Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-02-10 / 6. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5-ik oldal NEW JERSEY KEGYELMI TANÁCSA PakDUímT ADOTT TUKACS GYÖRGYIM EK A Middlessex megyei bíróság a perth amboyi Kálvin janos egyház feljelentésére elitelie lukacs Uyorgy református lelkészt, aki előbb i\ew lorxuan, majd Perth Amboy ban, végül pedig Peekskillen és Pough- keepsie-ben teljesített lelkeszi szolgálatot. Ügyének tárgyalásakor 'lukacs nem kívánt élni vedekezesi jogával s elitéltetése tárgyalás nélkül következett be az elmúlt év ószen. Az ügy végső fokon most január 6-án került a New jersey állam legfelsőbb bírósága elé. Xukacs részéről Herald G. Garity, New York állami szenátor prezentálta az ügyet a bíróságnak. Ugyanekkor 21 amerikai magyar református lelkész, a peek- skill-i és poughkeepsie-i egyházak is be- küldték bizonyítványaikat a bíróságnak. Magyarországról a debreceni kollégium igazgatósága, a debreceni református lel- keszkörzet elnöke és a Tisza István tudomány-egyetem rector magnificusa küldtek átiratokat annak bizonyítására, hogy Tu- kacs György a kollégium jeles tanulója és széniora volt, mint debreceni segédlelkész pedig általános szeretetnek és közmegbecsülésnek örvendett. A bíróság január 11-én publikálta a végzését, amelynek értelmében az állam kormányzójának és hat legfelsőbb bírójának egyhangú szavazatára teljes és szabad pardont adott Tukacs Györgynek. A bíróság végzését Herman titkár előbb telefonon, később levélben is közölte Tukacs Györggyel. MOSZKVÁBAN gyorsabban peregnek a véres események, mint a moziban a filmek. Stalinék elhatározták, hogy kiirtják összes ellenfeleiket és mindazokat, akik kritizálni merik a vörös kormány tetteit. Most 17-et állítottak vértörvényszék elé azokból, akik nemrégen még vezető állásokban voltak és rövid tárgyalási komédia után tizet már meg is öltek közülök, négyet pedig súlyos börtönre ítéltek. Persze ilyen tömeges gyilkosságot nem lehet csakúgy beadni a világnak, hát a moszkvai jelentés azt mondja, hogy ez a 17 főember mind áruló volt, mindet Trotzky csábította a bűnre, mindet a németek és janánok fizették meg és MIND “bevallotta” bűnét a hjróság előtt, mind még sokkal TÖBBET vállalt magára, mint amennyit a főügyész rájuk olvasott! TUDJA-E? — hogy 226 amerikai iskolában tanítják a magyar nyelvet? — hogy a ‘-hurricane” angol szó a magyar “orkán” szóból származik? — hogy New Yorkban több magyar él, mint Budapest és Szeged kivételével bármely magyarországi városban? — hogy New Brunswick, N. J.-ben viszont több magyar lakik, mint amerikai? — hogy a new yorki “subway” a budapesti földalatti villamos tervei után készült ? — hogy a kenguru öt vagy hat lábbal messzebb tud ugrani, mint a legutóbbi olimpiai versenyek távugró bajnoka. — hogy a tengeri betegséget nem ismerik azok a süket emberek, akiknek belső fülszerkezete meg van sérülve. A tengeri betegséget ugyanis a fülben levő folyadék elmozdulása okozza. OLVASD A BIBLIÁT Hegyi Beszéd V. SZERESSÉTEK ELLENSÉGEITEKET FEB. 12. — SZERESSÉTEK ELLENSÉGEITEKET. Máté 5, 43—48. “Ezt már sehogy sem lehet megtartani” — mondják azok, akik mindig csak a maguk erejükkel számolnak. Persze a^ az emberi szív, amelyik “természet szerint Isten és felebarátja gyülölésére hajlandó”, nem képes szeretni az ellenségét, megbocsátani, el felejteni a felrovott dolgokat. De azért van újjászületés, azért él benne Jézus az övéi szivében, hogy ne üres, elérhetetlen parancs legyen csak ez a nagy parancs, hanem életünkben beteljesedett valóság. FEB, 13. — EGY RÉGI ÉNEK. Zsolt 109, 1—15. Krisztus előtt igy imádkozott a legkegyesebb ember. Mennyire önző szempontokból néz az Istenre, az imádságra és a körülötte élő emberekre. Úgy érzi, hogy Istennek meg kell szólalnia, hogy el- hallgattassa ellenségeit. Imádkozása fellebbezés, ellenségeire gondolása átok. Nem veszed-e észre, hogy bennünk is ilyen érzések és gondolatok, ilyen hit és ilyen reménység uralkodik, mig Jézusnak egészen át nem tudtuk adni magunkat?! Az ó ember régi éneket énekel. FEB. 14. — EGY UJ ÉNEK. Lukács 10, 30—37. Krisztus után igy mutatja meg az ember, hogy imádkozott. Nem a magunk önző érdekei vezetnek, hanem magunk fölé növünk a szeretet gyakorlásában. Akit Jézus vezet, az szent kötelezést érez a szeretetszolgálatra és a kegyelem eszközévé válik. Az irgalmas sámaritánus- nak a maga utjánál, idejénél, pénzénél fontosabb lett az, akit soha sem látott bár, de akit csak általa menthetett meg az Isten. Az újjászületett ember ilyen. Az uj ember a szeretet himnuszával dicséri az Urat. FEB. 15. — ÁLDD AZT, AKI TÉGED ÁTKOZ! Máté 27, 44; Lukács 23, 39-43. Jézusnak még a kereszt kínjai között is másoknak szolgál. Nem hány semmit szemére a hozzá térő latornak. Az a száj, amely az imént átkozódott, imára nyílik és örök dicséretre lesz alkalmassá, mert hittel tekintett Jézusra. Van-e olyan szeretetem, mely az átkot kiveszi ellenségeim szájából és imádságot indít ott meg? Jézust kell követnem, keresztyén szívben az átokra is csak áldás lehet a felelet. FEB. 16.— TÉGY JÓT VELÜK! Lukács 22, 50—51. így van ez, ahol az emberi kéz sebet üt, ott Jézus csak gyógyítani tud. Hányszor gondolom, hogy jogos, tanácsos és kikerülhetetlen, hogy másokban kárt tegyek. De az én gondolatom azonnal megváltozik, ha nem a magam bölcseségére, hanem Jézusra hallgatok. Jót kell hát tennem még az én ellenségeimmel is, mert Jézus.is úgy cselekedett. FEB. 17. — IMÁDKOZZ ÉRTÜK. Lukács 23, 32, 35. A világ keresztet ácsol, rászegezi a Szentet, átkozza, csúfolja, halálra adja. Jézus pedig akkor is imádkozik azokért, akik igy tesznek vele. Olvastam valahol azt a jó tanácsot, amelyik idetalál: Ellenségeidről ne az embereknek szólj, hanem beszélj róluk Istennek. Nem a barátaid, hanem az ellenségeid látják meg leghamarabb, hogy milyen keresztyén vagy. Imádkozz ellenségeidért, hogy hódítsa meg Jézus őket. Aki a Jézusé lett, az neked már csak barátod lehet. FEB. 18. — ATYÁTOKNAK FIAI. Fii. 2, 12—16. Istennek szeplőtlen gyermekei kell, hogy legyünk az elfordult és elvetemedett nemzetség között. Nem könnyű feladat ez. De megvan a parancs, nekünk csak engedelmeskednünk kell. Meg van a munkás: Isten az, mi csak eszközeivé kell, hogy váljunk. Nincs oka az eszköznek, hogy zúgolódjon a mesterkéz ellen. — Nincs más dolga a csillagnak, csak az, hogy a naptól vegye a fényt és állandóan vonzókörében mozogjon. Nincs más hivatása a küldöncnek, minthogy azt mondja el, amit reá biztak. Az Élet Fejedelme az “élet beszédét” teszi a hívek ajakára. KIADÓ KÖZLÉSEI FIZESSENEK ELŐ, akik még erre az évre nem fizettek. 15 dollár költséggel küldtem mindenkinek felhívást. Ez a kiadás megtérült, de a Lapnak nem sok jövedelmet hozott. Pedig 2000 dollárnál is több a kint levő hátralékok összege. A NEVEMET írják a Money Orderre vagy a csekkre azok, akik pénzt küldenek. Csak bosszúságot, több időt és fáradságot okoznak azok a lelkészek és olvasók, akik a Reformátusok Lapjának küldik a pénzt. Olyankor mindig a postához és egy jótállóhoz kell előbb fordulni segítségért, hogy a pénzt megkapjuk. CLEVELAND ELSŐ EGYHÁZ múlt évi kimutatását 10 dollárért közlöm és meg küldöm minden egyháztagjának a Reformátusok Lapját. Ha minden egyház ilyen módon igénybe venné a Lapot, jót tenne a Lappal, önmagával és egyháztagjaival is. Melyik egyház lesz a következő? NYUGTÁZÁS. — Detroitból, Rákai Zsuzsánna $3, Katona Ferenc $4.00, Brid- geportról Dezső János $4.00, D. Szabó István $5.00, New Havenből Jordán István $4.00, Masuryból Bartha K-né $4.00, S. Norwalkról Nt. Tóth Béla $1, Kéry József $2.00, Gáli Béla $2.00, Trentonból Erzák József $3.00, E. Chicagóból Szász Sándor $3.00, Elyriából özv. Palágyi Jánosné $1, Hamdenből Bartha István $2.00, Whar- tonból Szabary Taylor J. $2.00, Cantonból Nt. Dokus Gábor. AJÁNDÉKA $2.00, — Özv. Tövessyné $1, Pittsburghból Mr. Owens hirdetése $4.20, Tóth András $1.00 Lackawannáról Neuburg Ede $4.00, Vin- tondaleről Tóth Péter $2.00, Akronból Bé- nyi Pál $2.00. — Köszönet.