Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)

1937-03-10 / 10. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5-ik «ldal Magyarok Bukarestben Erdélyország az utolsó száz évben megtelt oláhokkal és — Bukarest megtelt magyarokkal. Nem csupán Cleveland és New York, nemcsak Debrecen, Szeged, Temesvár, Szabadka, nemcsak Bécs és De­troit következik Budapest után mint leg­több magyar lakta város; ott reszket és jaj- veszékel a sorban Bukarest is. Nyolcvan- ezer magyar búvik meg ott a sikátorokban és a paloták mellett; s egyetlen magyar gyereknek sincs magyar tankönyve. Még magyarul beszél a gyerek, de már nem ir, nem olvas anyanyelvén. Szuronyerdő a ha­táron, jaj a magyar betűnek már Erdély­ország ősi határán, ha be mer jönni. Hadd idézzük fel az elsiilyedt béke né­hány emlékképét. A szin Zalatna piaca, huszonöt év előtt. Sebes rohanással két patak rohan onnan az égig nyúló arany­hegyek világából a távol Maros ölébe. Tét­len ordító farkasok törtek be a szélső há­zak udvaraiba s a szép oláh fáták megbor­zongtak ott benn a szobában, ahol se szeri, se száma nem volt a gyereknek és a sarok­ban — a szalmán — ott hevert a kecske. Ordító farkasok szaglásztak a faluvégen, s a patakok rohanó hulámai széttépett kutyákat hordtak a hátukon. De más ra- gadazók is jártak ott. Titokban jöttek át már akkor is a határon Romániából. A mi kormányaink tétovázva nézték a földalatti munkát. A kis bányászvárosban megfor­dult a mai Románia minden jelentős állam- férfia. Egy-egy kis helyi oláh tácmulatság- ból nagy román bál lett, titkos politikai összeesküvéssekel. A görög keleti pap gyö­nyörűen beszélt magyarul, de csak oláh társaságban. Magyar környezetben csak oláhul társalgott. Kincstári templom papja volt. Senki nem vonta kérdőre, soha. — Lent a mélyben egy kis templomomladék, Árpádkori kőemlék. Viharverte, fehérhaju kopottruháju tiszteletes arról beszél, hogy elmegy innen, elvisszi sorsa. Odább, a pa­tak partján, a főbánya hivatal mellett, a görög katolikus templom, — ez is kincstári — papja a hatalmas, oláh érzésű esperes, aki húsz kilométerrel odább, a preszákai völgyben 1849-ben legyilkolt félezer ma­gyar porladó csontjai felett a magyar kor­mány által “PAX —BÉKE’! felírással emelt gránitoszlop felszentelésén minisz­terek füle hallatára dörögte: “Mi románok elébb voltunk it .....” S a hajszála sem gör­bült meg. A szent vértanuvárosban, Zalatnán már huszonöt év előtt fogyott a magyarság. A piactéren ott büszkélkedett az Albina bank fiókja, s minden elpusztult magyar, meg­szorult, nem támogatott magyar földjét potom áron vásárolta össze az árverésen. Az elpusztult magyar aztán hová is ment volna? ő maga kocsisnak, lánya szolgáló­nak ment Bukarestbe, Szinajaba, fia fel­ment napszámosnak, aztán az oláh király katonájának a szinajai palota, a Peles elé. Ilyen Zalatna volt minden magyar vá­ros, minden magyar falu Erdélyben. S fe­lülről, Budapestről, jöttek a parancsok: kíméletesen bánni az oláhsággal, nem erőltetni az iskolákban a március Idusát...... A községházán oláhul beszélt mindenki. Balázsfalvától Máramarosszigetig egyet­len óriási ütemben folyt az oláhság térhó­dítása. Bukaresti pénzen oláh fiuk százai nevelődtek a budapesti és a kolozsvári e- gyetemekben s a pópák mosolyogva vették fel minden elsején Apponyi állami papfi- zetés-kiegészitését. Itt fenn az ősi Páz­Hegyi Beszéd. X. MÁRC. 12. — TUDJA A TI MENY- NYEI ATYÁTOK. Máté 6, 25—34. — Jézus Krisztus a főpapi imájában azt mondja, hogy az örökélet az, hogy a hivő ismeri az Atyát és a Fiút. (Ján. 17, 3.) A mai igében pedig azt a biztatást találom, hogy a földi élet biztonsága abban van, hogy tudja a ti mennyei Atyátok, hogy kinek mire van szüksége. A keresztyén ember tehát abban a boldog bizonyságban él, hogy Istenben mindent megtalált. Minden gondolat, mely Tőle elválaszt, éle­temnek kárára van, minden, ami közel­ségében tart, életemet táplálja és gyara­pítja meg. Ő tud rólam, és ismer engem, ha ez a boldogság nekem, akkor az Ő is­meretére kell, hogy tanítson engem is minden. MÁRC. 13. — NE AGGODALMAS­KODJATOK! — Márk 4, 35—41. — Az aggodalmaskodás hitetlenség. A hitetlen­ség bűn. A bűnnel félelem jár együtt. A hivő ember tudja, hogy ha Jézussal me­gyünk a túlsó part felé, révbe jutunk. Ha Jézus engedi tornyosulni a hullámokat, el nem veszhetünk. Ha úgy látszik is, mint­ha aludna az Ur, törődik velünk. Ha Jézus szól, még a vihar is enged parancsának. mány-egyetem folyosóin mind hangosab­bá, mind tüntetőbbé vált az oláh szó s tört magyarsággal is keresztülengedték az oláh fiukat alapvizsgákon, szigorlatokon. S most még csak három emléket vetit- sünk ide. Vagy háromszáz évvel ezelőtt Erdély fejedelme, Rákóczy György, lefordittatta a Szentirást oláh nyelvre. Ez volt a magyar nemzetiségi politika már századokkal előbb. Megteremtettük 1868-ban a lugosi és sza- mosujvári oláh püspökségeket. Ugyanab­ban az évben a nemzetiségek kedvéért be­iktattuk a törvénytárba az 1868: 38. tör­vénycikket, mely igy szól: “Minden növen­dék anyanyelvén nyerje az oktatást, ameny- nyiben ez a nyelv a községben divatozó nyelvek egyike. Vegyesajku községben ez ez okból oly tanitó alkalmazandó, aki a községben divatozó nyelveken tanítani ké­pes.” Bukarestben nyolcvanezer magyar él: magyar könyv, magyar újság, magyar is­kola, magyar községháza, magyar biró, magyar középiskola nélkül, állami, tör­vényhatósági álláslehetőség nélkül, rab­szolgasorba tiporva, nevéből, birtokából kifogatva, hazájából kiüldözve; a Csonka- Magyarországgal területileg ' összefüggő erdélyi magyarságot most fenyegetik meg, hogy eltávolitják ősei otthonából, a száz­kilométeres határsávból. Ezeket a rettene­tes adatokat vizsgálva, egyre hangosabban szakad föl a kiáltás: Meddig? (Pesti Hírlap) Hányszor tapasztaltuk a nála talált csend­ben, hogy megbátorodtunk. A hit győze­lemmel jár együtt. (I. Ján. 5, 4.) A sze- retetben nincs félelem. (I. Ján. 4, 187) MÁRC. 14. — A HOLLÓ-FIAK TA­NI IÁSA. Zsolt. 147. Milyen lehetetlenek a holló-fiak. Az anyamadár védi, táplálja őket. Addig, amig be nem látjuk, hogy a magunk erejére, bölcsességére és gazdagsá­gára csak Isten után számíthatunk, ad­dig a középpont rossz helyen van.’ Ne­künk teljesen Isten kezében kell tudnunk magunkat. Akár az égre, akár a földre, akar az emberekre, akár a barmokra, akar az időjárásra tekintünk, mindenütt az 0 gondviselő szeretetének nyomát ke­ressük. Ha Őt is találtuk meg, ő lesz a középpont és dicsérni fogjuk egész éle­tünkben. MÁRC. 15. — NÖVÉNYEK TANÍ­TÁSA. — Zsolt. 92, 13—16. — A növé­nyek élete a földön úgy van biztositva, felúlről nyerik az esőt és a napsuga- raf- Virágzásuk, növekedésük és gyümöl- csözésük Isten kegyelmes adománya. Ha a palánta magábaszivja az ég harmatát, ha a viragkehely szomjazó sóvárgással fordul a nap felé, nem tanulhatnád-e meg tőlük, hogy mindent felülről kérj és várj? Életed virágzása, növekedése és gyümölcs- termése csak Isten Szentlelke' által a Krisztusban van biztositva. Beszél-e Róla sokat a te egész életed? MÁRC. 16. — SALAMON DICSŐ­SÉGE. — I. Kir. 10, 1—7. — Fénykép nem pótolja az élő embert. Amit beszél­nek valakiről, az tévedésbe is ejtheti az embert, személyes tapasztalatokra van szüksége a keresztyén embernek is, hogy meglássa Isten dicsőségét. Amit Sába ki­rálynője elmondott Salamonról, elmond­hatjuk ugy-e a mi Urunkról: “Nékem fe­lét sem beszélték el: te meghaladtad jó­sággal a hirt, melyet hallottam felőled. Boldogok a te embereid, boldogok a te szolgáid, akik udvarlanak néked minden­kor és hallhatják bölcsességedet.” Mi na­ponként szemlélői vagyunk a Krisztus ál­tal a Mindenek Ura nagyságának. MARC. 17. — A POGÁNYOK KÉRDIK... — II. Mózes 16, 1—18. — Az egyiptomi fogságban megvolt a nép kenyere. De azért a kenyérért nemcsak erőt és időt, hanem az önállóságot és lel­kiismeretet is fel kellett áldozni. Isten a pusztaságban akarta népét megtanítani arra, hogy Benne bízzon. A Szin pusztá­jában nincs mit aratni. Itt nem lehet a ke­nyeret emberi erőnek tulajdonitani. Test­vérem, nem tart-e tégedet a kenyér egyip­tomi sötétségben ? Rájöttél-e már, hogy nem a visszafelé vezető, magad válasz­totta utón, hanem az előre, a Kánaán felé vivő, keskeny utón találsz meg mindent mert Jézus az élet kenyere. (János 6, 27—32.) MÁRC. 18. — ELŐSZÖR ISTEN ORSZÁGÁT! — Márk 2, 1—12. — Meg­tanulhatjuk ebből a történetből, hogy lel­kűnknek megmentése bűneinknek bocsá­nata mindennél sörgősebb, halaszthatat­lanul fontos dolog. Jézus nem kívül, ha­nem belül kezdi a gyógyító munkát. A lélek romlottságának testi nyomorúság is lehet az oka. A lélek megváltásának test­ben is jelentkeznek az áldásai. Testvérem, lelkedüdvösséged mindennél előbbre való. Keresd először a lélek javait! Minden mást majd ráadásul megad az Ur neked. Hidd el, hogy Isten az övéiről biztosan gondot visel. Van reá mennyei és földi ha­talma is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents