Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-01-10 / 2. szám
2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA AZ ÉDESAPA if FIÁÉRT! Előkelő ember volt. A királynak főembere. Boldogan, megelégedetten éltek. Szép otthona volt és az otthoniban a szülők szemefénye, a gyermek, i í Egyetlen fiú! A boldogság egét felhő árnyé- kozta be. A fiú megbetegedett. A baj, vszenvedés bekopogtat úgy a szegény, mint a gabdag otthonába. Eljön min- den életre. Az édesapa sok helye-n keresett orvoslást. Hiába! Végre Jézushoz megy: “Uram! Jöjj, mert az én gyermekem ...” A mi testünk az Isten lelkének temploma. Ebben a templomban la- - kik Isten lelke. Ha ékessé, egészségessé akarjuk tenni testünket, a lélek templomát, kihez kell folyamodnunk, mint a templom tervezőjéhez, megalkotójához, Istenhez! Ha a templom ! omladozni kezd, ha a templomban lakozó lelket bűn, szomorúság, baj emészti, ki adhat gyógyulást, szaba- . dulást, mint a test és lélek orvosa, Jézus! A király főembere hozzáfordult és nem csalatkozott meg. Mikor tanuljuk már meg, hogy akkor adunk gyermekeinknek legtöbbet, ha magunk is Jézushoz megyünk, gyermekeinket is Istenhez, édes Atyánkhoz visszük. Jót akarsz a te gyermekednek? Hozd templomba, küldjed vasárnapi iskolába, imádkozz érte! Dr. Újlaki F. Szüntelen imádkozzatok ! Irta: Id. MURÁNYI JÁNOS ti. Az Ur Jézus az Isten mindig és kizárólag az ő Atyjának nevezte. Ez a megszólítás tulajdonképen az ő előjoga is volt. Egy pár példa erre: “Atyám hálákat adok neked, hogy meghallgattál engem.” “Én & az Atya egy vagyunk.” Felemeld szemeit az égre és mondá: “Szent Atyám, tartsd meg őket az te nevedben, kiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.” “Igazságos Atyám.” “Atyám, ha lehetséges múljék el tőlem e pohár, mind az által ne úgy legyen amint én akarom, hanem a mint te.” “Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Krisztus ajkán ez a megszólítás csak visszhangja amaz égi szózatnak: “Te vagy az én szerelmes gyermekem, kiben én gyönyörködöm.” Milyen nagy boldogság ezek után azt tudni, hogy mi is lehetünk Istennek olyan gyermekei, akikben ő gyönyörködhetik, hogy mi is jogosan nevezhetjük Istent Atyánknak, kinek szeretete, mint az ő országa polgárait, mint egy nemzetség tagjait, mint testvéreket, mint egy üdvösség Örököseit, egyesit a tökéletesség kötele: a szeretet által. Ennek a nagy szeretetnek és méltóságnak tudatában kiált fel János apostol, tnikor felemlíti azokat a jegyeket, melyekről meg lehet ismerni Isten gyermekeit, ezt mondva: “Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk. — Szeretteim! Most Isten gyermekei vagyunk. — De mivé leszünk?! —• Tudjuk, hogy hasonlók feszünk Ő hozzá. — Es a kiben meg van ez a reménység ő iránta, az mind megtisztítja magát.” Ennek a felséges méltóságnak a tudatára akarja elnevelni Jézus az ő tanítványait azzal, hogy őket imádkozni tanítja és az általa adott minta-imádságban ezt mondja nekik: “Ti azért igy imádkozzatok : ML Atyánk, ki vagy a menyekben! Szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! Légyen meg a te akaratod, mint menyben, úgy itt a földön is! A mi minden napi kenyerünket add meg nékünk ma! És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek! És ne vigy minket kisértésbe! De szabadíts meg a gonosztól! Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind öröké, Amen.” (A mit a Lukács írása szerinti evangéliumban igy találunk megírva: Mi Átyánk, ki vagy a menyekben, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, mi képen mennyben, azonképen a földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. És bocsásd meg nekünk a mi bűneinket; mert mi is megbocsátunk mindeneknek, a kik nékünk adósok. És ne vigy minket kisértésbe; de szabadíts meg minket a gonosztól.) Ez az imádság a legtöbb férfi, nő vagy gyermek ajakán csak puszta szokásból, formaságból, lélek nélkül, gépiesen hangzik el. Az ilyen eldarált, lemorzsolt miatyánkokat és imádságokat nevezi az Ur pogányok imádságának, melyekben csak a nyelv imádkozik s amelyek nem egyebek, mint szép szavak. Az pedig pogány gondolat, hogy Isten az ilyen imádságokban gyönyörködhetnék. Másoknak pedig az imádság csak mutogatás tárgya. A kik abban tetszelegnek, hogy “imádkozók”-nak, “kegyes”- eknek, “szent”-eknek láttasanak az emberek előtt, ezeknél az “Úri ima” is csak látványosság lehet. Ezek — Jézus szerint — azzal, hogy láttatnak az emberektől, elvették jutalmukat. Olyanok is vannak, kik kimerülve az élet vesződségében és gondjaiban, elvonulva a világtól, melynek “levegője elhasznált, verejtéke fertőzött, vére méreg, élete pedig fonnyadás,” teljesen elmerülnek remete gondolataik odújába és kéréseik reményébe addig-addig gyönyörködnek, mig lasankint kifejlődik bennük az a lelki kevélység, az a szűkkeblű és szüklát- körü meggyőződés, hogy Isten csak őket és csak azokat üdvözíti, a kik az ő szertartásaiknak szolgái és a kik az ő gyülekezeteikhez tartoznak. Az ilyenek, kik a szertartások és-külsőségek szerint ítélnek, kiknek az önhitség elvakitja szemüket, az elfogultság megvesztegeti ítéletüket, ki akarják sajátítani maguknak még az imádságot is és azt hiszik, hogy Isten az ő üdvözítő kegyelmét csak nekik adja, az ő szertartásaik nélküliek imádságát pedig kíméletlenül elveti. Világos, hogy az ilyen szűkkeblű gondolatok nem lehetnek kedvesek Isten előtt és nem találhatnak meghallgatásra Annál, a ki nem személy válogató, a ki előtt minden nemzetségben kedves az, a ki őt féli és az igazságot cse- lekszi. Isten igéje szerint “személyt válogatni nem jó, mert még egy falat kenyérért is vétkezhetik az ember”, igy a külső vallásos szertartások szerint Ítélő személyválogatás is balgatagság és bűn. Utolsó ítélet Máté 25, 31—46. Egy villámlás kelettől nyugatig; Két-tarjagos felhőknek méhe nyíl; S váratlanul, mint Nőé idején A megjövendölt vízözön lezug, Vagy mint lopó az éjnek éjfelén: Olyan váratlanul és olyan nesztelen Ember fia újonnan megjelen. Nem ácsgyermek most földi test-alakban, Nem végig élni szégyent, szenvedést; De jön királyként, égi fényözönben, Melynek sugarán földi szem vakul. Jön, jön — Ítélni, amint megjósolta. És jón vele fehérlő tengerár: Milljószor milljó angyalhadsereg. Nincs fegyver náluk; nincs a királynál sem Csak néznek, néznek földi emberekre; S nézésükre felkél a bűntudat; És futnak, szét ifjúk, nők, férfiak. “Föld méhe nyílj meg, hegyek essetek ránk!” így jajgpt szerte élőknek hada. És sírjuk mélyét elhagyják a halottak; Tűz, viz, a föld kiadja, mit bevett; S az angyalhaddal szemben feketéivé Bűntől szennyes test, lélek nyüzsg, tolong, Milljószor milljó, aki eddig éle. Reszketve, félve forrnak egymás hátán; Egyik a mástól szaporázva kéri: Legyen tanúja mily derék személy volt; Mit áldozott honért s az istenért. Hogy prédikált s hányat térite meg, Ki már a Sátán rabláncán nyögött. Hogy járt templomba s adaját lerótta Császárnak úgy, miként papjának is. Egy-egy tömegben bozgó lelkek állnak, Keresztek ott, emitt meg kakasok; És ott forr Buddha, Konfucse hive is, Mohamedán, zsidó, asszur, görög Mind egymástól külön forr, hömpölyög. Mind-mind vitatja ám: csak egyedül övé Igazság, üdv s a boldog túlvilág; — De mind sunyit most s kémlel kétesen Bármily dühöst viv is elsőségért. És Jézus int. Csend lesz, minő soha, Mióta forg, nem volt e sártekén. Intésre vál angyalhad kétfelé, Suhogó szárnnyal, kézbe kezet fogva; S feketélő tábor — ezüstgyürü foglya. Egyetlen sóhaj, mint az ég dörgése Nagy messziről, halkan és elhalón; Aztán kerekre nyíló szemmel, szájjal Várja mind-mind a körben, most mi lesz. És Jézus szól. Többé nem hívogat, Nem kér és int, mint annyit egykoron. Hangja parancs most, ellenállhatatlan; S csak ennyit mond: “Én juhaim, jobbra? És ti kecskék, ti balra álljatok!. ..” Irtózat nézni: mily nyüzsgés, tolongás! Egyszerre mind-mind hogy zúdulnak jobbra; De egy pillantás Jézus tüz-szeméből; S megáll a milljók nekizudult sora; S mered, mint kőfal, percig bűntudatban; És lassan hátrál, szemét kézzel födve Vaskényszerén Istenakarajnak Oda, — mit nem gondolt soha életébe' — Oda, oda balra, kecskéknek közébe.
