; szarvai közt felállított, fejit a holdig emelte. S egyik parttól a másikig úszott velem harminc napig: mesébe illőt tett velem. — Partot értünk. Pihent a kos, tíz táj felől harangoztak, de változott az álomkép: Nem is volt oly csodálatos, sötétségből nyilt egy kapu, jött át rajta tengernyi nép. Anyám is ottan jött köztük. Egyforma volt a ruhájuk. S mig álmélkodtam fölöttük, hullt a könnyem, néztem rájuk, mint tört bimbó néz a fára. Tudtam: mosdani akarnak. Kezemben egy ibolyával könyörögtem a hős kosnak: Öklelje meg a nagy vizet, hiszen látja: itt ez a nép, mind örök vesztibe siet, anélkül, hogy tudna róla. Mondtam neki: lelkes állat, tedd meg, ne legyen nagy bánat. Arcuk nehogy rézzé váljon! Együtt usztuk át a folyót. Ne hagyjad hát, ne hagyd ,hogy a szivem halálomig fájjon s ne lehessen meggyógyitni. Úgy szólottám hozzá, mintha emberfi lenne, ám a kos nekifutott a pusztának s az volt nagyon csodálatos: zaja se volt a futtának, úgy elnyelte a levegő. Ez a törvénye — gondoltam. A táj roppant báránya ő: onnan eredt s oda tért meg. Lehet, hogy még jövő-menő utaimban rátalálok kinn a pusztán... Ha meg nem ő a gyógyító, akkor meg az égiekhez appellálok. Vagy ráhagyom és az idő betemeti ezt az álmot s kék sírjában elenyészik. így tűnődtem elborultan, a viz mellett sirt a sok nép, akkor vettem észre, hogy a csillagok alatt egy ut van, vége le a folyóhoz ér, jön rajta egy fényes ember, egyenest a lábomra lép, folyékony vas a köntöse, és a köntös olyan fehér, hogy jéggé hül bennem a vér, mintha kisértetet látnék. Biztosan hatalmas lélek. Sóhajomra eljött ' maga, suttogtam, de hol maradt a, hol az angyalok kara? Jönnek talán? ... Énekelve most lépik át a végtelent. Nem sietnek, tudom miért: nem jó a földön idelent; angyal ide sose vágyik — Eljöttem — szólt a vasinges. Hogy légy bátor mindhalálig! Hatalmas társam, Szent Mihály, fölöttünk egy felhőben áll s tűnik népednek éjjele; a folyó, mit hátrálni láttál a kostól — a történelem, a te néped hős élete. A hab: a nagy nyugtalanság, tévelygő fiák végzete. A kürt: idegen koreszme, sötét angyal trombitája, hangjának lelke: az este. Óvjad tőle a népedet: estéből könnyen éj lehet, órája a tolvajoknak.
